A pop art pápája belehalt egy rutin epeműtétbe

Harminc éve halott a pop art pápája, a szitanyomatok ura, a New York-i kinyilatkoztatók feje, a rettenetesen unalmas filmek készítője: Andy Warhol. Aki valamiért iszonyúan félt, rettegett a kórházaktól, egy rutin epehólyag műtétbe halt bele.

 

Néhány éve egy tévéstáb felkereste Warhol szüleinek hazáját, a zempléni Mikót és Mezőlaborcot (ma Miková és Medzilaborce Szlovákiában) ahol fel is lelték a Varholákat, ott élnek a mai napig a maguk egyszerűségében. És hallottak már az Amerikában világhírt és vagyont szerzett rokonról is, de igazából nem tudnak mit kezdeni ezzel az egésszel. Mint ahogyan Warhol művészetével sem tud igazán mit kezdeni a megfelelő háttérismeretekkel nem rendelkező ember. Aki csak annyit lát egy-egy Warhol által készített szitanyomaton, hogy itt valami nyomdatechnikai malőr, hiba van, mert ugyan rá lehet ismerni Marilyn Monroe arcára, de valahogy rosszak a színek és elcsúsztak bizonyos síkok. No de hát tudjuk, hogy ez direkt van így, Warhol meg a mai napig az egyik legkeresettebb, legmagasabbra árazott művész, egy magára valamit adó múzeum, vagy újgazdag yuppie nem lehet meg Warhol-kép nélkül. És veszik is, mint a cukrot a zempléni ruszin szülők már Pittsburgh városában született fiának selyem-szitanyomatait.

A csúcson (forrás: Wikipédia)

Warhol a művészeti középiskola után 1949-ben, 21 évesen ezüstre festette a haját és beköltözött New Yorkba, egészen pontosan Manhattanbe, ahol mindjárt bele is keveredett egy művészek által is alkotott kommunába. Alkalmazott grafikai munkákból és kirakatrendezésből éldegélt, de már 1952-ben megcsinálta az első kiállítását is. Ekkor még a szintén manhattani Roy Lichtenstein által is kedvelt képregény és reklámnagyításokkal operálva. Később, 1962-ben jöttek csak a híres Campbell-leveskonzervek (állítólag egy időben csak erre volt pénzük a kommunában) és a kor sztárjairól készített sorozatok. Mao, Lenin és Jackie Kennedy mellett Marilyn Monroe, Mick Jagger és Elvis Presley arcképének variált szitanyomatai adják a mai napig művészetének gerincét, ezek a 60-as években a kommunából kialakuló szitanyomat-termelőüzem, a The Factory alufóliával burkolt falai között készültek. Jórészt ekkor, 1963 és 1969 között forgatja végtelenül unalmas és nézhetetlen filmjeit is, vagy hatvanat. Az egyik például négy órán keresztül mutat egy alvó embert, a másikon pedig az Empire State Buildinget vette órákig, ugyanabból a kameraállásból. A Factory pedig naponta volt féktelen bulik színhelye is, ahol megfordult többek között a könnyűzenei élet krémje David Bowie-val és Lou Reddel az élen. Warhol ott bábáskodott a Velvet Underground születésénél is, igazi minden lében kanál volt, aztán 1968-ban váratlanul hármat belelőtt a mellkasába filmjeinek egyik állandó szereplője, Valerie Solansas. Ezt még a csodával határos módon megúszta, de láthatóan nagyon megviselte az eset. Igaz, féktelen magamutogatása és extravaganciája arra is rávette, hogy nagy nyilvánosság előtt mutogassa a sebhelyeket, de az általa tett kijelentés, hogy mindenki lehet híres 15 percre, valahol őt is utolérte. Leszálló ágban volt már, amikor jött ez a végzetesnek bizonyuló műtét, melynek során állítólag „vízmérgezést” kapott a sok infúziótól, és meghalt szívroham következtében.

1975-ben, leszálló ágban (forrás: Wikipédia)

A történethez az is hozzátartozik, hogy nagyon sokan vannak, akik művészetét egyszerűen blöffnek tartják, de ennek elbírálása nem eme cikk feladata. Az viszont biztos, hogy Warhol az önmenedzselés zsenije volt, és ezt a bizonyos 15 percet ki tudta nyújtani évtizedekre.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.02.22. 11:02