​Cézanne a Szépművészetiben – Le a kalappal!

A Szépművészeti Múzeum megint belehajított egy méretes sziklát a magyar kiállításszervező szakma állóvízébe.

Bár, mióta a Műcsarnok irányítása változott, a Hősök terének azon a fertályán is izgalmas dolgok bontakoznak, az azért nem lehet vitás, hogy a dobogó teteje a Szépművészetié. Elég csak a mögöttünk hagyott tíz esztendő nagy kiállításaira gondolnunk, és azt sem árt tudni, hogy Geskó Judit valamennyin ott hagyta a keze nyomát. Monet és barátai, a Van Gogh Budapesten, vagy a Picasso, Klee, Kandinszkij. Szép sorozat, amely most megkapta a koronát Cézanne több, mint 100 művének budapesti kiállításával.

Öt év kemény munkája van ebben a páratlan tárlatban. És a munka mellett egy igazán eredeti ötlet: valójában is megmutatni mindazt, amiből Cézanne megpróbált valamit ellesni, építkezni életének 67 esztendejében. Mert a rengeteg, munkásságának szinte minden évére datált rajz és vázlat azt jelzi, hogy ez az ember szinte születésétől haláláig nagy szorgalommal és elszántsággal próbálta megtanulni és talán megújítani a szakmát. Talán innen is eredeztethető az a vélemény, hogy Cézanne klasszikus és modern művész is egyszerre. Kortársai közül sokan az akadémikus normák eltörlői közé sorolják, ugyanakkor a megatárlat (no és a számtalan pályakép, tanulmány) alapján biztosak lehetünk abban, hogy igen nagy tisztelettel viseltetett a nagy elődök iránt. Ehhez a tisztelethez egy erős alkotási vágy és egy másfajta látásmód is párosult, ami után sokan az új művészetszemlélet megalapozójának, a kubisták tanítójának is tartják.

Harlekin, 1889–1890

A bankár papa által biztosított lehetőséggel élve Cézanne már szülővárosában, Aix-en-Provance múzeumában elkezdte a másolással tanulást, amit az 1861-es Párizsba költözés után a Louvre termeiben folytatott nagy intenzitással tovább. A tárlat összeállítói sziszifuszi munkával végignézték Cézanne tekintélyes mennyiségű vázlatát és tanulmányrajzát, majd pedig nem kisebb erőfeszítéssel megkeresték és elhozták nekünk a modelleket is. Ugyanígy jócskán került a falakra azokból a festményekből, amik a festőt az idők során befolyásolták. A folyamatosan kétségek által gyötrött Cézanne talán az apjaként is emlegetett Camille Pissarrótól kapott a legtöbb szakmai segítséget és bátorítást, de az ő munkái mellett sikerült Geskóéknak elkérni a Louvre egyik legnevezetesebb képét, Nicolas Poussin Árkádiai pásztorok-ját. (Jött onnan egy nagyon szép Michelangelo vörös krétarajz is Krisztus feltámadását ábrázolva, no és Édouard Manet Reggeli a szabadban-jának tollal készített gyönyörű vázlata, és emellett még sok más csoda is.)

Madame Cézanne vörös karosszékben, 1877

Már önmagában ez is nagy eredmény lenne, de meg kell említeni azt a profizmust is, ahogy felépül a tárlat. Az időrendiségre felfűzött terek a festő egész pályafutást bemutatják, úgy, hogy talán csak a harlekinekből van kevesebb, az összes többi téma, a csendéletek, a tájképek, a portrék/önportrék és a fürdőzők is két kontinens vezető múzeumaiból kölcsönkért alkotásokkal vannak jelen. Ugyanígy magas szakmai színvonalat képviselnek a képek mellett megjelenő magyarázó, elemző szövegek, amelyek tényleg segítik a tájékozódni vágyó laikust, de kielégítik a szakmai szemeket is. (Talán a „Cézanne-t a múlt században tájképfestőként becsülték…” – kezdetű, a festő munkásságát méltató fali szöveget volt csak kár a tárlat elejére és végére is kirakni, hiszen a jó bornak azért nem kell ennyi cégér.)

Geskó Judit több, mint negyven, jobbára nagyszabású kiállítással, és többek között a francia Művészeti és Irodalmi Renddel maga mögött ismét maradandót alkotott munkatársaival. Paul Cézanne rajztudásáról, anatómiai és térábrázoló ismereteiről meg vagy jót, vagy semmit. Mi maradjunk inkább az utóbbinál.

Pálffy Lajos

Cézanne és a múlt
Hagyomány és alkotóerő

Szépművészeti Múzeum
2012. október 26. – 2013. február 17.

• Publikálva: 2012.10.29. 13:42 • Címke: kritika, ajánló, képzőművészet, kiállítás