A bajor filmhéttől a BAFTA-plakátokig

Interjú Szabó Levente grafikussal

Nem kis büszkeséggel tudtuk meg, hogy az idén egy fiatal magyar grafikus, Szabó Levente készítette a legrangosabb brit filmdíj, a BAFTA plakátsorozatát. Büszkék voltunk már csak azért is, mert Levente még főiskolásként az egyik első munkáját a filmarchívum megbízásából készítette.

Az ürügy, ami miatt leültünk beszélgetni, egy friss hír, miszerint idén te készítetted a Brit Filmakadémia Díjának (British Academy Film Awards, BAFTA) plakátjait.  Hogy nyerted el ezt a rangos megbízást?

A BAFTA-plakátok nem annyira ismertek itthon, az emberek többsége magát a díjat sem követi. A BAFTA 2009 óta úgy alakítja az arculatát, hogy az eseményhez, illetve a legjobb film kategóriában jelölt öt filmhez készíttetnek egy-egy egyedi plakátot. 2010-ben Tavis Coburn amerikai illusztrátor készítette a sorozatot. Ezt látva már akkor arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű lehet ez a munka, maga az álommegbízás. A BAFTA-plakátok között voltak gyengébb sorozatok is, de pont tavaly, 2015-ben egy francia illusztrátor lány, Malika Favre készítette őket, aki az én személyes kedvencem. Lenyűgözött, amit csinált, ez volt talán a legerősebb sorozat az összes közül. Aztán tavaly novemberben érkezett egy felkérés a BAFTÁ-nak dolgozó ügynökségtől, hogy nagyon tetszenek a munkáim és szeretnének velem dolgozni. Nem is nagyon akartam elhinni, fantasztikus érzés volt, életem eddigi legjobb felkérése.


Az összes BAFTA kampányplakát itt látható

Mi történt a felkérés után? Mivel bíztak meg pontosan?

Novemberben kezdtünk el beszélgetni, a főplakátot csináltuk vagy másfél hónapig, ez lett nemrég publikus. Aztán átküldték az esélyes 12 filmet, amihez elkészítettem a vázlatokat, majd január ötödikén derült ki, hogy mi a kiválasztott öt film – volt három napom, hogy kidolgozzam az elfogadott vázlatokat. Évek óta először éjszakáztam. Február 14-én lesz a díjátadó, akkor lesznek ezek is publikusak. Nagyon szép arculatot gyártanak a terveimmel.

Hol használják ezeket fel?

A BAFTÁ-nál minden az eseményről, magáról a díjátadóról szól. A meghívottak kapnak egy kis csomagot, benne többek között egy kis füzetet a jelöltekről, amiben szerepelnek a grafikák és egy leírás a filmekről. Ami új, hogy mivel az embereket érdekli, hogy ki készítette a grafikákat, most először magában a füzetecskében az illusztrátor is kap egy oldalt a bemutatkozásra, képpel és egy kis interjúval. A plakátokat egyébként kinyomtatva is meg lehet majd vásárolni.

Tele van velük a város

Neked melyik film tetszett a legjobban az öt jelöltből?

Vizuálisan a legerősebb és a „legpasisabb” nyilvánvalóan a Visszatérő, szerintem az idén szét fogja nyerni magát. Lenyűgöző film, és persze mindenki Leonardo DiCaprionak drukkol, hogy végre megkapja az Oscarját, amin szerintem ő maga is jól mulat. Aztán olvastam tavaly A marsit,  amiből a Mentőexpedíció készült, és a filmváltozat is fantasztikus volt. A könyv tényleg jobb, igazán lebilincselő olvasmány a hard science műfajban, de a film is nagyon jól sikerült. Ennek is drukkoltam, a 12-ben még benne volt, de az ötbe sajnos már nem került be.

Szabó Levente: Nem adja el a lelkét egy gegért

Te rejtőzködő alkat vagy? Elég nehéz a munkáidat egyben megtalálni a neten. Van itt is, ott is valami, de nincs egy összefoglaló Szabó Levente-oldal.

