​Sörösüvegekkel és konyakospoharakkal kövezte ki útját

30 éve halt meg a magyar gitárkirály

A fényképek tanúsága szerint szép őszi idő volt, amikor 1982. novemberében Radics Béla koporsóját leeresztették a Megyeri temetőben. Közismert, eme szomorú esemény előzményeként a gitárkirály is tetemes mennyiségű alkoholt eresztett le a torkán szisztematikusan és nagy kitartással. És a sör, mint tudjuk, puffasztja az embert, de Radics Bélából soha sem lett elhízott rocker, nem róla szólt a P. Mobil híres száma.

Radics Kapitány a háború utáni Angyalföldön, a híres Tripoliszban látta meg a napvilágot, és ott is végezte egy szoba-konyhában, mindenféle italos üvegek társaságában. Tipikus pesti proligyerek volt a jó értelemben, bár az általános iskolában még vívni tanul, némi szakmunkásképző után már ment is reggel az apjával a hajógyárba. Innen némi vagánykodás után a nősülés/gyerekek/pecázás életút is jöhetett volna, de közbeszólt a zene. Béla addig nyaggatta az apját, míg az vett neki egy csehszlovák gitárt, amelyen autodidaktaként elsajátította az alapokat. Később már az Acélárugyár zenekarát erősítette, ami után egyből a legendás Atlantis, és az a bizonyos szellemi szabadfoglalkozás következett. Nem volt többé két műszak, nem kellett betegszabadságokkal manipulálni, elindult egy magyar viszonylatban szokványosnak mondható zenészkarrier, ami egy szokványosnak egyáltalán nem mondható gitárost eredményezett végül.

Királyi madár

Mert a Kapitány bizony pályafutásának meghatározó részében folyamatosan tanult és próbált, csak az utolsó időkben hagyta abba a gyakorlást és támasztotta a falhoz a legendás bíbor Gibsont. Amelyet állítólag az első időkben mások csak kézmosás után érinthettek meg, és amelyen jókedvében feje felett, a hátán, a szájával és a fogaival is szólózott. Fotóit így utólag elnézegetve, nem sokszor lehetett igazán jókedve a gitárkirálynak. Bizony, a hatvanas évek szűrt levegője nyomasztott itt valahol mindenkit, aki látott is a szemével. Csak egy jellemző történet valamelyik zenésztárstól: amikor a zenekarhoz megérkezett a megrendelt Laney erősítő, a társaság a Nyugat szabad levegőjét szívta ki először a kartondoboz fölé hajolva.

Hey Joe

Persze volt itt is valami viszonylagos szabadság, működött az Ifipark, a Bem rakparti klub, a Danuvia és még sok más művelődési ház, ahol felléptek az első zenekarok. És ott volt a Luxi, a legendás Rádió Luxemburg, amelyet nem lehetett eltüntetni az éterből, mint ahogy a Szabad Európát és Cseke László (Ekecs Géza) Tinédzserpartiját sem, ami után csak kullogott Komjáthy György jól megszűrt Vasárnapi koktélja. Persze, voltak a három T-ből a támogatottak, akiket folyton játszott a rádió, akiknek a papa vagy egy baráti elvtárs odahatására hamar megnyíltak a lemezgyár kapui, ahol a tűrtek hiába kopogtathattak. Radics Bélának, aki ugyan jó néhány népszerű formáció (Atlantis, Sakk-Matt, Pannónia, Alligátor, Aréna, Nevada, Tűzkerék, Taurus) frontembere, zeneszerzője is volt, csak két kislemezre futotta. Talán azért is, mert valami hülye bekiabálása után 1969-ben, a Tabánban azt kezdte skandálni a tömeg, hogy „Bélát a pártba, Bélát a kormányba”.

Johnny B. Goode

Mivel a határok, no és a hanglemezgyár, a tévé és a rádió kapui zárva voltak előtte, a kocsmákba meg mindenkit beengedtek, Radics Béla is elitta az eszét és a tehetségét. A nyolcvanas évek elején már kórházi kezelésekre szorult, de rendületlenül ivott tovább. 1982. szeptemberében még színpadon volt az Ifjúsági Parkban, október 18-án pedig elért a halálba vezető, sörösüvegekkel és konyakospoharakkal kikövezett út végére. Sírkövét úgy zenélték össze, amúgy elég jelentéktelenre sikeredett. A sors fintora, hogy legendás gitárja az illetékes elvtársak intézkedése nyomán a Pesti Vigadó Vörösmarty téri előcsarnokában egy vitrinbe került. Mikor a nyolcvanas évek vége felé kíváncsiságból bekukkantottam Erdős Péter birodalmába, hát én már sehol sem találtam.

Radics Bélára október 18-án, 15 órakor emlékezik a Radics Béla Emléktársaság a Megyeri temetőben, 17 órakor pedig megkoszorúzzák a Vőlegény utcai emléktábláját.  

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2012.10.16. 15:16 • Címke: zene, évforduló