Az utolsó trubadúr

Énekes, dalszerző, költő és regényíró, a bölcsészlányok kedvence, a kanadai Kerouac és Ginsberg egy személyben, a csodálatos és utolérhetetlen Leonard Cohen ma 80 éves.

Felmenői litván származású zsidók, akik a kelet-európai pogromok elől menekültek a múlt század elején Kanadába, Montrealba. Mindkét ágon rabbi felmenőkkel is büszkélkedhet, ami korán rányomta a bélyegét spirituális érdeklődésére. Pályájának alakulását tizenéves korában García Lorca költészetének felfedezése és egy zálogházban vásárolt gitár határozta meg. Elkezdett verseket írni és gitározni, ami jómódú polgári családjában feltűnést keltett. A McGill Egyetemen kezdett irodalmi tanulmányokba, Egyeztessük mitológiáinkat című első verseskötete megjelenése után a kanadai irodalom ifjú reménységeként emlegették.

„A budoárok bárdja” avagy „a rock’n’roll Lord Byronja”. Nickneveinek szórakoztató listája itt olvasható.

1959-ben egy évig a New York-i Columbia Egyetemen tanult, majd egy irodalmi ösztöndíjnak köszönhetően jutott el Londonba, de onnan hirtelen felindulásból Görögországba utazott, mivel ott többet süt a nap. Hét évig ott is maradt. Hydrán töltötte az év nagy részét, s a Kanadában töltött rövid periódusokban, alkalmi munkákkal keresett pénzből tartotta el családját. Mivel időközben összeköltözött azzal a bizonyos Marianne-nel, akitől pár év múlva egy olyan szép számban vett búcsút. A szigeten idejének nagy részét az LSD-s utazásoknak és az írásnak szentelte. A koncentrált munkának meg lett az eredménye: következő verseskötete, a Föld, e fűszerdoboz nem csak megjelenésének idején lett sikeres, de még 2006-ban is beválasztották a 100 legfontosabb kanadai könyv közé. A következő években két regényt is publikált (Szépséges lúzerek, A kedvenc játék; mindkettő olvasható magyarul), némileg James Joyce Ifjúkori önarcképének modorában.

Mivel azonban az irodalomból nem tudott megélni, túl a harmincon úgy döntött, hogy énekesnek áll. Merész vállalkozás egy olyan évtizedben, amikor a rock legjobbjai 26 évesen már halottak is voltak, és addig sem az egyetemi padokat koptatták. New Yorkba költözik, a híres Chelsea Hotelbe, az alternatív művészvilág központjába. Innen datálódik reménytelen szerelme az underground díva, Nico iránt és barátsága Lou Reeddel, aki kezdettől fogva nagyra értékelte. Ebben a közegben adta elő el első számait. A nagyközönség elé 1967 áprilisában állt először, mindjárt egyik legismertebb dalával, a Suzanne-nal. Ez már új szerelméhez íródott, akihez aztán évtizedes viharos kapcsolat fűzte. Cohen nagy rajongója a női nemnek, de elmondható, hogy képtelen a tartós párkapcsolatra. Érzéseit, kapcsolatainak fordulatait dalaiban is megírta, de sokszor közel sem a valóságnak megfelelően. Karrierjében is sokat köszönhet a nőknek, pályáját sokszor ők mozdították elő, de nő volt a menedzsere is, aki anyagilag kis híján tönkretette.

A Columbia producerét kezdetben nehezen sikerült meggyőzni arról, hogy szerződést kössön vele az első lemezére (Songs of Leonard Cohen, 1967), amelyen aztán a legnagyobb slágerei közül többet is rögzített. Ezután rendszeresen jelennek meg lemezei, de a zenei életben is kívülálló marad, a családja számára túl bohém, a New York-i művészvilágban kispolgár volt. Kilóg a sorból nem csak műveltsége, kora, de megjelenése révén is, jellegzetes viselete az öltöny, ballon, kalap. 1987-ben az egyik vokálénekesnője adott ki egy feldolgozáslemezt a dalaiból (The Famous Blue Raincoat), ami nagyon sikeres lett, majd 1988-ban jött az I'm Your Man című lemez, amely pályafutása során először felkerült a Billboard-listára. Cohen azonban nem sokáig fürdött a sikerben.



