Őzikeszemű, törékeny angyal

Húsz éve nincs közöttünk a filmtörténet egyik legszebb, legsikeresebb, de mindenképpen legelegánsabb sztárja, Audrey Hepburn.

Filmjeit ma is telt házzal vetítik, rajongótábora hatalmas, ma is nőideál, az elegancia megtestesítője. Világsztár volt és sztár maradt, sztárallűrök nélkül. Forgatás közben és a hollywoodi fogadásokon, díjátadásokon ugyanolyan egyszerűen, közvetlenül és természetesen viselkedett, mint választott svájci otthonában. De, ami szerintem mindezeknél fontosabb, őszinte, mély érzésű, szilárd jellemű, humánus ember volt. A hatalmas, kifejező őzikeszemek, a törékeny-légies alkat megfontolt és szükség esetén kemény tartást, nagy lelkierőt takartak. Hatalmas sikerei mellett (előtt és közben is) sok nehézségen, traumán jutott keresztül. Talán nem volt tipikus sztáralkat, hiszen tudott és szeretett is nagy nyilvánosság nélkül élni. Voltak és maradtak is titkai a világ előtt.

Audrey Edda Kathleen van Heemstra Hepburn-Ruston 1929. május 4-én született Brüsszelben, érdekes összetételű felmenőktől. Édesanyja, Ella van Heemstra gazdag, évszázados családi és történelmi múlttal bíró holland bárónő, édesapja Joseph Victor Anthony Hepburn-Ruston akkoriban az Angol Nemzeti Bank brüsszeli fiókjának bankigazgatója, magát angolnak valló, de valójában osztrák származású nemzetközi kalandor volt. A boldog, gondtalan gyermekévek csak Hepburn hatéves koráig tartottak. Szülei válása, a család szétesése mélyen megrendítette, ez volt élete egyik meghatározó tragédiája. Tízéves koráig kétlaki volt, felváltva lakott Arnhemben és Brüsszelben, illetve Londonban. Bár mindene megvolt, magányos gyerek maradt, nem voltak barátai. Az olvasás és a balettórák töltötték ki az életét.

A második világháború kitörésekor édesanyja hazavitte Londonból. Együtt élték át a háború minden nehézségét Hollandiában, Arnhemben. Gyermeklányként részt vett az ellenállásban, futárkodott és nővérként is dolgozott. Le is bukott, de sikerült megszöknie és innen kezdve bujdosnia kellett. A szorongás, éhezés, a betegségek, az arnhemi légi és földi csaták borzalmai, a németek megtorlásának látványa a civil lakossággal szemben olyan fizikai és lelki gyötrelmeket okoztak számára, amelyek élete végéig elkísérték. A család a háborúban teljesen elszegényedett. Audrey édesanyjával előbb Amszterdamba, majd Londonba költözött. Továbbra is balettozni tanult, de emellett – elsősorban anyagi okokból – modellkedett, reklámfilmekben szerepelt és táncolt is West End-i színházakban.

Élete fő fordulatát az jelentette, amikor Monte Carlóban Colette, a híres írónő – Gigi című darabjához főszereplőt keresve – meglátta őt és felajánlotta neki a főszerepet. Hepburn nehezen állt rá, mert nem érezte magát színésznőnek, de végül elvállalta a felkérést, ami komoly szakmai és közönségsikert hozott számára. A színpad után természetesen a film is felfedezte, 1953-ban megkapta a Római vakáció (r: William Wyler) női főszerepét Gregory Peck oldalán. A film külföldön kétszer akkora hasznot hozott a producereknek, mint Amerikában. Anna hercegnő megformálása viszont a nemzetközi hírnév mellett az Oscar-díjat jelentette Hepburn számára. (Kevés olyan színésznő van, aki első szerepéért kiérdemelte ezt a díjat.) A film Európában nemcsak Hepburn és Peck népszerűségét fokozta a csillagos égig, de kultuszt teremtett a hegyesorrú cipőknek és a Vespa robogóknak is. A pletykák szerint a főszereplők között igazi vonzalom is kialakult, amiből annyi valóban tény, hogy a színésztől ezután vált el a felesége. A Római vakáció sikere mellett folytatódott a Colette-darab sikerturnéja is. Elindult egy valóban szédítő ívű karrier.


