​Gyűrött, földes rongycsomókká lettek a testek

Amikor Sikorski tábornok 1941 decemberében megkérdezte kényszerű fegyvertársától, Sztálintól, hogy hol vannak az 1939 szeptemberében elfogott lengyel katonatisztek és rendőrök, a Gazda azt válaszolta, hogy megszöktek.

Amikor a tábornok visszakérdezett, hogy de hová tud szökni 15 ezer ember, akkor Sztálin csak annyit mondott, hogy Mandzsúriába. Mikor ez a párbeszéd elhangzott, a 22 ezer lengyel tarkón lőve tömegsírokban feküdt már másfél éve, s gondos kezek nyírfacsemetéket is ültettek föléjük. Ez jutott eszembe, miközben Polgár Csaba tíz négyzetméteres Katyni leple előtt álltam a Forrás Galériában.


Az alkotó a vásznával (fotó: MTI/Czimbal Gyula)

Ez jutott eszembe, és a további, előre eltervezett hazugságok mocsara: hogy az iszonyú tarkón lövéseket (lásd Wajda filmjének elképesztő kivégzési képsorai) gondolva a jövőre német pisztolyokkal és lőszerekkel hajtották végre, majd ráfogták később az egyik ott állomásozó német utászalakulatra. Arra is sort kerítettek, hogy több perben legalább száz német katonát és állítólag 18 tábornokot is kivégeztek a tömeggyilkosságban való részvétel miatt. Katyn német rémtettként került be a tankönyvekbe, a korábbi nemzetközi vizsgálat anyagait pedig elsüllyesztették. (Az ötvenes évekig a nyugati demokráciákban is!). De ez már az aljasság világtörténetének egyik „legszebb” fejezete. Maga a mészárlás, az ártatlanok halálának oka a Lavrentyij Berija által fogalmazott jegyzék szerint csak annyi volt, hogy ők a szovjethatalom ellenségei, és ebben az állapotukban változás nem várható. A cél a Szovjetunió által megszállt lengyel területek kommunistaellenes értelmiségének kiirtása volt, hogy így ezeket könnyebben pacifikálják és csatolják majd a vörös birodalomhoz.

Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Előre eltervezett, hidegvérű tömeggyilkosságoktól valósággal hemzseg az emberiség nem is annyira hosszú története. Ezekről beszélni kell, még ha oly kellemetlenül is érintenek egyes hatalmon lévő csoportokat, nemzeteket. Ebbe a nyilvános beszédbe a képzőművészet is komoly szerepet kaphat, és nem csak az hivatalosan megrendelt emlékművek szintjén. Amik, éppen jellegükből adódóan, jobbára különféle dísztelen kövek, keresztek csak. A megdöbbenést és a gyászt ki lehet fejezni más módon, más anyagok felhasználásával is. Az 1942-es születésű, négy évtizede tudását és tapasztalatát a jövő iparművészeinek továbbadó Polgár Csaba textilművész most egy hatalmas vásznon, festékekkel és néhány tárgy segítségével akar bennünket elgondolkodtatni erről az iszonyatról. Most és itt elsősorban Katyn iszonyatáról, hiszen a galéria padlójára leérő fekete textilre legalább hatvan lengyel sasos egyenruhagombot helyezett el. Mert csontok mellett az egyenruhák gombjai, csatjai maradnak meg legtovább a földben. És persze a személyes tárgyak, amiket a nagyüzemi kivégzés során már nem volt idő elvenni a halálra szántaktól. A megőrzött otthoni, most már rozsdás kulcsok, amik egyben a jövőbe, a szabadulásba vetett remények. Vagy a kereszt, a végső oltalom a máig mélyen vallásos lengyelek számára.

Polgár 2013-as Lódz-i Textiltriennáléra készített „fény-nyomatára” is ezek a tárgyak kerültek. A két, egymásra fektetett vásznon ott vannak az utoljára látott fák, a sírgödrök sziluettjei – mert csak egy hatalmas ütés érezhettek a tarkón, egy villanás és egyszerre elsötétült minden. A textil, a gyászfátyol, vagy a nagy hazugságról egyszer csak lehulló lepel mellett talán azért is jó választás itt, mert a tömegsírok feltárásáról készült fényképeken gyűrött földes rongycsomóknak látszanak a másfél éve még erős és egészséges testek, Lengyelország színe-java. Mert elmúlik minden, s éppen azért fontosak az ilyen alkotások, hogy emlékeztessenek: ez történt, de soha többé ilyet!

Pálffy Lajos   

Polgár Csaba: Całun Katyn lepel 
Forrás Galéria
2014. március 14. – március 25.

• Publikálva: 2014.03.19. 13:45 • Címke: kiállítás