Igazi nagy durranás: Európai utasok a Műcsarnokban

Románok és magyarok most együtt mutatják meg a világnak, hogy még nem jött el a történelem mellett a festészet, a képzőművészet vége sem.

A hajdani kincses Kolozsváron úgy tűnik, nem fogott a Ceaușescu-korszak mindent elszürkítő, felzabáló betontengere és Gheorghe Funar hosszan tartó és ravasz kártékonykodása. Erdély szellemi központja keményen tartotta magát, aminek meg is lett az eredménye: románok és magyarok most együtt mutatják meg a világnak, hogy még nem jött el a történelem mellett a festészet, a képzőművészet vége sem. Aki nem hiszi, menjen csak el a Műcsarnokba!

És szánjon rá legalább egy délelőttöt vagy délutánt, mert különben ideges rohanás lesz abból, ami nyugodt töltekezés lehetne. Hatalmas anyag érkezett ugyanis Kolozsvárról és jelentős európai galériákból, gyűjtőktől. Sokrétű, de egységesen magas színvonalú alkotások, legyen az "hagyományos", olajat és vásznat használó festészet vagy videó, esetleg kisfilm. Megjegyzendő, hogy termeket járva valahogy nincs meg az emberben az a rossz érzés, ami hasonló volumenű tárlatoknál korábban előfordult. Jelesül az, hogy a változó minőségű produktumokat mintha csak belapátolták volna a tágas terekbe. A tudatos térkihasználás mellett talán a térelválasztóként alkalmazott ytongszerű hasábokból épített, a kort szimbolizáló falak is adnak valami érzékelhető egységet.

Aztán úgy tűnik, abban is megegyeztek Kolozsváron, hogy nem feltétlenül elvetendő még így a XXI. század elején sem a figuratív festészet, sőt egészen izgalmas dolgokat lehet létrehozni, mondjuk új látószögekkel vagy ügyes témaválasztásokkal. Adrian Ghenie, Șerban Savu, Sergiu Toma és különösen Veres Szabolcs munkái (Gonorrhea a templomban, 2010, Majális 1. és Majális 2., 2012) előtt földbe gyökerezik az ember lába. Utóbbi fiatalembernél úgy tűnik, nincsen pardon. Négy kiállított festményének színei, az ezek orgiájából kibomló formák a modern festészet olyan lehetőségeit villantják fel, amelyekkel vélhetően már csak kevesen számolnak.

Veres Szabolcs, Gonorrhea a templomban

Mert közben a galériákat, tárlatokat eluralták a tévékészülékek, a monitorok és a digitális képkeretek felhasználásával előállított produktumok. Hasonlókból természetesen Kolozsvárról is érkezett jó néhány a falra vetített filmek mellett. Gabriela Vanga, Mircea Cantor és László István mozgóképei láttán viszont valahogy nincs dézsávü-érzés az emberben. Frissek, elgondolkodtatóak és szellemesek, és ezeket a kiállított kevés számú plasztikákról (László István gyantából készült Üzletembere, Mircea Cantor Gyémánt (üveg) kukoricája, Ciprian Mureșan elhasaló pópája vagy Răzvan Botiș Varázsbabjai) is bátran el lehet mondani.

Ciprian Mureșan, Az ötéves terv vége

Az meg talán nem is meglepetés, hogy a kolozsvári műhelyekből, úgy tűnik, száműzettetett a sovén nacionalizmus. Sőt, fiatal román alkotók hívják fel a figyelmet a román trikolór amúgy tényleg nem éppen harmonizáló színeinek brutális megjelenéseire, vagy ama híres, a hagymakupolás honfoglalás során körbeépített templomra (Duo van der Mixt: Dura Lex Ecclesiae, 2005). És az is jó érzéssel tölthet el bennünket, hogy ugyan a város lakosságának már kevesebb, mint 20 százaléka magyar, a kiállítók majdnem harmada vállalja nevével is magyarságát.

A tárlathoz kapcsolódó számos rangos rendezvény közül mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet a legendás Bulgakov Café három budapesti fellépésére, melyeken a kultuszhelyet működtető költő, Orbán János Dénes és vendégei, többek között Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, olvasnak fel műveikből.

Pálffy Lajos

Európai utasok – Kolozsvári képzőművészet az ezredforduló után
Műcsarnok, 2012. április 19–július 1.

• Publikálva: 2012.05.18. 12:45 • Címke: fotó, ajánló, kiállítás

Kapcsolódó képgyűjtemény

_{Veres Szabolcs - Herpesz Vanga Gabriela - 2ON, Blind Faith Mircea Suciu - Working Overtime Mircea Suciu -Deep Trip Mircea Cantor műve Szabó Péter alkotása Cristi Pogăcean - Olóm Ciprian Mureșan - Leap Into The Void Berszán Zsolt - Koporsó}  

Ugrás a galéria oldalára