​Nero Budapesten

A Szépművészeti Múzeum Az évszak műtárgya sorozatának 36. tárlata egy korábban hamisítványnak tartott, Nero császárt ábrázoló mellszobrot állít a középpontba. Az Antik Gyűjteményben őrzött szobor eredetiségére restaurálása során derült fény. A kiállítás december elejéig látható.

Művelt emberek már az ókorban is gyűjtötték a híres történelmi alakok – uralkodók, államférfiak és költők – portréit; a magánvillák és a közkönyvtárak tele voltak a múlt nagyjainak bronz és márvány képmásaival. Később, de a reneszánsz korától már biztosan, a politikai és vallási elit élénk érdeklődést mutatott a római császárok iránt, hiszen őket tekintették – legalábbis a „jókat” közülük – saját példaképeiknek.  Éppen ezért gyűjtötték és tanulmányozták a római portrékat.

A korábbi évszázadokban a gyűjtők és az antik portrékat restauráló szobrászok gyakran esetlegesen nevezték el a képmásokat, sokszor gazdag fantáziájukra hagyatkoztak, csak hogy kiegészíthessék a birtokukban lévő 'caesarok' sorát, és teljes legyen az ókori uralkodókból álló gyűjteményük. Ráadásul igyekeztek belelátni az arcokba az ábrázolt császár jellemét is, és aszerint értelmezték őket, ami az irodalmi forrásokból, főleg Suetonius tizenkét császár életrajzát tartalmazó művéből tudható volt róluk. Még a „züllött” erkölcsű császárok is érdeklődést váltottak ki, ami új, a negatív jellemvonásokat kiemelő portrék készítéséhez vezetett. Ezt a divatot illusztrálja a kiállításon bemutatott két Nero-portré (Nero 54–68 között volt Róma császára). Jelentősen különböznek egymástól, ami jól mutatja, hogy a római császárok portré-galériáinak összeállításakor egészen eltérő módszereket is alkalmazhattak az elmúlt évszázadok során.

A most restaurált márványszobor egy tunikával és paludamentummal (hadvezéri köpennyel) ábrázolt büsztből és Nero császár portréjából áll. A bravúros restaurálás Konkoly György és Varga József szobrász-restaurátorok munkáját dicséri. A fej felső és jobboldali részének jelentős hányada, beleértve a homlok egyik felét, modern kiegészítés. Minthogy a hajtincsek faragása és a fürtök motívumai azonosak a portré eredeti, bal oldali profilján és a modern kiegészítésen, a furcsa arcvonások pedig Nero természetének negatív tulajdonságait emelik ki, az egész szobrot posztantik hamisítványnak tartották.

Ezt az elgondolást támasztotta alá az is, hogy a büszt formája és mérete a 2. század művészetére jellemző: 120 és 140 között készülhetett. Ókori voltát tanúsítja a hátoldalon a támaszték éles szélű, pillérszerű alakja és középső részének enyhe íve. A lágyan, enyhén ívelő formákkal és lekerekített redőkkel jellemzett ruházat stílusa alapján a mellszobor valamikor 130–140 körül készülhetett. Amikor a szobor mostani restaurálása során eltávolították a modern kiegészítéseket, két korábbi restaurálási fázis nyomait lehetett elkülöníteni, vagyis a szobrot korábban már kétszer átalakították. A fej és a vállrész kettéválasztása után ugyanis az összeerősítésükre használt fémcsap furata mellett egy további, szintén modern lyukpár is láthatóvá vált. Bizonyos tehát, hogy a mostani Nero-fej harmadikként került a büsztre. Először minden bizonnyal egy Hadrianus-kori férfiportré tartozott hozzá, amelyet ugyanabból a márványtömbből faragtak ki, mint a büsztöt. Az első átalakítás során egy mára elveszett fejet illesztettek a büszthöz, másodszor pedig a nyak alsó részének felületét és a vállak közötti részt átfaragták és egy vascsappal a mostani fejet rögzítették hozzá.

Ha alaposabban megvizsgáljuk a fejet, látszik, hogy a hátoldalon található hajtincsek szerkezete más, aprólékosabb kidolgozású, mint a többi hajtincsé, a felületük pedig kopottabb. A fej hátsó része tehát ókori munka. Az is feltűnő, hogy a jobb fül (a bal fül modern kiegészítés) viszonylag nagyméretű, túlságosan vastag, és szinte belenyomódik a hajtincsek tömegébe. Adódik tehát a következtetés, hogy az egész fejet szinte teljesen átdolgozták – a hátoldal kivételével. A jobb profil göndör fürtjeit és az arcot visszafaragták, így jött létre Nero jellegzetes lépcsős frizurája. Ezt a frizurát a valóságban lépcsőzetesen elrendezett párhuzamos tincsekből alakították ki hajsütővassal. A viselet a római színészek és kocsihajtók körében volt népszerű, akikhez Nero különösen vonzódott, sőt, még a rendezvényeiken is részt vett. A fecskefarokszerűen szétágazó hajtincsek motívuma a homlok közepén (és nem pedig az arc jobb oldalán, mint az antik példányokon) a Nero-portrék 59-ből származó, harmadik típusának jellemzője, ahogy a kiállításon bemutatott Szombathely-herényi éremleletből származó római aranypénzeken is látható. Nerónak az ókori szoborportrékon és éremábrázolásokon megfigyelhető arcvonásai ugyan hasonlítanak a budapesti büszt vonásaihoz, ezen azonban az uralkodó „rossz” jelleme kerül előtérbe: a két szem mérete és alakja is különbözik, az áll erőteljesebb, és egyértelműen elválik az íves ajaktól.

Nero másik kiállított portréján az arcvonások hasonlóak ugyan, ez a darab azonban idősebb korában ábrázolja a császárt, szakállal, és a homlokfürtök újfajta elrendezésével: a lépcsős frizura tincsei közt most nincs fecskefarokszerű elágazás, valamennyi azonos irányba van fésülve. Ez a hajviselet a Nero-portrék negyedik, utolsó típusának (64–68) jellegzetessége, amit egészen a meggyilkolásáig használtak, s amelynek antik változatát a kiállítás egy fotón reprodukált aranypénzen mutatja be. Bár Nero vonásai ezen a darabon is felismerhetők, a fejet teljes egészében a modern korban faragták.

A fej tehát modern, a Nero-portréval kiegészített büsztnek viszont számos része ókori. Az előbbi esetben a császár képmását teljesen újonnan készítették el, az utóbbiban a modern kori restaurátor két ókori tárgyat hasznosított újra: egy büsztöt, amit átfaragott, és egy fejtöredéket, amit kiegészített, s a kettőből egy teljes császárportrét hozott létre. Mindkét szobor egykor feltehetően egy portré-galériában állt, ami a tizenkét római császárt mutatta be.

A Szombathely-herényi éremleletből származó aranypénzeket a szombathelyi Savaria Múzeum kölcsönözte a kiállításra. 

A mellszobor restaurálását az NKA, a kutatómunkát pedig az  OTKA K68558 számú pályázata tette lehetővé. 

A kiállítás ismertetőszövegét Hans Rupprecht Goette, a berlini Deutsches Archäologisches Institut munkatársa írta.

• Publikálva: 2012.09.13. 14:51 • Címke: műtárgy, kiállítás