Nagyon megválogatom, hogy mit tegyek ki magamról. Annak idején úgy kezdtem, hogy éveken keresztül reklámügynökségeknek dolgoztam, ahol – bár lehetett törekedni rá – nem a minőség volt a szempont, hanem a terhelhetőség. Ez egy lövészárok, ahol sokáig csak arra mentem rá, hogy gyorsan és hatékonyan dolgozzak. Szakmailag jó kiképzőtábor, de én a kelleténél sokkal tovább csináltam, mert ebből lehetett megélni. Évekbe telt, amíg észbe kaptam és elkezdtem másra koncentrálni, például képregényeket csináltam mellette. Én csak azokat a munkákat teszem ki a netre, amit szeretek és vállalok, és ez arányaiban nagyon kevés, a fizetős melóimnak úgy 5-10 százaléka. A könyvborítókat például lényegében magamnak kezdtem el készíteni. Mialatt egy évet éltem külföldön, a szabadidőmben, kávézókban valósítottam meg a rég dédelgetett tervemet, hogy a kedvenc könyveimhez csináljak borítókat. Van az a mondás, hogy „csak olyan munkád lesz, mint amilyet csináltál már” – miután ezeket feltettem a netre, azóta vannak könyvborítós megrendeléseim külföldről és Magyarországon is.

De a kiállításaimon jó felerészt még mindig az eredeti, magamnak készített széria szerepel. Van közte pár megrendelésre készült munka is, amit szeretek, de nem mind, mert nehéz úgy tervezni, hogy  megkeresnek a saját magamnak készített munkáim alapján, aztán megcsinálom a tervet, amire azt mondják, hogy nagyon jó, csak legyen kék, és ne úgy nézzen rajta a lány, és más legyen a tipó – a végén egy teljesen más könyvborítóra mondják, hogy köszönöm szépen, amit viszont én nem teszek fel a netre. Ez rendben is van, ez alkalmazott grafika, és minden grafikusnál máshol van az a pont, ameddig elfogadja az ügyfél véleményét. Hozzá kell tenni, hogy én csak illusztrációs munkákkal foglalkozom, ha az ügyfél azt akarja, hogy rózsaszín kismacskák legyenek rajta, azt is megrajzolom, csak nem biztos, hogy egyetértek vele, hogy az a legjobb borító.

Száll a kakukk fészkére filmplakát – magának rajzolta

A legteljesebb válogatás Szabó Levente munkáiból itt található.
Itt pedig a saját kommentárjait is olvashatjuk.

De van példa a sikeres együttműködésre is, mint a Helikon Zsebkönyvek esete?

Ez úgy jött, hogy a Helikon Kiadó vezetője, Szász Zsolt látta a munkáimat a neten és eldöntötte, hogy velem akarja megcsinálni a sorozatot. Adtak pár támpontot, külföldi példát, az volt az egyetlen  kikötés, hogy a sorozatcímnek és az árnak szerepelnie kell a borítón, minden mást rám bíztak. Illetve volt még egy technikai megkötés, mivel ez az Olcsó Könyvtár utódja, igyekeznek a legalacsonyabban tartani az árakat, így kétszínnyomással készülnek a borítók. De grafikailag nem szóltak bele semmibe, ami nagyon szerencsés. Teljesen megbíztak bennem. Adtam nekik három variációt az elején, igazából nem voltak köztük nagy eltérések. Az élére állított négyzet mint központi forma, a sávos elrendezés, mindaz, ami a sorozatszerűséget erősíti, az elejétől fogva megvolt.

Milyenek a visszajelzések?

Gondolom, a Helikon nem robbantott ezzel bankot, de megérte nekik, mert nagyon pozitívak a visszajelzések. Igazából nincsen időlimit a sorozaton, addig fogják csinálni, amíg van rá kereslet. Most is van további 15-20 már elfogadott tervem. Ezt bármikor szívesen csinálom, nagyon könnyű dolgom van velük, mert remek a csapat. Schultz Judit, Szász Zsolt és Szabados Balázs a sorozat motorjai, nagyon megkönnyítik a dolgomat, hogy jó borítót készíthessek egy amúgy kiváló sorozathoz.

Sorozattervek a Helikon Zsebkönyvekhez

Az eredeti portfóliódból, a kedvenceidhez tervezett borítókból nem lett könyv? A külföldi kiadók sem csaptak le rájuk?

Nagy álmom például, hogy a Penguinnel, illetve a Penguin gyerek részlegével, a Puffinnal dolgozhassak együtt. Ezzel a kiadóval már régóta kerülgetjük egymást, nem egyszer megkerestek amióta a borítóim megjelentek a neten. Nemrég Az öreg halász és a tengerhez készült borítóm miatt kerestek meg hogy felhasználnák – nem az eredetihez, hanem egy másik, folyó és halász tematikájú új kötethez – de aztán közbejött valami. Remélem, egy ponton majd összejön a közös munka.

És a magyarok? Tavaly, amikor újrafordították a Zabhegyezőt, nem kerestek meg?

Nagyon érdekes, de nem, pedig korábban sokat dolgoztam az Európának, én csináltam például a Robert Merle-sorozatot és néhány Szolzsenyicint.


