a rovat írásai

​A Háromkirályok Szentendrére lovagoltak

Az adventi és a karácsonyi időszakban Szentendrén látható Ferenczy Károly egyik legismertebb alkotása, a Háromkirályok. A Magyar Nemzeti Galéria által őrzött alkotás a Ferenczy Múzeumban tekinthető meg.

​Balladák, románcok, cigányok – Szentandrássy István a Várkert Bazárban

1979-ben a zalai Csapiban összegyűlt egy csapat, a hazai cigányság talán legjobbjai. Szentandrássy István Kossuth-díjas festő is ott volt abban a negyven évvel ezelőtti táborban. Ahol találkozott Péli Tamással, és a tanítványa lett 13 hosszú éven át. A mester már meghalt, a tanítvány munkáiból most a Várkert Bazárban láthatunk egy kis ízelítőt.

​Gajzágó Sándor vendégsége Gross Arnoldéknál

Ha úgy érezzük, hogy végképp rátelepedett a lelkünkre a november, sétáljunk el a faleveles, nedves és hangos Bartók Béla úton az Arnoldo Galériáig, és üljünk be egy finom teára Gross Arnold itt maradt világába.

​II. Miklós cárról készült festményre bukkantak egy Lenin-portré hátoldalán

II. Miklósról, az utolsó orosz cárról készült festményre bukkantak véletlenül a hatalmát megdöntő 1917-es forradalom vezetője, Vlagyimir Iljics Lenin egy portréjának hátoldalán, ahol egy ártalmatlan festékkel fedték el. Mindkét festményt ki fogják állítani Szentpéterváron.

​Minden idők száz legnagyobb hatású fotója

Robert Capa, azaz Friedmann Endre két fotója is szerepel a Time magazin által készített válogatásban, amelyben minden idők száz legnagyobb hatású fotója látható.

​Negyven éves utazás a kihaló őrök földjére

Az a szerencse ért minap, hogy eljuthattam a szívemhez olyan közel álló régi Őrségbe – tehettem ezt az Óbudai Kulturális Központban, ahol október 13-án Tarján Ivánnak nyílt fotókiállítása. Olyan képekből, amik negyven évig kallódtak egy régi dívány ágyneműtartójában. Most rég elfelejtett kincsként előbukkantak.

​Sorhajóorvos fényképezőgéppel – Dr. Bozóky Dezső fotói a Kolta Galériában

Száztizenegy éve, az Oszmán Birodalomban készült fotográfiákból láthatunk kiállítást október 6-tól a Kolta Galéria és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum rendezésében a budapesti Háló Közösségi és Kulturális Központjában. Dr. Bozóky Dezső sorhajóorvos első nagyobb útját 1905-ben tette meg az S.M.S. Taurussal, a császári és királyi flotta nyaranta Konstantinápolyban állomásozó lapátkerekes gőzösével.

Berlinben alkotó magyar avantgárd festők művei Budapesten

Magyar avantgárd festők képeit, az 1920-as évek berlini magyar vonatkozásait mutatja be az a kiállítás, amely Berlin-Budapest 1919-1933, Képzőművészeti kapcsolatok Berlin és Budapest között címmel kedden nyílt Budapesten a Virág Judit Galériában. A tárlaton két nagyméretű Kádár Béla-festményt 90 év után láthat újra a magyar közönség.

​Szabó Ákos negyedik hazatérése

Állok Szabó Ákos 1978-as önarcképe előtt, és csodálkozom. Elképesztő a plaszticitás, a rajz finomsága, holott vászonra festett olajképről van szó. Semmi mellébeszélés, elnagyolás, csak a színek és a vonalak – közelít a tökéleteshez. A fojtó levegőjű Magyarországot 1965-ben elhagyó művész negyedik kiállítását rendezi meg a Forrás Galéria.

The Untold Tragedies

Csak a bőség zavara lehet az oka, hogy egy globális háború utáni világ képeit, írott szövegeit, törmelékeit és hangzását ne képzeljük el. Már elkezdődött? Csak azért a kérdőjel, mert sejthető: elmarad majd a bejelentés, miszerint már benne vagyunk. Erről szól manapság minden. Erről szól az Fészek Színházban látható kiállítás is.

Kis Párizs a Falk Miksa utcában

Most Párizs költözött a Falk Miksa utca egyik kicsi, de annál életrevalóbb galériájába. Párizst megjárt magyar festők alkotásait kiállítani sosem rossz gondolat. Hát még úgy, hogy a rendelkezésre álló teret igazán kvalitásos munkákkal töltjük meg. A Mission Art tárlatára nem jellemzőek a „töltelékképek”, kvalitásos, értékes munkákat gyűjtöttek össze.

