A cipszerek kincsei Budapestre utaztak

1872-ben pedig a jó kassai polgárok úgy döntöttek, hogy múzeumot alapítanak, és létre is hozták a Felsőmagyarországi Múzeum Egyletet. Amely aztán rá egy évre már ott volt „középkori régiségeivel” a bécsi világkiállításon.  1876-ban pedig Arany Csillaghoz címzett Fő utcai fogadóban megnyílt a Felsőmagyarországi Múzeum első tárlata, az igazgató pedig Klimkovács Béla lett. Elröpült aztán néhány évtized és Kassából Kosice lett, az igazgatót Josef Poláknak hívták már, az intézményt pedig Állami Kelet-szlovákiai Múzeumnak. De nem is a név és az igazgatók személye érdekes, hanem azok a felbecsülhetetlen értékek, amikből most a Vigadóban látni egy kisebb csokorra valót.

Kassa a cipszerek révén mindig is gazdag város volt, ugyan meg-megtépázták a történelem viharai, de a gyarapodása minden tekintetben töretlennek mondható. Az ipari és bányászati vállalkozások mellett a lengyel földek felé irányuló kereskedelem haszna is itt gyűlt, nem véletlen hát a város kimagasló tárgyi kultúrája. Amiből most a magyar közönség is láthat egy válogatást, nagyobbrészt a 15. és 16. századokból.  És az 1710-es évektől induló újabb felvirágzás eredményei is itt vannak, hogy bizonyítsák a kuruc háborúk után beköszöntő tartós béke áldásos voltát. És ha már kurucok, akkor az itt végső nyughelyre lelő Rákóczi, akinek egy aranyskófiummal díszített mellényfoszlányát és egy rézveretes palástcsatját is láthatjuk mindjárt az elején, a tárlókban. A múzeum amúgy 1906-ban a Felsőmagyarországi Rákóczi Múzeum nevet vette fel, és levezényelte a fejedelem ereklyéinek és emléktárgyainak összegyűjtését a még ez évben megtörténő újratemetésig.

Amikor is az országos ünnepségek központja volt Kassa, a Kassai Nemzeti Színházban egy plakát szerint az Operaház zenekara játszotta a Hunyadi László nyitányát, majd pedig a Regéczi kis herceg című darab két felvonása következett, amiben Komjáthy János játszotta a fejedelmet. (40 koronába került a családi páholy, de már egyért is be lehetett jutni a díszelőadásra.) Aztán itt vannak a Szent Erzsébet dóm két 1460 és 1490 között faragott vízköpőjének darabjai, de maga a dóm is itt van fapálcikákból, Jozef Dibarbora rakta össze tíz év munkájával 1974-re. Antonius Goldschmied mester pedig elkészítette a város Jagelló-kori pecsétnyomóját is. Ő a város szenátora is volt egyben, aki a felirat szerint „A szabad idejében, mesterségét élvezve 1504-ben ezt a pecsétnyomót alkotta, amelyet az én Kassám birtokol”. És legalább harminc metszeten gyönyörködhetünk a tekintélyes város tornyaiban, de itt vannak Krón Jenő 1921-ből származó 10 kőnyomata is a régi Kassa Márai által is látott utcáival és épületeivel.

A válogatás erősségét a barokk famunkák adják, Hartmann József 1744 és 1750 között faragott konzoljai, Európa, Ázsia, Afrika és Amerika allegóriájával. Vagy Dionys Reissner 1730 és 1750 között készült barokk extázisban lévő szentjei. Belekerült az anyagba a szlovák naiv festők által hat üvegre festett szentkép is az 1800-as évekből, de itt van a híres, a múzeumba 1928-ba áttelepített körmösi fatemplom ikonosztázai is 1741-ből. És ha már festmények, van öt gyönyörű táblakép is a 15. és 16. századból, olyan kvalitásúak, mint amik a Trianon előtti menekítés során kerültek át a Nemzeti Galériába. Mivel a válogatás egyfajta keresztmetszetet kíván adni a gyűjteményből, ezért a már említett üvegfestmények mellett nézegethetünk még agyag amforát Krisztus előtt 1600-ból, aranyozott ezüst övcsatot az 5. századból. De vannak Du Paquier porcelánok, nemesopálok és réges-régi kövületek is. Mert ilyen egy gazdag múzeum, két nemzet és sok-sok generáció rakta össze kincseit.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2016.07.01. 10:33 • Címke: kiállítás