A fotóművész első magyarországi
kiállítása.
Száz művész, kilenc kiállítás, 16 koncert, táncház, filmvetítések és irodalmi programok is várják a Héttorony Fesztivál közönségét november 9. és 20. között Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsváron, Szigetváron, Bécsben, Makón, Zalaegerszegen, Pakson és Siófokon.
Kós Károly-kiállítás nyílt csütörtökön a török fővárosban található Ankara Egyetemen az ankarai magyar nagykövetségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc közeledő emléknapja alkalmából rendezett háromnapos eseménysorozata keretében.
Arnold Böcklin festményét, a Halottak szigetét hosszú éveken, évtizedeken át használták illusztrációként a gimnáziumi irodalom tankönyvekben. És még ama szerény méretben, csapnivaló kivitelben is hatott a kép, hangulata alá kerülhetett a könyvet csak felületesen átlapozó, az irodalomra és a képzőművészetekre immunis fiatal is. A 190 éve született Böcklin képének hatása alól nem vonhatja ki csak úgy magát az ember.
Jövőre már júniusban elindul Szentendrén az Art Capital kortárs képzőművészeti fesztivál; a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) által szervezett programsorozat több mint harminc helyszínen kínál majd kiállításokat.
Még senki nem járta be a magyar grafikában azt a pályaívet, amit Maurer Dóra, méltatta a Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművészt Révész Emese kurátor a Nyomhagyás – Nyomtatás című kiállítás sajtóbemutatóján csütörtökön, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A péntektől látogatható tárlat csaknem száz művet vonultat fel a 80. születésnapját ünneplő képzőművész 1955-1980 közötti grafikai életművéből.
A bevándorlás, a határok és a menekültválság témájára reflektálnak Aj Vej-vej kínai konceptuális művész New York mintegy 300 helyszínén kihelyezett installációi és egyéb munkái, amelyeket csütörtöktől február 11-ig kereshetnek fel az érdeklődők.
Csütörtökön nyílik meg az első tárlat a kassai Rovás művészeti csoport új székházában, amely a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony-vándorkiállításával debütál, tájékoztatta az MTI-t Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója.
Árverésre kerül Leonardo da Vinci utolsó, magántulajdonban lévő festménye, a Salvator Mundi (Világmegváltó) című kép 100 millió dollár körüli áron cserélhet gazdát, jelentette be kedden New Yorkban a Christie's aukciósház.
Pokoli aranykor címmel nyílik kiállítás pénteken a fővárosi Kieselbach Galériában a nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjaiból. A tárlatot egy vaskos kötet kíséri, amely a plakátok mellett hiánypótló módon bemutatja a kor és a színtér fontos szereplőit.
Klisza János kárpátaljai grafikusművész, építész alkotásaiból nyílik kiállítás kedden a budapesti Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
Majd mérnöknek tanul és egy gyárban dolgozik, de Gauguinhez hasonlóan csapot-papot otthagy a fényképezésért. És jól is tette, mert világhírű fényképész lett, a még köztünk lévő nagy öregek egyike, akinek 62 fotóját a Mai Manó Ház állította ki.
A kurátor, Csizek Gabriella a következő Ribaud-mondattal indít útra bennünket a nyolc országot bejáró kiállításon: „Nekem a fotózás nem csupán hivatás, sokkal inkább szenvedély. Szenvedély, ami már szinte megszállottság”. Mint Gauguinnak a festészet, bár az egykori banktisztviselő jóval rögösebb úton járt, mint késői fotográfus utóda. Riboud 30 évesen hagy ott mindent a fotózásért és mindjárt az első évben a Life címlapjára kerül Az Eiffel torony festője című képével. Ami némiképpen a közismert Ebéd a magasban parafrázisa, ugyanakkor a szédítő magasságban a tornyot mázoló fiatalember franciásan könnyed mozdulata már igazán nagy művészt ígér. Riboud tudatosan készül is a feladatra, aminek a bevezetője egy 55 napos törökországi utazás 1955-ben. Amit már a legendás Magnum képügynökség munkatársaként tesz. 1976-tól három évig az ügynökség elnöki pozícióját is betölti majd. Az egyéves nagy út során hét, tulajdonképpen egzotikus országot járt be, de fotográfiáin nem találunk tipikus egzotikumokat. Sokkal inkább úgy látta és láttatta ezt a távoli világot, ahogy azt lakói a hétköznapokon megélik. Akiknek hétköznapi dolog a Van tó felé vezető poros úton átaraszoló teknősbéka, vagy éppen a dzsaipuri utcán sétálgató páva is.
