Cukorbabából lett a nemzet csalogánya

Kilencven éve halt meg Blaha Lujza színésznő, a magyar színjátszás nagy alakja, a „nemzet csalogánya”. A színpadon kívül is rendkívül népszerű volt, legendáriumához tartozott, hogy „őt mindenki szereti, és ő mindenkit szeret”, s valóban: másokról rossz szót még visszaemlékezéseiben sem találhatunk.

Reindl Ludovika néven született 1850. szeptember 8-án Rimaszombatban (ma Rimavská Sobota, Szlovákia). Apja, egy huszártisztből lett vándorszínész 1856-ban a színpadon halt meg, szintén színésznő anyja ezután egy díszletfestőhöz ment feleségül. A gyermek – akit mindenki Lujzinak hívott – hétévesen még nem járt iskolába, de apróbb szerepekben már színpadra lépett Várai Lujza, majd gyámapja után Kölesi Lujza néven. A vándortársulattal, amely saját gyermekének tekintette, és Cukorbabaként becézte, megfordult Győrött, Sopronban, Székesfehérvárott, Pozsonyban, Szabadkán, Besztercebányán és Vácott. Hamar felfedezték gyönyörű, tiszta hangját, s még tizennégy éves sem volt, amikor a budai Népszínházhoz szerződtették, ahol nagy sikert aratott a Csikós című népszínműben. Ugyanebben az évben lett a szabadkai társulat tagja, itt találkozott a cseh származású Jan Blaha karmesterrel, aki taníttatta és pályáját egyengette. 1865-ben összeházasodtak, s jóllehet Blaha négy év múlva meghalt, özvegye – további két házassága ellenére – élete végéig viselte a nevét.

Blaha Lujza fiatalon (forrás: eclap.eu – Europeana)

1866-ban Debrecenbe szerződött, itt vált országos hírű primadonnává. Szigligeti Ede 1871-ben szerződtette a pesti Nemzeti Színházhoz, ahol először a Tündérlak Magyarhonban című népszínműben lépett fel óriási sikerrel. 1875-ben lett az újonnan alapított Népszínház tagja, melyet ő tett a német színház diadalmas vetélytársává, itt lett Blaha Lujza a „nemzet csalogánya”. 1884-85-ben Feleky Miklós társulatával játszott a Várszínházban, majd 1901-ig ismét a Népszínházban lépett fel. Az 1896-os millennium évétől többször elszánta magát a közönségtől való végleges búcsúra, de aztán mindig maradt még egy kicsit. Amikor 1901-ben a Nemzeti Színház létrehozta az „örökös tagság” intézményét, elsőként ő kapta meg, és a címhez élete végéig állandó jövedelem is járt.

Blaha Lujza balatonfüredi nyaralója (a MaNDA adatbázisába feltöltötte a Balatoni Múzeum)

A nemzet első társulatának tagjaként ünnepelte 1908-ban színpadra lépésének fél évszázados jubileumát Csiky Gergely Nagymama című vígjátékának címszerepében. A következő esztendőben fergeteges sikere volt Móricz Zsigmond Sári bírójában. 1910-ben végérvényesen visszavonult a színpadtól, a Nemzeti Színházban tartott búcsúelőadáson a Tündérlak Magyarhonban című népies vígjátékban játszott. Ezután csak alkalmanként szerepelt, utoljára 1923-ban a Városi Színházban, az egykori Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen. 1923-ban megválasztották az Országos Színészegyesület örökös tagjának.

Blaha Lujza 1902-ben (forrás: eclap.eu – Europeana)

Teltkarcsú termete, bájos arca, gyönyörű énekhangja, hol érzelmes, hol dévajkodó kedvessége valósággal predesztinálta a népszínmű-szerepekre. A műfaj az ő stílusához igazodva őrizte meg romantikus, stilizált és irreális jellegét. Legnagyobb sikereit a Falu rosszában, a Sárga csikóban, a Piros bugyellárisban aratta, s olyan dalokat vitt diadalra, mint a Cserebogár, sárga cserebogár, a Mi mozog a zöld leveles bokorban. Budapesten egyfajta intézménnyé vált, jószerivel nem akadt előkelő látogató a fővárosban, aki ne ült volna be legalább egy előadására. Jelentős szerepe volt Budapest szellemének magyarrá tételében, nevéhez fűződik a magyarországi operettjátszás meghonosítása is. Játszott 1901-ben az első magyar filmben (A tánc), majd 1916-ban a Nagymama című némafilmben is.

A színpadon kívül is rendkívül népszerű volt. Legendáriumához tartozott, hogy „őt mindenki szereti, és ő mindenkit szeret”, s valóban: másokról rossz szót még 1920-ban kiadott visszaemlékezéseiben sem találhatunk. Magánélete mentes volt a botrányoktól: 1875-ben ment hozzá második férjéhez, Soldos Sándor miskolci földbirtokoshoz, akitől Sári nevű leánya született. Négy év múlva elváltak, a színésznő 1881-ben a snájdig gavallér, Splényi Ödön báró felesége lett annak 1909-ben bekövetkezett haláláig. Azt még kortársai közül is kevesen tudták róla, hogy huszonnégy évesen, házasságon kívül szült fiát saját vezetéknevén, Reindlként anyakönyveztette.

Blaha Lujza, Solti Dezső, Solti Hermin, Újházi Ede és egy ismeretlen, 1911, Fiume (forrás: Wikipedia)

1914-től visszavonultan élt nővérével, majd Manci nevű kis unokájával. Agyára húzódó betegsége egyre erősödött, szervezete legyengült, többnyire pesti lakásában tartózkodott, melynek ablakából rálátott egykori színházára. 1926. január 18-án, 76 éves korában halt meg Budapesten. Két nappal későbbi temetését egy ország gyásza kísérte, a szertartást a korabeli krónikások Kossuth Lajos és Rákóczi Ferenc búcsúztatásához hasonlították. „És ha – amint érzem – az én jó közönségem haló poromban sem fog sajnálni tőlem egy virágszálat, itt adom tudtára, hogy hova vigye: Koszorús költőnk, Jókai Mór sírjának szomszédságába, ahová magam kívánkoztam...” – írta naplójába. Ravatalánál a Kerepesi úti temetőben kétszáz fős cigányzenekar muzsikált.

Angelo (Funk Pál) felvétele, az utolsó, amely Blaha Lujzáról készült (forrás: OSZMI – Europeana)

Budapesten 1920-ban róla nevezték el a főváros egyik legforgalmasabb terét a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében, ahol legnagyobb sikereinek színhelye, a Népszínház állt, az épület 1908-tól 1965-ig, felrobbantásáig a Nemzeti Színháznak adott otthont. Blaha Lujza nevét viselte 1920-tól az újpesti színház, 1921-től a Paulay Ede utcában átépített Revü Színház is.

Blaha Lujzához kapcsolódó további cikkek és képek a MaNDA adatbázisában is találhatók.

MTI/mandarchiv

• Publikálva: 2016.01.18. 09:32 • Címke: nők, évforduló