Művészet összes cikke »

Szeretni egy diktátort

Ajándékok Rákosi Mátyás 60. születésnapjára

rakosi_leadA Néprajzi Múzeum kamarakiállítása az egykor 32 termet (!) megtöltő anyagból.

Nagy dolgokra képes a lelkesedés, a félelem és a tömegpszichózis. Ha pedig ezek hatásait a minden korban kéznél lévő és használatos propagandaeszközökkel még fel is turbózzuk, akkor kaphatunk egy olyan abszurd jelenetet is, hogy ragyogó tekintetű úttörők ölelgetnek és puszilgatnak egy csúf, kopasz gnómot, jelesül a mi Rákosi Mátyásunkat.

Ezzel az abszurddal mindjárt a Néprajzi Múzeum kiállításának elejére helyezett tévékészüléket nézve szembesülhet az ember, amelyen végtelenítve vetítik ama emlékezetes születésnap felvételeit. Igen, a két úttörőnek, a – gondolom – több ezer kádergyerekből gondosan kiválasztott kisfiúnak és kislánynak tényleg elragadtatást látni az arcán, és természetesen hasonló arcokat látni mindenhol az Operában, ahova csak elér a kor kamerája. (Mert volna csak valaki unott képet vágni, esetleg fintorogni!)

video
Sztahanovista felajánlások és ajándékok, Rákosi életútjának összefoglalása.

Ennek a már említett eszközökkel elért, és nagyon sokáig különböző intenzitással, de fenntartott lelkesedésnek a magyar vidék sem tudott ellenállni. Az, hogy néhány esztendő alatt a városok megszállása és "pacifikálása" mellett hogyan sikerült megroppantani a kommunistáknak a magyar parasztság gerincét is, nagyobb lélegzetű munka tárgya lehetne, a Néprajzi Múzeum március végétől május elejéig meghosszabbított kamarakiállításán csak a bizonyítékok, a keresztény-konzervatív vidék Rákosinak készített születésnapi ajándékai sorakoznak tisztes rendben a vasmegyeri díszpárnától a nádudvari díszkulacson át a bonyhádi járás által felújított, és a nagy születésnapra hímzéssel aktualizált bukovinai irhamellényig. (Tehát még a '40-es években valóságos kálváriát járt bukovinai székelyek sem maradhattak ki a kötelező adorációból.)

Igazi népi műremekeket találunk a tárlókban, különösen a fafaragások professzionálisak, ha szabad ezt a kifejezést ebben a műfajban alkalmazni. A szőttesek, hímzések, különösen a sokszor láthatóan utólag rákerült, Rákosit éltető és dicsőítő mondatok hímzési minősége (no és a helyesírás: Rákosi elftárs...) hagy némi kívánnivaló maga után. Talán éppen a remélt rosszkedv miatt, ami a készítőkön eluralkodhatott, látván veszni mondjuk a generációkon át összevásárolt családi birtokot, vagy a nemrégen kiosztott földet, a féltve nevelgetett pár lovacskát, vagy a nehezen beszerzett hosszúszekeret.

No de az is lehet, hogy a tiszántúli karikás ostorok valamelyikének a nyelébe a Rákosi-címert olyan kéz faragta, amely ezekben az időkben fogott először tollat valami esti iskolában. Minden lehet. Az biztos, hogy a jeles alkalomra díszkiadásban megjelent Ethnographia cikke szerint majdnem minden falu küldött ajándékot. A városok, gyárak és intézmények készítményeivel együtt 32 teremben és a lépcsőházakban kiállított anyag, amit 1952. március 9. és 11. között, 2 nap alatt 16 ezren néztek végig (gondolom boldogságtól ragyogó arccal és sokan könnyezve) a jeles folyóirat szerint. Amely a kor nyelvezetének megfelelően azon lelkendezik, hogy az anyag méltó demonstrációja a falu és a város egyre mélyülő barátságának.

video
Díszelőadás az Operaházban.

Írják ezt azon padlássöprések közepette, amelyek mögött a falusiak a "nadrágos embereket" látták, akik mindig is a városokban laknak. Amúgy sajnos ezt a kis kiállítást is (kár, hogy az egykoron 32 termet megtöltő anyag egészen kis töredéke került csak a tárlókba) leginkább csak a városiak, no meg külföldiek nézik, és még arra is gondolhatnak, hogy lám, mennyire megalázkodott megint ez a magyar paraszt. Pedig csak élni akart.

Pálffy Lajos

Rakosi60@neprajz.hu
Néprajzi Múzeum 2012. 03.09.-05.01.

• Publikálva: 2012.04.26. 12:49 • Címke: történelem, kiállítás, videó