Dzsaipur, India, 1956 (fotó: Magyar Fotográfusok Háza)
Törökországban eljut Kappadókia cukorsüveghegyekbe vájt barlanglakásaihoz, de legalább annyira érdekli ott egy teve, vagy a lepényt evő kislány maszatos arca. Jár az Ararátnál, lefényképez egy utcagyereket az azóta már porrá égett Galata hídon, amint a Vingaland gőzöst nézegeti. Vagy az Aranyszarv-öböl ezernyi csónak-taxiját, és ha már Isztambul, akkor a fából épült örmény negyedet. Nem a bizánci falak, vagy a Szent Bölcsesség temploma érdekli, esetleg a Topkapi szeráj kincsei, vagy nagy bazár forgataga. Ankarában a régi városrészben sárkányt eregető gyerekeket kap lencsevégre, Bursában meg egy szállítómunkást, aki 42 méretes bádogdobozzal van megterhelve. Afganisztánban a Haibár-hágóhoz vezető úton a jelzőtáblát fotózza, ami a teherautók és a tevék számára kijelölt utat mutatja. Eljut gépével a karavánszerájban pihenő és egy helyi zenekart hallgató férfiak közé, Kabul utcáin pedig három áruval megrakott tevét és két gyermeket talál meg. Pakisztánban egy mindenféle fegyvereket reparáló műhelyre bukkan 1956 elején, Nepálban szerencséje akad, Katmanduban királyi koronázást fényképezhet, de észre vesz egy kényszerűségből falevelekből készült sapkát és egy rongyokba öltözött koldusfiút is.
A Haibár-hágóhoz vezető út, 1955 (fotó: Magyar Fotográfusok Háza)
Csodálatos hangulatú képet készít a párás, esős, villanydrótos Darzsilingben, vagy a rádzsasztáni Nagaur tevepiacán. 1957-ben bejut a meglehetősen zárt Kínába, ahol egészen a szigorúan őrzött Tiltott Városig hatol, de közben egy meztelen fenekű gyermeket vesz észre. És észleli a feszített ütemű iparosítás árnyoldalait is az ansani gyár hulladékaival és ósdi gőzösével. Itt vannak az üzemi étkezde simléderre csíptetett védőszemüvegben ebédelő munkásai, vagy a pekingi egyetem, ahol gézmaszkban táncolnak, az utca, ahol gézmaszkban bicikliznek. Az állomás peronján egy nomád kisfiú áll magányosan az apjától örökölt bundában, a Hong Kongból Kantonba robogó vonaton pedig egy fiatal férfi álmodozik. A nagy utazás Japánban fejeződik be 1958-ban, ahol akkor már minden hetedik embernek van fényképezőgépe és az egyik fotós magazin példányszáma meghaladja a 300 ezret. Riboud el is jut egy fotográfiai vásárra, lefotózza a sziklák között pózoló modelleket és az őket fotografálókat. Eljut Mr. Kasangához és családjához Tokióban, de bekukkant egy tetoválószalonba is. Felkapaszkodik az épülő 325 méteres tévétoronyra, de érdekli a jólétet sugárzó Ginza negyed és egy meztelen táncosnő is.
Éjszakai szórakozóhely Tokió Ginza nevű kerületében, 1958 (fotó: Magyar Fotográfusok Háza)
Paul Gauguin végül nem tért vissza Tahitiről, Riboud viszont páratlan anyagot hozott magával Párizsba, amivel megalapozta jövőjét. Ami egy Szovjetunióban tett fontos utazást is tartalmazott, mert akkoriban divat volt baloldalinak lenni. Ez a baloldaliság fordíthatta Afrika felé is, ahol nem volt, és most sem nehéz megtalálni a nyomort. Talán majd egyszer eljutnak Magyarországra ezek a képei is.
Pálffy Lajos
Marc Riboud: Keleti utazás 1955-1958
2014. március 28. – május 18.
Magyar Fotográfusok Háza