Tizenkét perces ováció a csavargónak

Charlie Chaplin

Réges-régen, valamikor 1894-ben a dél-angliai Aldershot városában egy Lily Harley álnevű, elvált, nem túl sikeres művésznő magával vitte ötéves kisfiát egy fellépésére.

Az anya szinte semmiből igyekezett eltartani két fiát, akik maguk is alkalmi munkákat vállaltak már egészen fiatalon. Ez a bizonyos aldershoti fellépés teljes kudarcba fulladt, Lily Harley-t lefütyülték a színpadról. Az igazgató, talán viccnek szánva, azt találta mondani, hogy majd a kisfiú beállhat az anyja helyett. Ám a kisfiú ezt komolyan vette és kiállt a színpadra, előadta anyja műsorszámát, mintegy utánozva őt. A tömeg felzúgott, nevetett, tapsolt. Az ötéves kisfiút Charles Spencer Chaplinnek hívták, aki Charlie Chaplin néven később minden idők legismertebb filmsztárja lett.

Chaplin fiatalon...

Az anekdota szerint egyszer Chaplin benevezett egy Chaplin-hasonmás versenyre és a döntőbe sem került be. De híres alakja, a csavargó („the tramp”), a hozzá tartozó buggyos nadrág, a szűk kabát, a túlméretezett cipők, a kefebajusz, a sétapálca és a kis kalap örökre bevonult a történelembe bizarr, ám annál szeretetreméltóbb pingvinlépteivel. Ő a kisember a világgal szemben, aki mindig balhéba keveredik, mindig kíséri a balszerencse, ám küzdelme nemes, a maga együgyű módján mindig az igaz ügyért áll ki, legyen az egy vak virágáruslánynak szerzett boldogság (Nagyvárosi fények) vagy egy elhagyott kisgyerek fölötti gondoskodás (A kölyök). A figura először 1914-ben mutatkozott be (Kid Auto Races at Venice) a nagyközönség előtt, és nagyon hamar szívébe zárta őt az egész világ.

Az 1889. április 16-án született Chaplin az angol művészvilág legszegényebb rétegéből jön, életrajzíróját, David Robinsont idézve az ő sorsa „a legdrámaibb az összes valaha elbeszélt koldusbotról gazdagságra jutott sorsok közül”. Alig tölti be harmadik életévét, amikor alkoholista apja elhagyja családját, és egy fillérrel sem segíti őket később sem. Tizenhat éves, amikor anyját végleg elhagyja józansága. Bátyjával, Sydney Chaplinnel együtt próbálják fenntartani magukat és anyjukat egészen kicsi koruktól, majd bátyja segítségével szerződteti Fred Karno komédiaszínháza 1908-ban. Így jut ki az Egyesült Államokba egy turnén, ahol egyből felfigyelnek rá, és ajánlatot kap a komédiákat gyártó Keystone Studiostól. Hamarosan akkora népszerűségre tesz szert, hogy szabadkezet kap filmjeihez és 1914-től sajátkezűleg írja és rendezi is őket.

G.B. Shaw szerint ő az „egyetlen zseni, aki a filmipar berkeiből jött”. Chaplin tizenhárom éves korában teljesen feladja tanulmányait, ám rövid idő alatt autodidakta módon megtanul mindent, ami érdekli: nemcsak játszik bennük, írja és rendezi filmjeit, idővel producerük, zeneszerzőjük is egyszemélyben. Életművének alig van darabja, ami ne vált volna valamiképpen korszakalkotóvá, újat alkot a kompozíció, a vágás, a koreográfia, a filmkészítés szinte minden területén. Mindemellett bejárja a világot, számos könyvet, útikönyvet is ír. Talán joggal hívhatnánk minden idők legnagyobb független filmesének; jóformán mindent megcsinált, amit a fejébe vett, sokszor, akárcsak a csavargó, szembeszállva az egész világgal: amikor 1928-ban elkezd dolgozni a Nagyvárosi fényeken, már mindenki hangosfilmet forgat, ő az egyetlen, aki makacsul ragaszkodik a némafilmhez. A film nyitójelenetében elhangzó érthetetlen beszéddel ki is gúnyolja az új műfajt. Az 1931-es bemutatón hatalmas sikert arat mind a közönség, mind a kritikusok körében. Sokan Chaplin egyik legnagyobb teljesítményeként tartják számon mindmáig és a zárójelenetére úgy utal az amerikai filmkritikus és író, James Agee, mint a „a színészi játék és a filmművészet csúcsmomentuma”.

...és nem sokkal halála előtt.

Bukfencek, faronrúgások, vétlen vagy nem vétlen balhék, flörtök, rendőrök, felfordulás... egy csavargó, aki bizarr tükröt mutat a világ arca elé, hogy együtt nevessenek magukon, egymáson. „Ez a figura sokoldalú,” – írta róla ő maga – „egy csavargó, egy úriember, egy költő, egy álmodozó, egy magányos alak, mindig reménnyel telve a románc és a kaland iránt. Elhiteti veled, hogy tudós, zenész, herceg, pólójátékos. Ugyanakkor nem áll távol tőle az sem, hogy cigarettacsikkeket szedjen fel, és hogy egy kisbabától cukorkát lopjon.”

