Elfogytak a székely zsidózók is

Erdélyi Lajos marosvásárhelyi fotóművész fotósorozata egy elpusztult falu utolsó lakóiról, a székely szombatosokról.

Szívbemarkoló érzés lehetett megélni egy történelmi, az 1580-as években létrejött felekezet utolsó napjait. Egy a fénykorában az Erdélyi fejedelemség kiemelkedő vallási csoportosulásaként működő, majd a 19. század közepére már csak egy falura zsugorodó felekezet eltűnését. Ez már maga a megfogható történelem. Az utolsó székely szombatosokat, vagy más néven, zsidózókat Erdélyi Lajos fényképezte le, aki történetük újkori krónikásával, a kolozsvári pártlapot is főszerkesztő Kovács Andrással járt Bözödújfalun, mielőtt még azt Bukarest parancsára elárasztották volna.

Erdélyi fotóin, amiket most az Országos Idegennyelvű Könyvtárban állítottak ki, egy olyan közösség utolsó tagjait lehet látni, ami 400 éves működés után napjainkra megszűnt létezni. A fényképeken szereplő idős nők és férfiak vélhetően már mind a sírba szálltak. Velük egy olyan különleges felekezet tűnt el, aminek bölcsője, no és koporsója is Erdély volt. A megerősödő fejedelemség az 1580-as években, a tordai vallásbéke (1568) szellemében a különféle vallási felekezetek, prédikátorok paradicsoma volt. Ezek egyesülve, egymásból kiválva, vitatkozva folyamatosan változtak, alakultak a század végéig. Így a négy bevett valláshoz tartozó szentháromságtagadók (unitáriusok) hitelveit részben átvéve, Eössi Jánost és Gerendi Jánost alapítóiknak tartva, létre jött egy új felekezet, ami elvetette az Újszövetséget, Jézus isten voltát és a vasárnapot. Nekik az Ószövetséghez ragaszkodva szombat volt az ünnep, várták Jézus földi királyságát, ahol együtt uralkodik majd a „szentekkel”, azaz velük és a zsidókkal. Akik csak abban voltak hibásak, hogy konokságuk miatt nem teljesedhetett ki Jézus megváltói műve. (Gerendi 1594-ben nyomtalanul eltűnt, Eössi vagyonos nemesember volt, itáliai egyetemre járt és nem éppen a türelem jegyében 1583-ban 40 katolikust vert ki mezítelenre vetkőztetve az oroszhegyi templomból. Fogadott fia, Péchi Simon Bethlen Gábor főkancellárja lett, hatalma és befolyása nagyban hozzájárult a szombatos vallás terjedéséhez.)


A kiállítás megnyitója

A fojtott állattól, a vértől és általában a disznóhústól is tartózkodó székely zsidózók amilyen gyorsan megerősödtek, úgy hanyatlottak is le. Az 1630-as évektől I. Rákóczi György már üldözte és az unitárius püspökök felügyelete alá helyezte őket. Közösségeik leginkább titokban gyakorolhatták vallásukat, végül már csak egy faluban, a Maros megyei Bözödújfaluban őrizték meg szokásaikat. Az 1868-as zsidó emancipáció hatására a falusiak prozelitaként (zsidó hitbe betérő pogány) felvették a zsidó vallást, emiatt 1944-ben többségüket el is vitték a marosvásárhelyi gettóba. A családját Auschwitzban elvesztő Erdélyi Lajos a faluból elszármazó, de szombatosként felnövő Kovács Andrással jutott el az elárasztással fenyegetett faluba. Erdélyi közgazdász diplomával a zsebében kezdett el fényképezni, több folyóiratnak is dolgozott, fotóelméleti cikkeket is írt, majd a diktatúra legvadabb időszakában, 1988-ban Magyarországra szökött és a Magyar Nemzet munkatársa lett. Az erdélyi kulturális élet kiemelkedő szereplőinek portréi mellett szép sorozatokat készített a lassan eltűnő régi zsidó temetőkről, a szétporladó sírkövekről. Ezekből tizet most is kiállítottak a székely zsidózókról készült anyag mellett. Ennek első képén R néni „szilvaízet” főz az udvarán sárbók az üst köré tapasztott tűzhelyen. R nénit Csukor Izsákné Kovács Reginának, Rifkének hívják, de Kovács András e közösségről írt könyvének (Vallomás a székely szombatosok perében) 1981-es kiadásában még nincsenek teljes nevek. Közel volt még az üldöztetés, féltek az emberek. Rifke néni a képaláírás szerint az utolsó prozelita, aki megjárta a marosvásárhelyi gettót is, ahonnan a bözödieket a falu akkori katolikus papja, Ráduly István szabadította ki.

Pepi néni (Lovász Hermanné) nagy, szőlővel sűrűn befuttatott háza előtt áll. 1944 májusában itt gyűjtötték össze a környező falvak zsidóságát és szombatosait. Ő az indulás előtti éjszaka megmérgezte magát, de megmaradt. Itt van Fodorné Mózsikás Rózsi is a „házicigányok utcájából”, akik a „sátorosokkal” szemben a falu tehetősebb lakói közé tartoztak. Itt áll elnyűtt kockás ingben, nyúlott női pulóverban és rongyos mellényében Simó Józsi bácsi, aki „világéletében” szeretett dolgozni. Tartsafalvi Pálffy Sándor a megmaradásért kulák ajánlóival még a kommunisták pártjába is belépett, de kitették és jöttek a fogdmegek, akik „még bölcsőt és koporsót is foglaltak le akkor”. Jól látszik az egyik fotón, hogy a Piritó oldalában meghúzódó temetőben pihenő halottak majd megússzák szárazon, őket nem éri el a felduzzasztott víz. Erdélyi lefényképezte a Móricz Zsigmond által a világ leggyönyörűbb gyalogútjának tartott, Bözöd és Bözödújfalu között lévő ösvényt is (Móricz 1941-ben, a visszacsatolás után járt itt a szombatosokat először „felfedező” Bözödi György társaságában). Itt van Kovács András összedőlőfélben lévő szülőháza is, ami végül 2000 lejért a cigányoké lett. Mert ők nem mentek el, míg 1888-ban 61 gyerek járt a falu elemi iskolájába, addig száz év múlva már csak tizenhárom, ebből is csak tíz állt szurtosan a gép lencséje elé a tisztességben megőszült tanítóval együtt. A csöpp unitárius templomot a katolikussal együtt azóta ellepte a Küsmöd patak felduzzasztott vize. Ha szárazság van, mindig fogy a téglából és a cserépből, végül eltűnnek ezek az istenházák is majd úgy, ahogy a szombatosok, avagy székely zsidózók is a történelemben.

Pálffy Lajos

Székely zsidózók – Bözödújfalu
Erdélyi Lajos fotói
Országos Idegennyelvű Könyvtár
2014. január 23. – február 14.

• Publikálva: 2014.02.10. 15:31 • Címke: fotó