​Az ember szabadon válasszon – Wahorn András 60 éves

Augusztus 3-án ünnepli 60. születésnapját Wahorn András Munkácsy-díjas grafikus, képzőművész, zenész, filmes, performer. Az elképzeléseit időről időre más-más művészeti ágban megvalósító alkotó tagja volt a Bizottság együttesnek, és 13 évig élt Amerikában.

„Egy darabig grafikusnak készültem, aztán rájöttem arra, hogy nincs rossz vagy jó művészet, így rossz vagy jó művész sem. Minden az ízlésekről, az nézetekről, a különbözőségekről szól. Nehéz lenne eldönteni, mivel töltöttem a legtöbb időt eddigi életemben, festészettel, zenéléssel, rajzolással vagy komputerművészettel. Az biztos, hogy büszkébb vagyok a rajzaimra, mint a festményeimre” – állítja Wahorn András magáról.

Nincs rossz vagy jó művészet (forrás: wahorn.com)

Pintér Andrásként született 1953. augusztus 3-án, a Wahorn nevet 16 évesen találta ki magának festő barátjával, Swierkiewicz Róberttel együtt. „Azt gondoltam, hogy az igazi művész példaképek nélkül, önmagát teremti meg, így a nevemet is magamnak akartam adni. A Wahorn szót betűről betűre illesztettük össze, a fejemben egy természeti kép volt, egy farkas, odvas fák, egyfajta erő, rámordulás. Egy fiatalemberé, aki azt képzeli, hogy meghódítja a világot”. Úgy véli, minden csak addig érdekli, amíg az kihívást jelent számára, ha már az rutinná válik, megunja, de később ezek újra visszatérhetnek az életébe. „A Bizottság feloszlása után nyolc évig elő se vettem a szaxofonomat, évek óta viszont szinte minden nap játszom rajta. Húsz-huszonöt évig nem álltam színpadon zenészként, mostanában viszont elég gyakran fellépek zenekaraimmal”.

1980-ban alapító tagja volt a szentendrei képzőművész közösségből, a Vajda Lajos Stúdióból kinőtt Bizottság együttesnek, az akkori ellenkultúra meghatározó zenekarának. Az underground csapatot meghökkentő, punkos-dadaista számok és előadásmód, ahogy ők nevezték, „szabadidő-zene” jellemezte. A két lemezt (Kalandra fel!! 1983, Jégkrémbalett 1984, utóbbi film is, amelyet Wahorn rendezett) jegyzett Bizottság 1985-ös feloszlása óta kultikus státuszban van, zenéjük, szövegeik ma is hatnak, a Műcsarnokban 2011 őszén nagyszabású kiállítás mutatta be a csapatot és tagjainak képzőművészeti tevékenységét.

„Bár mint említettem, nem kerestem példaképeket, Baksa-Soós János, a Kex együttes frontembere rendkívüli hatással volt rám a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Hozzá hasonlóan én is arra törekedtem, az ember szabadon válasszon, ne kösse idő, szerkezet és forma. A Bizottság sem zenekar volt, nem is színház vagy táncelőadás, hanem minden egyben. A Kexben minden Baksáról szólt, a Bizottságot viszont a végtelenben kapálózó három egyéniség határozta meg, akik együtt tudtak működni egymással, ha csak rövid ideig is. Ef Zámbó Öcsi, feLugossy Laca és én egyformán kreatívan léteztünk a Bizottságban” – idézte fel Wahorn András.

Képzőművészként leginkább a férfi–nő viszony, a szexualitás foglalkoztatja. „Ez tudatosan ösztönös, az életben az ösztöneim hajtanak, sokszor a tudatom ellen döntök. Elég erős bennem a szexuális ösztön is, ami markáns a művészetemben, emellett a természet és az ember viszonya érdekel, az élet értelme. Még fiatalkoromban megéreztem a végtelent, és azt is, hogy az állatok, a természet világa hordozza a törvényt, az embereké pedig csak egyfajta tapogatózás” – fejtette ki.

Az egyik leghíresebb dal a Jégkrémbalettből

Ki-kikacsint a bulvárra – néhány hete például egy traktoros szépségverseny zsűrijében együtt ült Torgyán Józseffel – ami „a világ lényeges szegmense, mert azt mutatja, amit az emberek szeretnének látni. Nem a bulvár butítja az embereket, hanem az emberek saját magukkal teszik ezt a bulvár által. Ezért nem is ítélem el a bulvárt, csak megfigyelem, és szívesen szerepelek, mert szeretem elmondani gondolataimat, egy ideje a Duma Színházban is”.

Volt producer (Bad Quality Records, Wahorn Stúdiók), 1991-től 2004-ig Amerikában élt, előbb Kanadában, majd New Yorkban, végül Los Angelesben. „Korábban nem sokat jártam iskolába, kimaradtam a hivatalos művészképzőből, számomra Amerika volt az igazi egyetem. Nem csak a XX. századot alapvetően meghatározó kultúra megismerése jelentette ezt, vagy mert láttam, milyen keményen dolgoznak ott az emberek, hanem mert onnan egészen másként láttam magamat, illetve minket, magyarokat. Azóta értem, mit jelent egy-egy nemzet tagjának lenni”.

2006 óta a Heves megyei Mezőszemerén él. Mint mondja, nem menekült el a világ elől, hiszen ott van az internet és autóval egy óra alatt Pesten van. „A falusi élet, a mezőgazdaság kemény és küzdelmes, de tetszik nekem”.

Az elmúlt időszakban ismét a zene foglalkoztatja. A Noise Flowers elnevezésű formáció metazenéjében Wahorn szaxofonozik, trombitál és fuvolázik, egyik társa a zajokból, zörejekből táplálkozó Sőrés Zsolt, a másik pedig egy angol vibrafonos, szintetizátoros, Oliver Mayne. A dzsesszes Wahorn Airportban Hans van Vliet (harsona), Balázs Ádám (billentyű), Román Péter (bőgő) és Weszely János (dob) egészíti ki. Játszik a fiatalokból álló Dorota együttessel is. Az idei soproni VOLT Fesztiválon robotot készített, de az építészet is foglalkoztatja, a jövő heti Sziget fesztiválon mindenki megtekintheti a Wahorn Love Nestet (szerelmi fészket). A fiával, Wahorn Róberttel közösen készülő műalkotás fájának fészkeiben pihenhetnek meg a fiatalok. Másik fia, Simon a berlini központú, népszerű Rotfront együttes tagja, lánya, Matzaa, aki multimédia művész, szintén Berlinben él.

Wahorn András honlapja itt érhető el.

MTI

• Publikálva: 2013.08.01. 13:08 • Címke: interjú