Amekkora volt híre, legalább annyira volt viharos magánélete. Szinte végig szerelmi botrányok, perek, politikai vádaskodások kísérik. Utolsó feleségével, Oona O’Neill-el 1942-ben ismerkedik meg, Chaplin ekkor már ötvenhárom éves, a lány mindössze tizennyolc, mégis, onnantól fogva elválaszthatatlanok lettek. Oona kitart mellette élete végéig, akkor is, amikor J. Edgar Hoover és az FBI közbenjárására kitiltják az Egyesült Államokból és a svájci Corsier-sur-Vevey-ben telepednek le. Csak húsz évvel később, 1972-ben látogat el újra az USÁ-ba, hogy átvegye az Oscar-életműdíjat „a felmérhetetlen közreműködéséért abban, hogy a mozgókép a század művészi formája lett.” Az immár elgyöngült öreg csavargót tizenkét perces álló tapssal köszöntik, ami példátlan ováció az Oscar-díj történetében. Három évvel később II. Erzsébet angol királynő lovaggá üti. 1977-ben, harmincöt éve, karácsony első napján, a kora reggeli órákban tér örök nyugalomra svájci otthonában, felesége és gyerekei körében. Az már csak chaplini fordulat, hogy két hónappal temetése után két munkanélküli szerelő kiássa és ellopja koporsóját, 600 000 dolláros váltság-díjat követelve Oona-tól. Oona nem hajlandó kifizetni a díjat, ezért a tettesek azzal is fenyegetőzni kezdenek, hogy a gyermekeit fogják bántani. Öt hétig nyomoz a rendőrség, a Chaplinék otthoni telefonját lehallgatják, és a környéken mintegy 200 telefonfülkét megfigyelés alatt tartanak, így végül sikerül elkapni a tetteseket, Chaplin pedig visszakerül nyughelyére, majd 1991-ben mellé temetik Oona-t is, aki mindvégig hű maradt hozzá.


Oona és Charlie 

Önéletrajzában így tekint vissza az Oona-val töltött évekre: „Schopenhauer azt mondta, a boldogság egy negatív állapot, de én nem értek vele egyet. Az utóbbi húsz évben megtudhattam, mit jelent a boldogság. Egy csodálatos feleséggel áldott meg a szerencse. Bárcsak többet írhatnék erről, de ebbe már beletartozik a szerelem. És a tökéletes szerelem minden frusztrációk legszebbike, mert több, mint amit bárki kifejezhet. Ahogy Oonával élek, személyének mélysége és szépsége folyamatos megvilágosodás a számomra. Még ahogy előttem sétál Vevey keskeny utcáin az ő egyszerű méltóságában csinos kis alakja, sima és sötét hajával, ahogy hátra van simítva és látni enged pár ezüstös tincset: a szeretetnek és csodálatnak egy hirtelen hulláma lesz úrrá rajtam mindenért, ami ő, és gombócot érzek a torkomban.”

Itt is egymás mellett

Chaplin abban az időben csalt mosolyt az arcokra, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A huszadik század legsötétebb évtizedei alatt, az első és második világháború és a nagy gazdasági világválság idején egy percig sem hagyta abba munkáját: a humor eszközeivel ő is végig harcolt az elnyomás, a méltánytalanságok ellen. A diktátorban elhangzó beszéd az egyetlen közvetlenül tett politikai állásfoglalása filmen, amivel ma is, például a facebookon újra és újra találkozni lehet. Hiába tartotta mindenki vakmerő és őrült ötletnek, hogy Hitlerről akar szatírát forgatni, ő makacsul ragaszkodott hozzá: „Hitlert muszáj kinevetnie a világnak.”

Az angol Beverley Nichols írta egyszer: „Nincs olyan tragédiája az élet árnyoldalának, amit Charlie Chaplin ne ismerne, nemcsak azért mert hatalmas szíve van, hanem azért is, mert ő maga is részesült a tragédiában.” Talán nem sok ajándék van, ami többet érne egy kis derűnél. És aki másokat felderít, talán annak kell leginkább megküzdenie a saját derűjéért, hogy hitelesen adhassa át másoknak. Amikor a Karno-féle komédiaszínházzal Franciaországban turnézott, akkor ébredt rá a fiatal Chaplin, hogy a pantomimet a franciák is értik: a nevetéshez nincs szükség szavakra. A pantomim nyelve univerzális – és ez a némafilm csodája. Chaplin a bizonyítéka annak, hogy pontosan a némafilm hiányossága a hangosfilmmel szemben egyben legnagyobb erénye is: olyan nyelven beszél, amit mindenki ért. „A szavak olcsók. A legnagyobb dolog amit mondhatsz az elefánt.” – mondta egyszer egy csavargó.

Horváth Benjámin

• Publikálva: 2013.01.21. 07:00 • Címke: évforduló, film