​Sasvári Piéták a tisztaszobákban

Ott vannak még az utak mellett a keresztek. Nem a halálos balesetek helyszínére mostanában tett mementókra gondolok, hanem a régi „pléhkrisztusokra”, „kőképekre”. Ezek, vagy az útszéli kápolnák állítása, az előbbiekkel szemben rég kiment a divatból. Talán nem is engedélyezné a hatóság. A legtöbben azt sem tudják, hogy miért vannak ott.

Mint ahogy nem halottak a tisztaszobákról, és a „szent sarokról” sem. Régi idők múzeumba való dolgainak tartják ezeket, mint ahogy most a Néprajzi Múzeumban találkozhatunk a sasvári zarándokhely környékéről származó Pietà-szobrokkal is, amik úgymond iskolát teremtettek Magyarországon.

Üvegkép Hétfájdalmú szűzanya-ábrázolással. Árva megye, 19. század (fotó: Roboz László)

A búcsújárás még élő hagyomány, de a modern korban már nem képesek a hívők olyan teljesítményekre, mint a boldog békeévekben. A Santiago del Compostellába vezető El Camino ugyan reneszánszát éli, de mondjuk Máriacelbe (Mariazell) már nem nagyon indulnak gyalogosan útnak a nyugati megyék ájtatos hívei. Talán az osztrák gazdák sem fogadnák be pajtáikba, házukba a legalább két hetes útra vállalkozókat, mint régebben szokás volt.

Mária-ház, sasvári Pietà-szoborral. Nyitra megye, 19. század (fotó: Sarnyai Krisztina)

Megváltozott a világ, a morva határ melletti Sasvárra, a híres kegyszoborhoz is a környék szlováksága zarándokol már csak, pedig a visszaemlékezések szerint a 19. század végén, a múlt század elején még a Jászságból is indultak zarándokcsoportok a pálosok által, Mária Terézia támogatásával az 1700-as évek közepén emelt templomba. Amelynek csodatévő Pietàját a legenda szerint 1564-ben Bakics Angéla készíttette hálából, hogy férjeura, gróf Czobor Imre nádori helytartó iránt érzett haragja megenyhült. (Más olvasatban azért adott hálát, mert  rabiátus férje a Szűzanya segítségével megszelídült.) Az viszont biztos, hogy az első időkben az útszéli „képházban”, kápolnában felállított, a horizontális Piéták thüringiai típusához tartozó, hársfából faragott szobor a maga ernyedten lógó kezű Krisztusával iskolát teremtett, erős mintát adott a környéken. Sőt, a zarándokok révén ez a minta az ország számos helyére, többek között Erdélybe is eljutott.

Útszéli kőkereszt, sasvári Pietà-ábrázolással. Győr-Sopron megye, 18. század 2. fele (fotó: Bán Elek)

Mert a zarándokhelyen annak fénykorában évi százezer látogató is megfordult. Ezeknek kiszolgálására, kegytárgyakkal való ellátására kisebb helyi fafaragó manufaktúrák alakultak. Ezekben sorozatban gyártották a kegyszobor kicsinyített másolatait, amikből most 22 különböző darabot állítottak ki a Néprajzi Múzeumban. A jobbára keményfából faragott alakok állandó színekkel voltak kifestve (zöld talapzat, Szűz Mária vörös köntösben és kék palástban, a halott Krisztus tört fehéren, a csapokkal rögzített koronák aranyozással). A kegyszobor arasznyi mása köré, ami a tisztaszoba legfontosabb éke lett általában, a helyi asztalosok puhafából kis díszített „házakat” is készítettek. Ennek belsejében textilből és viaszból készített virágokkal, ezüstpapírral vették körül a szobrot, amit néha még cserélhető ruhákba is öltöztettek.

Bokály sasvári Pieta-ábrázolással, Felvidék, 19. század, (fotó: Sarnyai Krisztina)

A kegytemplom 2013. szeptember 15-i, a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepén tartott búcsújáról készült fotósorozat mellett kiállítottak fényképen megőrzött „szent sarkokat” is Kapuvárról, Balkányból, Boldogról és Szakmárról. A sasvári Pietà mintájára készült szobrocskák kerültek a fotók tanúsága szerint az oromzati fülkékbe Sopronban, Középhután és Dejtáron. A tárlókban pedig imakönyvek metszeteiről, szentképekről köszön vissza a jellegzetes ábrázolás.

A Szakrális Művészetek Hetéhez kapcsolódó tárlatot február 24-ig lehet megnézni.

Pálffy Lajos

Emlék Sasvárról. Pieták síkban és térben
Néprajzi Múzeum, 2013. szeptember 21.– 2014. február 24.

• Publikálva: 2014.01.04. 07:00 • Címke: kiállítás