​Egyetlen kép fénybe borította a termet

18-19. századi magyar festészet magángyűjteményekben

Kétszáz év hatvanöt jeles festőjének közel százharminc képe, ötven gyűjtőtől. A 18. és 19. század magyar festészetének nagyon fontos, de csak emberöltőnként látható szeletét gyűjtötték össze a Tavaszi Fesztivál megnyitására a Magyar Nemzeti Múzeumba.

Ezeket a képeket – és itt sóhajtozhatunk egy sort – legközelebb vélhetően gyermekeink fogják majd látni, mert visszakerülnek a szalonok falára – vagy rosszabb esetben a széfekbe, nekünk meg ott marad eme páratlan kiállítás emléke, no és a katalógus, ami csak tovább fájdítja szívünket. A magángyűjteményekből összeállított alkalmi kiállítások bizony már csak ilyenek. Néhány hónap után visszautaznak a tulajdonosokhoz a képek, a krónikások megörökítik a tárlat kvalitásait, hibáit, látogatóinak számát és más egyebeket. Magyarországon 30 éve, tehát a rendszerváltozás éveiben hoztak össze legutóbb hasonló merítésű tárlatot – emlékszik még rá valaki?

Bogdány Jakab: Gyümölcs csendélet madarakkal (1700-as évek eleje)

No de ne szomorkodjunk sokáig, inkább éljünk ezzel a KOGART és a Magyar Nemzeti Múzeum által biztosított nagyszerű lehetőséggel, és szánjunk e szó szoros értelemben vett páratlan tárlatra néhány órát. Amelynek némi biztonsági macerák után megnyíló első termében mindjárt olyan kuriózumokat találunk a falon, mint Mányoki Ádámnak II. Rákóczi Ferenc feleségéről 1707-ben, a szabadságharc idején festett arcképe, vagy a másik, világot járt festőnk, Bogdán Jakab két gyümölcsös és madaras csendélete az 1700-as évek elejéről. De itt van Csokonai Vitéz Mihály egyik kevésbé ismert, 1809-es portréja, és Donáth János Dániel reprodukciókról is ismert Berzsenyi-arcképe is 1817-ből, amely egészen jól visszaadja a Dunántúl jeles költőjének nem hétköznapi tulajdonságait. Itt álljunk is meg egy pillanatra, mert a fentebb említett alkotások mind-mind a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány tulajdonában vannak, csakúgy, mint a tárlat képeinek majdnem 25 százaléka. Így nem meglepő, hogy a kiállítás ötlete KOGART-éktól származik, és természetesen a kivitelezésből is jócskán kivették a részüket.

Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc felesége, Sarolta Amália, Hessen-Rheinfelsi hercegnő (1707)

Az első terem főfalát – jogosan – Barabás Miklós kapta meg; három hatalmas vászna (Három hintázó leányka, 1849; Kislányka babával, 1844 és Anya gyermekével, 1860) a tökéletes kivitelezés mellett a megrendelők társadalmi állásáról és pontos képet ad. Szőrszálhasogatás lenne, ha foglalkoznánk a nagyméretű képeken fellelhető apróbb hibákkal, inkább menjünk tovább, és gyönyörködjünk Medgyasszay István Brocky Károllyal 1835-ben két képen megfestetett négy szép fiában és lányában. A következő termet egyértelműen idősebb Markó Károly uralja. Három nagyméretű képe, a kor stílusjegyeit maradéktalanul és profin felvonultató Szent Pál hajótörése Máltánál (1824), vagy a kevésbé mozgalmas A halász (1841) mellett Diana és Callisto (1850) szomorú történetét is elmeséli nekünk. Méltán kap helyet a falon az öreg Markó két fia is – az almák nem estek messze a fájuktól. Ugyanitt Borsos József egy igazi biedermeier budoárba visz bennünket egy nemrég felfedezett festményével (A bál előtt, 1850), de megnézhetjük magát a szunyókáló mestert is, miközben gyermekei összekenik egyik majdnem kész vásznát. Az uralkodó itáliai és mitológiai tájak mellett, a nemzeti öntudat jelentkezéseként Telepy Károly 1880-ban a diósgyőri vár romjait, Molnár József 1895-ben pedig az aligai szakadékot festi meg, természetesen a kornak megfelelő stílusban.


Munkácsy Mihály: Poros út (1874)

A következő terem a „csodák palotája” a Munkácsy stílusában festő fiatal Rippl-Rónaival (A nagymama köszöntése, 1890) és a közvetlenül mellé tett Munkácsyval (Készülődés a papa születésnapjára, 1882). De itt van Paál László egyik szép erdei ösvénye (Erdőrészlet sziklákkal, 1876) és Munkácsy nemrég rekordáron elkelt Poros útja is. Benczúr Gyula egyik erősen családi vonatkozású képét sem hagyhatjuk szó nélkül. A feleségét és kedvenc kutyáját központba helyező vászon szélén ott van maga az ecsetet forgató, franciás arcszőrzetéről könnyen felismerhető művész is. A kiállítás rendezői a Kiteljesedés fejezetcímet adták a tárlat eme részének – és igazuk is volt, mert teljes pompájában bontakozik ki itt előttünk egy magabiztos, néhány évtized alatt káprázatos fejlődést produkáló fiatal nemzet igazán nagyszabású festészete. De ezzel vége is a klasszikus értelemben vett festészetnek, már kopogtatnak az újítók, az úttörők.


Készülődés a papa születésnapjára (1882)

Rippl-Rónai József: A nagymama köszöntése (1890)

Olyanok, mint Mednyánszky a maga különleges világával, vagy éppen Szinyei Merse Pál, akitől egy feleségéről elkezdett jókora vásznat (A művész felesége sárga ruhában, 1878) is kölcsön kaptak a rendezők. Szinyei mellett a terem igazi szenzációja a nemrégiben rekordáron, 240 millió forintért elkelt, 34x66 centiméteres Csontváry-kép, a Traui látkép naplemente idején (1899), amely, ha nem lenne diszkréten elkerítve és megvilágítva, akkor is fénybe borítaná a termet. Még szerencse, hogy utolsó pillanatban, az aukció alatt bejelentették: a művet a műtárgyfelügyelet védettség alá helyezte. 


Csontváry Kosztka Tivadar: Traui látkép naplemente idején (1899)

Mi pedig ezek után már csak annak örülhetünk, hogy legalább ezt a csodát nem nyeli el végleg egy széf, mert a védettséggel kötelezettségek is járnak. Így a Traui látképet egészen biztosan viszontláthatjuk majd a közeljövőben, a Magyar Nemzeti Galéria által tervezett nagy Csontváry-kiállításon.

Pálffy Lajos

Vonzások és változások
XVIII–XIX. századi magyar festészet magángyűjteményekben – A KOGART és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállítása
2013. március 23. – július 21.

• Publikálva: 2013.04.06. 07:00 • Címke: kiállítás, képzőművészet