Az utolsó pillanatig forgatta az ecsetet

Valahol ott van a lényeg, hogy a késő barokkban, a rokokóban rengeteg festő működött a nagy művészeti centrumokban, de a perifériákon is. Mégis, szinte bármelyiket odatehetjük egy Watteau kép mellé, az nem veszít fényéből, nem halványítja el semmi. 330 éve született a festő, akit sajnos nagyon korán, 36 éves korában elvitt a tuberkulózis.

Valenciennes, Watteau szülővárosa inkább flamand, mint francia város volt, akkoriban foglalták el XIV. Lajos seregei és csatolták a birodalmához. A törékeny és beteges Antoine egy részeges, balhés kőműves családjába született, de ez nem hátráltatta abban, hogy festészeti tanulmányokat folytasson és a szülővárosában alkotó Jacques-Albert Gerin tanítványa legyen. Innen indul 1702-ben 18 évesen a Napkirály fővárosába, hogy jeles festő legyen, de az első években be kell érnie a nagyok másolásával, a másolatokkal való kereskedéssel és a díszítőfestészettel. 1703-ban Claude Gillot műhelyében dolgozik, ekkor jelennek meg festményein a commedia dell’arte jellegzetes figurái és karakterei. Döbbenetes hatást gyakorol rá, mikor Claude Audran révén tanulmányozhatja a Palais Luxembourgban elhelyezett, Rubens által 1622 és 1625 között Medici Máriáról festett híres sorozatot. A flamand és velencei mestereket pedig barátja és patrónusa, Pierre Crozat bankár páratlan gyűjteményében csodálhatja meg. 1708-ban végül bejut a királyi festészeti és szobrászati akadémiára is, de az elismertségre még majdnem tíz évet várnia kell.

Indulás Cythere szigetére, a Berlinben látható változat

1717-ben készül el leghíresebb, az akadémiai tagságot is meghozó képe, az Indulás Cythere szigetére, amiben minden benne van korából, no és minden benne van, ami Watteau. A két változatban is megfestett mű (a Louvre egyszerűbb, különleges atmoszférájú képe az ismertebb, a berlini Charlottenburgban lévő másik festmény „barokkosabb”, jobban kidolgozott) azt a pillanatot ábrázolja, amikor egy társaság hajóra száll éppen, hogy Vénusz szülőhelyére utazzon. A kép jobb szélén ott van az istennő antik torzója, a párok mozdulataikkal, gesztusaikkal jelzik egymás iránti érzelmeiket, a kép bal szélén lévő aranyozott hajó felett pedig kis amorettek, avagy puttók repkednek. Mindez természetesen a szépséges árkádiai tájban, bukolikus idilli bájjal, melankóliával. Ezek az érzések, az álmodozás, az élet hiábavalóságának érzete adják Watteau művészetének a lényegét, aki ugyan Franciaország történetének egyik legdicsőbb korszakában élt, de ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy Versailles fénye elért mindenhova. Az állandósult háborúskodás, no és az emelkedő adók is árnyalták a képet.

A bohóc avagy Pierrot

Ugyancsak sokan és sokat írtak Watteau másik híres munkájáról, az 1719-ban festett Pierrotról, vagy A bohócról. A fehér ruhába öltözött férfi tartásával és arckifejezésével is a szomorú bohóc évszázados figuráját jeleníti meg. De túl is mutat ezen, mert ebben az álmodozó szomorúságban ugyancsak benne van a Cythere melankóliája, és valahol az elmúlás érzete is. És valóban, a gyenge testet ebben az időszakban gyűri le a tuberkulózis. 1720-ban a híres orvos, Richard Mead próbálja gyógyítani Londonban, de a tüdőbaj ellen ekkoriban még nincs igazán orvosság. Egy barátja párizsi kastélyában hal meg 1721 nyarán, aki szerint utolsó perceiben is ecsetét forgatta és a levegőbe festett egy olyan képet, amit csak ő láthatott, no meg a Jóisten.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.10.10. 14:54 • Címke: évforduló