A hatvanas években sok hírességet és zenészt megérintett a zen, de senki nem vette olyan komolyan, mint Cohen, ami nyilván összefügg eredendő spirituális érdeklődésével. Atyai mestere és mentora fél évszázadon át egy Los Angeles-i guru, Roshi. A kilencvenes években Cohen bevonult Roshi Mount Baldy-i zen kolostorába, és buddhista szerzetesként élt, szerény körülmények között. „A buddhista meditáció megszabadítja az embert Istentől és megszabadítja az embert a vallástól. Az ember átélheti a tökéletes otthonosság érzését ebben a világban” – állítja. De a hegyen is tovább dolgozott a dalokon, a koncentrációban csak segítették a körülmények. Dalszerzési módszere egyébként is igen aprólékos, szinte végeláthatatlan, képes hangról-hangra átdolgozni a dalokat.

Számai több filmben is felcsendülnek, felhasználta Altman, Fassbinder és Egoyan is. A Hallelujah-t pedig a Shrekből ismerte meg a világ (Rufus Wainwright előadásában). Ez a szám, amit tényleg Everybody Knows... Végső változatát több év alatt dolgozta ki, megjelenése (1984) óta több mint 300 feldolgozást ért meg.

Még rajongói is elismerik, hogy hangja inkább romlott, mint javult az évek folyamán. Már korán kialakította azt a módszert, hogy saját technikai-hangi hiányosságait ragyogó női vokállal ellensúlyozza. Emellett olyan dallamokat tud kitalálni, amelyek nem mennek ki az erre fogékony hallgatóság fejéből. Zenei iskolázatlanságát az eredeti hangzás, előadói hiányosságait a melankolikus humor pótolja. És az a bizonyos plusz, amit karizmának is nevezhetünk. Érdekes, hogy bár számtalan feldolgozáslemezt inspirált, I’m Your Fan címmel 1991-ben az indie-alternatív szerzők is felfedezték, feldolgozta Nick Cave, John Cale, az R.E.M. és Johnny Cash, a mostani kerek születésnapra még német nyelvű (!) tribute album is megjelent, de valahogy egyik sem az igazi a szerző sajátos orgánuma és dallamtalan, beszédszerű előadásmódja nélkül.



Kezdetben sokan túl komornak, lehangolónak találták a számait, a kritikusok azt írták, hogy borotvapengét is kellene csomagolni a lemezeihez. Mások inkább a bölcsességet, vigasztalást, humort hallják ki belőle. Önironikus módon többször nyilatkozta, hogy ott a legnépszerűbb, ahol az angol nem a hallgatóság anyanyelve. Az tény, hogy elsősorban Európában és szülőföldjén, Kanadában népszerű, Amerikában soha nem veszélyeztette a nála 7 évvel fiatalabb Bob Dylan pozícióját.

Our Man

A 2000-es évek közepén ismét egy külső esemény hozott új lendületet a pályáján, amikor kiderült, hogy menedzsere 8 millió dollárt sikkasztott el a számlájáról, amit soha nem sikerült visszaszereznie. Ezért 2008-2009-ben nagy turnéra indult, pedig sohasem szeretett turnézni – ekkor jutott el Magyarországra is. 73 éves volt – és lábai előtt hevert a világ, szerte Európában teltházas koncerteket adott, még a Glastonbury Fesztiválon is fellépett. A 2000-es években népszerűbb, mint valaha, ami pedig nagy teljesítmény.

Kívánom neki, hogy rendeződjön anyagi helyzete (bár egy buddhista szerzetesnél ez igazán másodlagos), éljen 120 évig (mint zen mestere, Roshi), és induljon nagy turnéra, hogy még egyszer láthassuk. Addig is meghallgathatjuk Popular Problems című új, születésnapi albumát, amely szeptember 23-án jelenik meg.

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2014.09.21. 00:30 • Címke: évforduló