a rovat írásai

Inspiráció, mindenhonnan

Kiskoromban volt egy üres Paloma Picasso-parfümös üvegem. Bár az illata nem tetszett különösebben, nagyon eredetinek tartottam a Paloma Picasso nevet, hiszen milyen jól hangzik és milyen kár, hogy már foglalt. Majd a nagymamám, aki ilyen dolgokban, ahogyan minden női felmenőm, rendkívül tájékozott és naprakész volt, elmondta, hogy Paloma Picasso egy élő személy, Picasso lánya. Aki 1949. április 19-én született.

Csend és késő délutáni fények

Most, hogy itt a keresztény világ legnagyobb ünnepe, amely csakúgy, mint a többi, alig látszik már a köréje szervezett zajtól, jelesül a wellness hosszú hétvégén tojásokat tojó aranyos nyusziktól, cuki kiscsibéktől, szemen át ható lelki csendteremtőnek Kárpáti Tamás munkáit javaslom a Forrás Galériában.

​Kiállítás önmaga fényében

Valami véletlen folytán épp áramszünet volt, mikor megérkeztem a Kárpát-haza Galériába Vinczeffy László kiállítására. Csak az utcáról és az átriumból beszűrődő fény világította meg a festményeket és már azon voltam, hogy majd máskor – amikor valami történt.

​Kolbászolni a fővárosban

Az olyan, hogy csak megy, mendegél az ember, nézeget ide-oda és gondolkozgat, emlékezget. A Mai Manóban kiderült, Czabán György – barátainak Kolbász – sokszor ezt csinálja.

​Arról, hogy miért is megyek újra el Prágába

Jaj, Vladimírka, Vladimírka, hát majdnem elkéstem ezzel a cikkel, hiszen 13-án, vasárnap már le is szedik az Óbudai Társaskör pincéjében a kiállítást, amin néhány Hrabal-kollázs mellett a maga művei is szerepelnek!

Egy összetéveszthetetlen görög a 16. századból

Talán csak két olyan festő van a „sötét” középkor vége felé, akiket a laikusok is könnyedén meg tudnak különböztetni műveik alapján a kortársaktól. Elég egy közepesen lelkes gimnáziumi rajztanár, és máris nagy biztonsággal választhatunk ki egy Frans Hals arcképet mondjuk tíz kortárs portréi közül. De Halsnál még egyérteműbb a 400 éve halott El Gréco festészete, őt aztán nem lehet összekeverni senkivel sem. Néha az ember szinte hihetetlenkedve nézi, hogy is vehették át a szigorú megrendelők produktumait.

Harcos baloldaliság komoly festői kvalitásokkal

Ki gondolta volna, hogy a Ludwig-gyűjtemény egykori helyét, de minden beugrót, körfolyosót, sőt, még a lépcső alját is maradéktalanul meg lehet tölteni a 120 éve született Derkovits Gyula munkáival?

Radnóti kiállítás a FISE Galériában

A hetven éve elhunyt Radnóti Miklós emlékét idézi meg grafikákon és fotókon keresztül a salgótarjáni START 20:10 alkotócsoport kiállítása szerdától a budapesti FISE Galériában.

​32. Sajtófotó: sok szín és az utánpótlással sincs baj

Sokszínűség, mint tematikailag, mint pedig a résztvevők tekintetében. Ez jutott eszembe legelőször bejárván a 32. Magyar Sajtófotó Kiállítást, aminek immár a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ adott helyet.

​Utolsó vacsoránk, elvesző nyomaink

Mert egyszer kétségtelenül eltűnünk innen. Nem marad más utánunk, mint romok, autóroncsok, néhány rissz-rossz használati tárgy, mondjuk lábos és bádogbögre. És a rettenetes vasbeton, ami talán a legtovább ellenáll az időnek. Herman Levente legújabb sorozatát nézegetem a Várfok Galériában.

Halak úsznak a kápolnában

A hal a kereszténység egyik legfontosabb jelképe, amely minden böjtös, önmegtartóztatásról szóló időszakban szerepet kap ebben a kultúrkörben. Az idei nagyböjtre Iktus – Hal címmel állították ki a Párbeszéd Házában Lieber Éva és Somos Gyula alkotásait.

Művészet összes cikke »

Szeretni egy diktátort

Ajándékok Rákosi Mátyás 60. születésnapjára

rakosi_leadA Néprajzi Múzeum kamarakiállítása az egykor 32 termet (!) megtöltő anyagból.

