a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Haumannék és a Fösvény

haumann_leadA Haumann-család színésztagjaival mutatja be Moliere A fösvény című darabját pénteken a Magyar Színház. A főszerepet Haumann Péter játssza.  A Lengyel Ferenc rendezésében látható darabban a Harpagont alakító Haumann Péter partnereként a főhős gyermekeit - Cleante és Elise szerepét - Haumann Máté és Haumann Petra játssza.

A további szereplők között van Pavletits Béla, Móga Piroska, Rancsó Dezső, Soltész Bözse, Szűcs Sándor, Hunyadkürti István, Szatmári Attila, Horváth Anna, Szigethy Norbert és Szondi Bence – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, nemcsak Moliere merített a commedia dell'arte világából, hanem az előadás is. A vásári komédiák azért is olyan elevenek és naprakészek, azért érzi úgy a néző, hogy ott éppen róla beszélnek, mert a színészek a napi eseményeket is be tudják építeni az előadott színdarabba. Éppen ez történik Harpagonnal: Haumann Péter bizonyos pillanatokban, egy-egy jelenetben saját szöveggel kibeszél a közönségnek – idézi a közlemény Lengyel Ferencet.

haumann_mti

Harpagon szenvedélybeteg, tönkreteszi a családját, a környezetét, örökös gyanakvása félelemben tartja a körülötte lévőket - fogalmazott a rendező, hozzátéve: ez a fösvénység nem vicces, hanem súlyos paranoia és mint ilyen, pusztító. A vicces az, hogy milyen ismerős nekünk a zsarnoknak való kiszolgáltatottság, az, hogy hülyére próbáljuk venni, miközben a markában vagyunk.Mint a rendező felidézte, Haumann Péter sok éven át volt kollégája a Katona József Színházban, nem kellett sokat gondolkodnia, hogy eszébe jusson Harpagon szerepére. Az, hogy a gyerekeivel játsszon együtt, azért izgat, mert a civil viszonyuk, az intimitásuk eddig nem látott színeket hozhat az előadásba – mondta. Haumann Péter másodjára játssza Harpagon szerepét a Katona József Színház 23 évvel ezelőtti Moliere-bemutatója után. Ennyi idő után nem lehet a sifonérból elővenni egy szerepet, kirázni belőle a molyokat és felölteni. Minden megváltozott közben – idézik a színészt, aki hozzátette: megváltoznak a színek, a hangsúlyok, maga a karakter is veszélyesebb Lengyel Ferenc megfogalmazása szerint.

haumann_mti_2015_bruzak_noemi

Kitérve arra, hogy saját gyerekeivel lép színpadra, Haumann Péter felidézte, hogy Petrával és Mátéval is játszott már együtt. Ők két színész akik történetesen a gyerekeim, de ez a színpadon nem jut az eszembe. Néha még akkor sem, amikor Máté vagy Petra a szerepük szerint megszólítanak, hogy: de apám! Színpadon rengeteg gyerekem volt már, sokukat meg is kedveltem, de mégis különös öröm, hogy ők ketten minden időben a gyerekeim – mondta. Moliere darabját Bognár Róbert fordításában, színházpedagógiai foglalkozással egybekötve tűzték műsorra. A díszletet és a jelmezeket Kovács Yvette Alida tervezte, a zene Vecsei László munkája, a produkció dramaturgja Deres Péter.

(mti)

• Publikálva: 2017.02.23. 18:08