Volt Picassónk, Van Goghunk és Cézanne-unk is rendesen

Három Picasso, három Van Gogh, hat Cézanne, hat Manet, hét Renoir, két Gauguin és 11 Courbet – 1913-ban ebből a páratlan gyűjteményből ajánlott fel megvételre Nemes Marcell az államnak, de a vásárlás elmaradt, a képek padig szétszóródtak a nagyvilágban.

Vagy 1908-ban, 12 ezer koronáért kínáltak egy Van Goghot, a Virágcsokor vázában című festmény ma a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum állandó kiállításán szerepel és 17 milliárd forint lenne az ára. Itt tartunk, a legnagyobbakat egy Cézanne-kép képviseli a most épp szünetelő Szépművészetiben, ennyi jutott, vagy éppen maradt Magyarországnak. A történet részleteit a nagy gyűjteményekből származó képekkel is illusztrálva a 20 éves Kieselbach Galéria különleges kiállításán ismerhetik meg.

Molnos Péter művészettörténész, a korszak kutatója terjedelmes és olvasmányos munkában írta meg, majd pedig a galéria jóvoltából tette láthatóvá a fantasztikus történetet. Egy olyan kor, és olyan emberek sztoriját, amire azt szokták mondani, hogy páratlan. A boldog békeévek utolsó évtizedében az általános anyagi és szellemi gyarapodás lehetővé tette azt is, hogy az arisztokrácia után kialakuljon egy új, professzionálisnak mondható műgyűjtő és kereskedő réteg, amely a rendelkezésére álló temérdek pénzből világszínvonalon művelte szenvedélyét és szakmáját. Mindjárt itt van az impulzív Nemes Marcell, aki Klein József néven, a jánoshalmi zsidó kántor fiaként látta meg a napvilágot, és kereskedősegédből korának egyik leggazdagabb embere lett. Nagy ház az Andrássy úton és Párizsban, vízparti kastély Tahiban és négyemeletes palota Münchenben, egy másik pedig a Canal Grande partján. Aztán kastélyok Tutzingban és Garmisch-Partenkirchenben – utóbbi jelenleg Abramovics tulajdonában. És a bevezetőben már említett festmények, mert a csillagok valamely szerencsés együttállása folytán vásárlásaihoz még Herzog Mór Lipót pénzét is felhasználhatta. De volt neki 80 Rippl-Rónai képe is, hogy a magyarok is szóba kerüljenek. És persze pénzzavarai is voltak, ilyenkor a készletből több darabot is piacra dobott, és 1930-as halála után adóslevelekkel volt tele a széfje. Így a páratlan kollekcióból nem sok minden maradt, még szerencse, hogy korábban elhalmozta ajándékaival a Szépművészetit (például: Mányoki Rákóczi portréja, El Greco Bűnbánó Magdolnája) és 70 ajándék kortárs magyar festménnyel megalapozta a Kecskeméti Képtárat.


Rippl-Rónai József: Nemes Marcell arcképe (1912)

A „mi lett volna, ha” kor- és műgyűjtőtársa, Kohner Adolf kapcsán is megkerülhetetlen, a kétméteres kémiai és fizikai doktor, a profi zenész (saját Stradivari és Guarneri hegedűkkel) a bankjaiból, mezőgazdasági befektetéseiből és konzervgyáraiból befolyó pénzéből vásárolt, mégpedig igen csak okosan. A műtárgyainak katalógusai 500 darabos gyűjteményről szólnak, neki is volt Van Goghtól képe, és ott volt szalonjának falán Cézanne Fekete órás csendélete, amit előtte Zola birtokolt. A franciákat gyűjtötte, Delacroix-tól a barbizoniakon, az impresszionistákon és a posztimpresszionistákon át a Vadakig voltak képei. És palotája egyik falán ott függött Szinyei Merse Pacsirtája is.  A Damjanich és Bajza utcák sarkán álló, Lechner tervezte épület és a szászbereki kastély kincsei is szétszóródtak, maga a palota is eltűnt a harmincas években. Kohner után az 1902-ben alapított szolnoki művésztelep maradt, 1933-ra a világválság és egy nagyon elrontott valutaspekuláció miatt az Ernst Múzeumban kalapács alá került a gazdag gyűjtemény.

A Damjanich utcai Kohner-palota zeneszalonja (balról-jobbra) Monet, Boudin, Gauguin, Van Gogh és Sisley képeivel, 1913 körül (forrás: Kieselbach Galéria)

Amit a katalógusokon túl Widovszky Béla festményéről és a belső terekben készült fotókról is ismerünk. És most páratlan lehetőségként végig is nézegethetjük a modern technika segítségével. De hát ez a páratlanságok kiállítása, amely mindjárt négy magántulajdonban lévő Csontváryval nyit (köztük az 1904-ben festett Egy est Kairóbannal), de van itt mindjárt két kinagyított fotó is. Egyiken a Napútra lépő patikust láthatjuk 1894-ben, Hollósy iskolájában, a másikon pedig a nyilasok által a Herzog palota udvarára hordott, lefoglalt képeket. Hogy aztán megtudjuk, végül majdnem mindent az oroszok „zabráltak” el, akik az 1907-es hágai egyezmény ellenére 1945-ben szervezetten, a Gazdasági Tiszti Különítmény művészettörténészeivel szedették össze az értékeket. Kinyittatták a bankok széfjeit és a bombabiztos budafoki pincéket is. Így került a  Szovjetunióba az a négy jelentős Csontváry is, amik fekete-fehérben vannak most ott a falon. S mivel még maradt két kis teremnyi hely, hát ízelítőt kaphatunk a „kétoldalas” képekből, a műtermekben álló, eladatlan munkákból, amiknek a hátoldalára új alkotás készült. Aztán az 1937-es Úrilány szobát keres című Kabos Gyula-film kapcsán megtudhatjuk kiknek (Vörös Géza, Kádár Béla és Aba-Novák) a képeivel zsúfolták tele a forgatás helyszínéül kiválasztott villát. Végül a zseniális hamisítók is kapnak egy falat, hiszen Nemes Marcell öt Van Gogh festményéből kettő is hamisnak bizonyult még 1910-ben. Mert a zseniket már akár életükben is hamisíthatták, mint nálunk Aba-Novákot, akinek három harmincas években „utángyártott” képe is kikerült erre a falra.

Nekünk pedig nincs is más dolgunk, mint elmenni a Falk Miksa utca és a körút sarkára, csütörtökön sajnos zárnak, ilyen attrakciót pedig a nagyérdemű nem minden nap láthat.

Pálffy Lajos

Aranykorok romjain
Kieselbach Galéria
2015. november 6-26.

• Publikálva: 2015.11.23. 12:32 • Címke: kiállítás