​Orosz avantgárd minden erényével és hibájával

Jekatyerinburgból érkezetek orosz avantgárd festmények a Nemzeti Galériába, abból a városból, ahol a bolsevikok lemészárolták a cári családot. A múlt szisztematikus eltörléséhez a művészet forradalmasítása is nagyban hozzájárult, Lunacsarszkij közoktatási népbiztos különös figyelmet fordított erre a területre. Nem mindig figyeltek viszont a forradalmi művészek arra, hogy mind esztétikailag, mind pedig tárgyi valóságukban maradandó értéket alkossanak.

Mert azt mindjárt az elején megállapíthatjuk, hogy a most kiállított festmények többnyire gyatra anyagok felhasználásával készültek, és keretezésük is jócskán hagy kívánnivalót maga után. No de ezen hiányosságokat betudhatjuk a forradalmi lendületnek is, vagy még inkább a háború okozta mester- és alapanyaghiánynak. Viszont ezek a körülmények a tartalmi, vagy akár festéstechnikai hiányosságokra már nem szolgálnak magyarázattal. Mert óhatatlanul felötlik az emberben az, hogy a termekben mintha a nyugati, párizsi művészeti forradalom halvány visszfényeit, suta másolatait láthatnánk, valamiféle sajátos orosz változatban. Persze a körülményekhez képest értékelhetjük mindezt valódi művészeti forradalomnak is, olyan tettek és eredmények sorozatának, amelyekkel mondjuk eljutottak egészen a Fekete négyzet fehér alapon-ig.

Mihail Laironov: Zsidó Vénus

A művészeti forradalom részeként, a hatalomátvétel után néhány hónappal a moszkvai Közoktatási Népbiztosság (Narkomprosz) képzőművészeti osztályán azért gyűltek össze az avantgárd művészek, hogy az új képzőművészet népnevelési elveit meghatározzák. Lunacsarszkij közoktatási népbiztos pedig 1918 végén rábólintott azoknak a kortárs orosz művészeknek a névsorára, akiknek a műveit a Narkomprosz az állam számára meg akarta vásárolni. 3000 műtárgyról volt szó hárommillió rubel költségen, és 1920-ban ebből az anyagból állították össze A modern festészet összes irányzata című kiállítást, amely most a jekatyerinburgi gyűjteményén alapját képezi. Lunacsarszkijék „szabadművészeti állami központokat” (SZVOMASZ) hoztak létre volt állami művészeti iskolában, ahová eljuttatták ezeket az alkotásokat, és ahol a listán szereplő művészek tanítottak. A kiállítás ezt a mozgalmas időszakot mutatja be: az 1910-es, 20-as évek orosz művészetének egyik legteljesebb együtt maradt kollekcióját (40 kép!) tartalmazza, ami a sztálini szocreál miatt aztán a huszas évek közepétől évtizedekig pihent a raktárakban. A tárlat az előzményekkel, az orosz neoprimitivizmussal indul, Mihail Larionov és felesége, Natalja Goncsarova az orosz gyökereket és Cézanne, Gauguin és Van Gogh formai megoldásait tartalmazó, kicsit esetlegesnek tűnő dolgait láthatjuk a falakon. Ők voltak az 1910 és 1917 között létező Káró Bubi művészcsoport vezető egyéniségei is, a csapat pedig „belegázolt a szalonképes művészet klasszikus nyugalmába”, ahogy a falon olvasható felirat fogalmaz. Ekkoriban működött orosz földön Kandinszkij is (tőle is van egy erőteljes 1917-es nonfiguratív vászon) és Kazimir Malevics is közel járt már ahhoz, hogy felülemelkedjen az anyagon és eljusson a szuprematizmusig.

Natalja Goncsarova: Kaszálók

Moszkvában és Szentpéterváron a gyűjtő Morozov és Scsukin, vagy éppen a La Palette akadémián tanuló Popova és Udalcova révén pontosan tudták, mi történik a párizsi műtermekben. De tisztában voltak az olasz futuristák lendületével is, 1915-ben meg is szervezték Szentpéterváron az Első futurista festménykiállítást, melynek zárásaként állt össze az Utolsó futurista festménykiállítás anyaga. Itt jelent volna meg Malevics is legújabb képeivel, de Vlagyimir Tatlin ez ellen tiltakozott, kijelentve, hogy amit Malevics csinál, az nem művészet. Így kerültek a fekete négyzetek mesterének és követőinek művei egy külön szobába – fotót láthatunk a belső térről, a Fekete négyzet fehér alapon szó szerint az egyik sarokba volt befüggesztve. A Szuprematizmus című, 1915-ös híres képét pedig most Bázel után itt üdvözölhetjük az anyagban, a később állami textiltervezőként dolgozó Olga Rozanovának, a vityebszki El (Lazar) Liszickijnek és Alekszandr Rodcsenkónak egy-egy jól sikerült munkája mellett.

Alekszandr Rodcsenko: Absztrakt kompozíció

Az orosz népdaléneklésben is utolérhetetlen Tatlin munkáiról ugyan csak fényképek vannak, de a a fentebbieken túl a tárlat erősségéhez azok a mozgóképek is nagyban hozzájárulnak, amiket eddig legfeljebb Filmmúzeumban vagy később az Örökmozgó filmhetein lehetett látni. Eszfír Sub (1894-1959) a 60 ezer méternyi filmet tartalmazó cári filmstúdió anyagaiból vágott össze izgalmas propagandaanyagokat (láthatjuk a tengerben meztelenül fürdőző II. Miklóst is), Dziga Vertov hasonló erővel és szándékkal összerakott híradói (Kino-Nyegyelja és Kino-Pravda) is tanítani való alkotások. Már csak ezért a filmes időutazásért is érdemes a Magyar Nemzeti Galériába ellátogatni.

Pálffy Lajos

A művészet forradalma – Orosz avantgárd az 1910-1920-as években
A Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteménye a Magyar Nemzeti Galériában
2016. január 29. – május 1.

• Publikálva: 2016.01.28. 13:21 • Címke: kiállítás