Az elfuserált celeb és Gala

Ha egyszer vennénk a fáradtságot/bátorságot, és művészete mellőzésével vizsgálnánk a 110 éve, május 11-én született Salvador Dalí dolgait úgy általában, sokan arra a nem éppen kedvező megállapításra jutnának, hogy egy elfuserált, sőt „kretén” (utóbbi jeles költőnk, Nagy László véleménye) alak volt, mai szemmel nézve egy igazi celeb, akiből egy olyan nő csinált világszenzációt, akit állítólag halálosan szeretett, és aki azzal csalta meg nyilvánosan, akivel csak tudta.

„Jobban szeretem az anyámnál, az apámnál, Picassónál és a pénznél” – Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech, avagy csak egyszerűen Salvador Dalí írta egyik levelében Galáról ezeket, és elég csak felületesen átfutnunk pályafutását, mindjárt láthatjuk, hogy valamiféleképpen közel járt az igazsághoz. Mert az a bizonyos 1929-es találkozás szülővárosának, Figueresnek a strandján meghatározó momentum lett életében. Gala Elena Dimitrovna Diakonovaként született 1894-ben Kazanyban és szerelme, majd férje, a költő Paul Éluard után szökött otthonról Párizsba 1916-ban. A meglehetősen szabados erkölcsű városban Éluard mellett több szeretőt is tartott, a jeles festők közül Miro és Chirico, no és a német Max Ernst nevét szokták itt emlegetni. Utóbbi a „hivatalos szerető” státuszát is birtokolta és ő kísérte Galát ama bizonyos strandi délutánon is. Azért persze Dalí is tett le már dolgokat, remek képeket és kisebb botrányokat erre az időre az asztalra, bár talán ez volt a legjobb éve a 25 éves, a szó szoros értelmében meglehetősen furcsa dolgokat produkáló művésznek. Ekkortól kanyarodik oly jellegzetesen felfelé a bajusza, ekkor volt Párizsban első, és nevét egy csapásra a szürrealisták élére repítő kiállítása, és ekkor vetítik le Louis Buñuellel, a madridi tanulóévekből ismert jó baráttal közösen készített filmet, az Andalúziai kutyát. Aminek első előadására a párizsi művészvilág krémje volt hivatalos, de a szerzők annyira nem voltak biztosak a sikerben, hogy paradicsommal és kövekkel várakoztak a vászon mögött, hogy majd válaszolni tudjanak a közönség esetleges negatív reakcióira.

Dalí, akivel Gala miatt szakított apja és húga, Picassónál biztosan jobban szerette az orosz nőt, mert a két spanyol végül is elég nehezen fért meg egy csárdában – bár megmaradtak a verbális csörték szintjén. A pénzzel viszont már bonyolultabb a helyzet. Ha röviden kellene jellemeznünk Dalí viszonyát mammonhoz, akkor csak annyit mondhatunk, hogy szerette, de bánni nem tudott vele. Bár sok minden másra is képtelen volt, a legendák szerint mindig Gala kötötte meg a cipőfűzőjét, de az biztos, hogy nem tudta megoldani egy vasúti jegy megvásárlásának meglehetősen egyszerű problémáját sem. Buñuel emlékszik vissza erre, no és arra is, hogy később egy olyan bár nyitását tervezték Amerikában egy felhőkarcoló tetején, ahol mindig ágyúlövés jelezte volna, ha valaki 100 dolláros italt iszik. (Hja, mondta is egyszer Dalí magáról azt, hogy a szerénység, az nem kifejezetten az ő műfaja.) Pedig az első időkben, mondjuk Torremolinosban, a halászfaluban Galával meglehetős szegénységben, de következetesen botrányokat kavarva éltek, a pénz végül az Egyesült Államokban találta meg igazán őket, ahol Dalí már 1932-ben kiállított a szürrealistákkal együtt. Ezidőtájt volt a mozgalom fénykora, de azt is tudni lehetett, hogy a szürrealizmus pápája, André Breton nem szereti a konkurenciát. Dalít, Franco és Hitler iránti szimpátiáját felhánytorgatva, 1939-re szorítják ki véglegesen a mozgalomból, hiába hangoztatja, hogy ez képtelenség, hiszen a szürrealizmus az ő maga.

A pár más művészekhez hasonlóan 1940-ben az öreg kontinenst is elhagyja, a háborús konjunktúra Amerikája pedig tárt karokkal és vastag pénztárcákkal várja őket. Gala, mint menedzser igazán elemében van, Dalít az újgazdagok elhalmozzák a giccs határát erősen súroló megrendelésekkel, emellett azért dolgozik a Metropolitan Operának is. 1948-ban ugyan visszatérnek Európába, de a már meglehetősen költséges életvitelükhöz szükségük van az amerikai dollárokra. „Be tudom önöknek bizonyíatni, hogy képes vagyok elfogadni 50 ezer dollárt ebben a szent pillanatban, minden ellenkezés nélkül” – mondja ekkoriban Dalí, akinek volt még jónéhány biztosítékot kiverő nyilatkozata. Ezekből a dollárokból viszont 1974-re 32 milliót sikerült Galával, pontosabban Galának összeraknia. De a pénz mellett az is igaz, hogy amerikai rajongói még életében Floridában és Kaliforniában is múzeumot hoznak létre neki, szülővárosa színházát pedig már 1974-ben átalakítják Dalí-múzeummá.



A testiségről mindvégig elítélően nyilatkozó Dalí, és erről épp ellentétesen gondolkodó szerelme végül púboli kastélyukban élnek az élvezeteknek, ahol festeni már nem tudó Dalíra a néző szerepe jut, a nyolcvan feletti Gala ifjú férfiak utáni vágya pedig túllép minden határon. Utolsó nagy szerelme Jeff Fenholt, a Jézus Krisztus a szupersztár huszonéves címszereplője volt, a sokszor modellügynökségek által szállított ifjak és a bizalmas titkárok pedig viszik a dollármilliókat. Így jut el a mester odáig, hogy üres papírokat ír alá, óránként akár ezret is, amiket aztán 10 dollárért árusítottak.

A kastélyt Gala halála és a kápolnában piros Dior-ruhájában való eltemetése után két évvel Dalí végül sikeresen magára gyújtja, őt 1989 telén, hét évvel szerelme elvesztése után szülővárosa múzeumában helyezik majd örök nyugalomra.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.05.09. 15:29 • Címke: évforduló, képzőművészet