a rovat írásai

Bánsági Ildikó 70

Október 19-én hetvenéves Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Nemzet Művésze.

Megáldották a musicalt

Megáldotta a Vatikán a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló, Sting zenéjére épülő musicalt, amelynek premierjét március 15-én tartják Rómában.A zenét Michelangelo Buonarroti (1475-1564) freskói inspirálták.

Ötven éves lett a Hair

Ötven éve, 1967. október 17-én mutatták be a New York-i off-Broadway egyik kis színházában a Hair című musicalt, a hippikorszak kultuszművét, amelynek filmváltozatát 1979-ben Milos Forman készítette el. A Hair a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozás talán legismertebb alkotása, egy korszak lenyomata, amelynek dalait milliók fújják kívülről.

Hangemberek az Újszínházban

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja, mondta Csernák János színművész az M1 aktuális csatornán.

Bormámor Hamvas művei alapján Szentendrén

Bormámor címmel borkóstolóval egybekötött modern zenés játékot mutatnak be Szentendrén Hamvas Béla művei alapján.

Szilágyi Tibor 75

Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, kiváló művész augusztus 28-án töli be a hetvenötödik életévét.

Elhunyt Lórán Lenke

Életének 91. évében vasárnap elhunyt Lorán Lenke színésznő, a hírt a család közölte az MTI-vel.

Új Bánk bán a Nemzetiben

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Básti Juli kerek szülinapja

Augusztus 10-én ünnepli 60. születésnapját Básti Juli Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. A színészlegenda Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa Jászai-díjas színésznő leánya Budapesten született 1957. augusztus 10-én. Nagybátyja Zolnay Pál filmrendező volt.

Színház 10 éve a viszáki pajtában

Tízéves a Kaszás Attila Pajta Színház, amely az őrségi Viszákon hétfőtől egy héten át várja az érdeklődőket. Különleges hangulatú, kulturális élményekben gazdag lesz az idei, tizedik, jubileumi évad a Szarvas József színművész által életre hívott Kaszás Attila Pajta Színházban (KAPSZ), olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Meghalt Schubert Éva

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész, közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. Családja tájékoztatása szerint a színésznőt hosszú szenvedés után kedden érte a halál.

Színház összes cikke »

Megint ott, ahol a 6-os megáll

Újjászületett az Átrium Filmszínház

atriumlead

Míg eddig inkább Pesten koncentrálódtak az alternatív kulturális terek, amelyek esetleg színházaknak is kínálnak előadás- és produkciós lehetőséget, most lassan Buda irányába kezd dőlni a mérleg nyelve. Szeptemberben a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, most pedig az Átrium Filmszínház nyitotta meg kapuit.

Az 1935–36-ban épült Átrium-ház a modern magyar építészet kiemelkedő alkotása, Kozma Lajos tervei alapján készült. 1945-ben bombatalálat érte, de az újjáépítést követően újra kiemelkedhetett az intézményt övező földszintes házak közül. 65 évig működött benne mozi (Átrium, majd Május 1. néven), amely 2001-ben szüntette be működését. Az épület egyike a két műemlékként jegyzett fővárosi moziépületnek, így a funkcióváltást különösebb átépítés nélkül kellett véghezvinni. Ennek jegyében megőrizték a harmincas évekből származó épületgépészeti berendezéseket, mobilszínpadot építettek.

atriumcim

A tervek szerint a filmvetítések mellett koncerteknek, színházi előadásoknak ad otthont az Átrium Filmszínház. Az új színtér az igazgató, Magács László révén a Merlin Színház utóda is. A Merlin korábbi igazgatójának a Fővárosi Önkormányzat kínálta fel az épületet, miután a Merlin Színház épületére szükségük volt. Magács azonban nem csak bérelni akarta a helyszínt, hanem, miután megtudta, hogy a Budapest Film már régóta eladásra kínálja az épületet, két befektető támogatásával 165 millióért juttatta magánkézbe az épületet. Segítségükkel fel is újíttatta, de a programpolitika és a napi műsor kialakításában szabad kezet kapott. Koncepciója szerint naponta változó művészeti ágak kapnak főszerepet, így hétfőn a zenei, kedden a tánc-, szerdán a mozi, csütörtöktől szombatig a színház, hétvégén pedig a gyermekprogramok kapnak majd helyet. Pintér Béla, Bozsik Yvette, Mundruczó Kornél társulatai is játszanak majd itt.

atrium9

Bár korábban már több nyilvános vetítést is tartottak az Átrium Filmszínházban, hivatalosan november 26-án nyitotta meg kapuit. Az épület halljában az art déco elegáns stílusának megfelelően a fekete-fehér dominál, amit a nézőtérre lépvén a piros székek törnek meg. Az épületbelsőnek filmes hangulatot kölcsönöz a sejtelmes világítás és a sok-sok tükör. A megnyitón az épület több zugát is bejárhatta a közönség, a korábbi öltözőtől, a gépészeti helységen keresztül az épület tetejéig.

atrium5

Elegáns, filmbe illő helyszínné vált az Átrium, sejtelmes fények és a tükrök változtatják titokzatossá és felfedezésre váróvá a teret, amelyet remélhetőleg sokáig éltetni fog a látogatottság és a rendezvények sorozata. Az Átrium következő havi programjáról részletesen az intézmény Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2012.11.28. 10:33 • Címke: zene, színház, épület

Kapcsolódó írások