Nagy dolgokra képes a lelkesedés, a félelem és a tömegpszichózis. Ha pedig ezek hatásait a minden korban kéznél lévő és használatos propagandaeszközökkel még fel is turbózzuk, akkor kaphatunk egy olyan abszurd jelenetet is, hogy ragyogó tekintetű úttörők ölelgetnek és puszilgatnak egy csúf, kopasz gnómot, jelesül a mi Rákosi Mátyásunkat.

Ezzel az abszurddal mindjárt a Néprajzi Múzeum kiállításának elejére helyezett tévékészüléket nézve szembesülhet az ember, amelyen végtelenítve vetítik ama emlékezetes születésnap felvételeit. Igen, a két úttörőnek, a – gondolom – több ezer kádergyerekből gondosan kiválasztott kisfiúnak és kislánynak tényleg elragadtatást látni az arcán, és természetesen hasonló arcokat látni mindenhol az Operában, ahova csak elér a kor kamerája. (Mert volna csak valaki unott képet vágni, esetleg fintorogni!)

video
Sztahanovista felajánlások és ajándékok, Rákosi életútjának összefoglalása.

Ennek a már említett eszközökkel elért, és nagyon sokáig különböző intenzitással, de fenntartott lelkesedésnek a magyar vidék sem tudott ellenállni. Az, hogy néhány esztendő alatt a városok megszállása és "pacifikálása" mellett hogyan sikerült megroppantani a kommunistáknak a magyar parasztság gerincét is, nagyobb lélegzetű munka tárgya lehetne, a Néprajzi Múzeum március végétől május elejéig meghosszabbított kamarakiállításán csak a bizonyítékok, a keresztény-konzervatív vidék Rákosinak készített születésnapi ajándékai sorakoznak tisztes rendben a vasmegyeri díszpárnától a nádudvari díszkulacson át a bonyhádi járás által felújított, és a nagy születésnapra hímzéssel aktualizált bukovinai irhamellényig. (Tehát még a '40-es években valóságos kálváriát járt bukovinai székelyek sem maradhattak ki a kötelező adorációból.)

Igazi népi műremekeket találunk a tárlókban, különösen a fafaragások professzionálisak, ha szabad ezt a kifejezést ebben a műfajban alkalmazni. A szőttesek, hímzések, különösen a sokszor láthatóan utólag rákerült, Rákosit éltető és dicsőítő mondatok hímzési minősége (no és a helyesírás: Rákosi elftárs...) hagy némi kívánnivaló maga után. Talán éppen a remélt rosszkedv miatt, ami a készítőkön eluralkodhatott, látván veszni mondjuk a generációkon át összevásárolt családi birtokot, vagy a nemrégen kiosztott földet, a féltve nevelgetett pár lovacskát, vagy a nehezen beszerzett hosszúszekeret.

No de az is lehet, hogy a tiszántúli karikás ostorok valamelyikének a nyelébe a Rákosi-címert olyan kéz faragta, amely ezekben az időkben fogott először tollat valami esti iskolában. Minden lehet. Az biztos, hogy a jeles alkalomra díszkiadásban megjelent Ethnographia cikke szerint majdnem minden falu küldött ajándékot. A városok, gyárak és intézmények készítményeivel együtt 32 teremben és a lépcsőházakban kiállított anyag, amit 1952. március 9. és 11. között, 2 nap alatt 16 ezren néztek végig (gondolom boldogságtól ragyogó arccal és sokan könnyezve) a jeles folyóirat szerint. Amely a kor nyelvezetének megfelelően azon lelkendezik, hogy az anyag méltó demonstrációja a falu és a város egyre mélyülő barátságának.

video
Díszelőadás az Operaházban.

Írják ezt azon padlássöprések közepette, amelyek mögött a falusiak a "nadrágos embereket" látták, akik mindig is a városokban laknak. Amúgy sajnos ezt a kis kiállítást is (kár, hogy az egykoron 32 termet megtöltő anyag egészen kis töredéke került csak a tárlókba) leginkább csak a városiak, no meg külföldiek nézik, és még arra is gondolhatnak, hogy lám, mennyire megalázkodott megint ez a magyar paraszt. Pedig csak élni akart.

Pálffy Lajos

Rakosi60@neprajz.hu
Néprajzi Múzeum 2012. 03.09.-05.01.

• Publikálva: 2012.04.26. 12:49 • Címke: történelem, kiállítás, videó