Ilyen is lehetne a tavaly Rozsban a fogó címmel újrafordított regény borítója

És mi a helyzet a filmplakátokkal? Már az első sorozatodban is több filmplakát szerepelt. Nem kerestek meg forgalmazók?

Ma nem jellemzőek a rajzolt plakátok, és nem véletlenül alakult ez így. Ha felraknak egy híres embert a filmplakátra vagy a könyvborítóra, akkor arra felfigyelnek az emberek, ha meg valami mást, akkor nem. A nyáron lett volna egy alkalom, a Magyarhangya egy nagyon érdekes filmjéről, A kígyó öleléséről beszéltünk, de egy bagatell dolog miatt végül nem jött össze. Ettől függetlenül elkészítettem a plakátot, mert szerintem jól sikerültek a tervek, de a forgalmazásba nem az én plakátommal került a film. A magyar HBO-nak viszont készítettem egy plakátot, ami megvalósult, a Reményvasút című dokumentumfilmhez.


Reményvasút – Ez a plakát megvalósult

Én tényleg igyekszem, és szeretnék itthonra is dolgozni, de ismered a vicces ábrákat a netről, amikor egy háromszögből a háromból kettőt választhatsz, és igazából az a kérdés, hogy melyik kombináció a legkevésbé rossz. A grafikai munkánál ez úgy néz ki, hogy van az anyagilag jó munka, a jó megbízó és a tartalmát nézve jó munka. Magyarországon ebből egy, legfeljebb kettő tud együtt megvalósulni. Ez egy munkaigényes dolog. Én illusztrálok, nem fotókat vagdosok össze. Megcsinálom a vázlatokat, a főgrafikát, sok-sok körön keresztül a terveket, ha a könyv védőborítós, akkor a táblára és a védőborítóra is meg kell csinálni, a táblaborító az általában egy szín, tehát az egy másik nyomdai eljárással működik, egy átalakított verzió, más a méretezése stb. A szöveget is én rakom fel,  egyeztetem a belső oldalakkal, hogy ugyanaz legyen a tipó – a végén van egy kupac pdf, amit nekem kell feltölteni a nyomdai ftp-re, miután a kiadó hatszázszor ellenőrizte, hogy ne legyen benne hiba. Még a vonalkódot is én generálom és én rakom fel. És ugyanannyit fizetnek annak is, aki az internetről levadászott képeket vagdossa össze, mint annak, aki az elfogadott tervet meg is rajzolja. Nyilván ezt a piac diktálja, de ez nonszensz. Míg a külföldi megbízás esetén ez úgy működik, hogy megrajzolom nekik, amit kérnek – sokszor meg is mondják konkrétan, hogy mi legyen az –, elküldöm a nagy felbontású fájlt, és nincs más dolgom. Elbúcsúzunk egymástól, és mindenki boldog. És itt visszatérünk egy korábbi kérdésedhez, hogy én csak olyan dolgot teszek fel a netre, ami a legerősebb, a „nem rossz” kategóriát már nem. Jó grafikusból rengeteg van, szuperből viszont kevés. Ahhoz, hogy a bolygó egy másik pontjáról vegyék a fáradságot, hogy megkeressenek, hogy felhívjanak, ahhoz nagyon erős munkák kellenek. Inkább legyen fent csak öt meló, de az legyen ütős.


Plakátterv a Kígyó ölelése című Oscar-díjra jelölt filmhez

Végül térjünk vissza a kezdetekre, ami miatt mi tegeződünk, hiszen régóta ismerjük egymást. Az első filmes munkádat még 2002-ben, főiskolásként egy Örökmozgós rendezvényhez, a bajor filmhéthez készítetted. Hogy emlékszel vissza erre?

A filmarchívum (és a szervezőtársa, a bajor filmalapítvány – a szerk.) megkereste az akkor még Iparművészeti Egyetemként működő Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet, hogy bajor filmnapokat szerveznek, és szükség lenne egy plakátra. A beadott pályamunkák közül választották ki végül az én munkámat megvalósításra. Jó kis megbízás volt, de azért nem valószínű, hogy ma felvenném a portfóliómba. Kicsik voltunk még, és nagyon és nagy zavar volt a fejekben. A pályamunkák között voltak nagyon fura elképzelések, a filmszalaggal átkötött Bratwurst-ig volt ott minden. Ehhez képest elég kulturált lett a végeredmény. Nekem máig nagyon fontos egyfajta tisztelet a témával kapcsolatban. Nem adhatjuk el egy gegért a lelkünket.

Az interjút készítette: Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2016.02.09. 08:12 • Címke: interjú