Sztár, sztárallűrök nélkül. (Római vakáció)

A következő mozi a Billy Wilder rendezte Sabrina volt, Humphrey Bogart és William Holden oldalán.  Bogarttal nehezen jött ki, de Holdennal egymásba szerettek és a frigyet csak az akadályozta meg, hogy míg Audrey sok gyermeket akart, Holden nem lehetett apa. Talán a szerelmi csalódás ellensúlyozására ekkor alakult ki életre szóló barátsága a világhírű divattervező Givenchyvel, aki a film kosztümjeit tervezte és Audrey-t ettől kezdve múzsájának tekintette. Számos ruhakölteményt és parfümöt is tervezett számára.


Sabrinaként Humphrey Bogarttal

Gregory Peck ismertette meg első férjével, Mel Ferrerrel, akivel 1954-ben egy pici svájci faluban, a világ elől elbújva házasságot kötöttek. Burgenstock lett később a színésznő igazi otthona. Közös munkájuk volt az Odine című színdarab és együtt várták közös gyermeküket is. 1955-ben Henry Fonda mellett is együtt szerepeltek a de Laurentiis rendezte – kissé hollywoodosított – Háború és békében is. Audrey közben elvetélt, ami iszonyatos megrázkódtatást jelentett számára, de a forgatást fegyelmezetten és a tőle megszokott magas színészi színvonalon dolgozta végig. A sikerek ellenére lelke békéje csak 1960-ban állt helyre, mikor megszületett első fia, Sean Ferrer. Ettől fogva egy ideig kizárólag az anyaszerep érdekelte, amitől kiegyensúlyozott és boldog volt. Olyan komoly ajánlatokat utasított vissza, mint pl. a Kleopátra vagy a West Side Story.

A leghíresebb „kis fekete ruha”. 2006-ban több mint 467 000 fontért kelt el a Christie's árverésén, a bevételt jótékony célra fordították.

Idővel mégis elvállalta a Capote-regény, az Álom luxuskivitelben főszerepét, amelyben a többek által az ő karakterétől távol állónak ítélt szerep végül élete egyik legnagyobb sikerét hozta. Nemcsak a filmtörténetben de a divattörténetben is. Holly Golightly figurája a fekete Givenchy-ruhában világszerte új stílust teremtett a női öltözködésben. Ekkortól lett jelzője angol nyelvterületen a nőies, csinos, elegáns, sikkes, stílusos nőknek az „audrey” szó – így melléknévként. Pedig ő másként vélekedett önmagáról: „túlságosan vékony vagyok, a füleim elállnak, a fogaim csálék, a nyakam pedig hű, de nagyon hosszú…”

Givenchy múzsája

Audrey Hepburn élete során közel harminc filmben, egy tévéfilmben (Mayerling) és öt színházi darabban játszott. Változó sikerrel, hiszen a listán kasszasikerek (Amerikai fogócska, Hogyan kell egymilliót lopni, Várj, míg sötét lesz) felejthető alkotások is szerepelnek. A már említetteken kívül filmezett a kor szinte minden híres férfisztárjával (Fred Astaire, Anthony Perkins, Cary Grant, Albert Finney) is. A Hepburnnel készülő filmek közül My Fair Lady (r: George Czukor) volt az utolsó igazi nagy sikerfilm, ahol a főszerepet Julie Andrews és hasonló nagyságok előtt nyerte el. A film az óriási siker mellett jó néhány kellemetlenséget is hozott számára, hiszen – csekély énekhangja miatt – csak a film egyetlen dalát énekelte, a többi Marni Nixon hangján szólalt meg. A producerek és a filmvállalat próbálták a dolgot eltitkolni, de természetesen az ügy kipattant, és mivel mindenki kihátrált mellőle, minden támadás őt érte. (Amúgy a film 11 jelölést és nyolc Oscar-díjat kapott, de Eliza Doolittle alakítója természetesen nem!)

Ezek után már kevésbé érdekelte filmes karrierje, bár egészen 1989-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal még vállalt szerepeket. Közben a magánélete is sokat változott. Ferrertől elvált, majd 1969-ben hozzáment az arisztokrata származású olasz pszichiáterhez, Andrea Dottihoz, akinek nemsokára megszülte második gyermekét, Luca Dottit. Új, római élete szintén nem volt túl boldog, végül férje sorozatos félrelépései miatt 1982-ben elváltak útjaik. Utolsó párja és férje Robert Wolders lett, aki végre az igazi férfit és szerelmet jelentette számára. A nyolcvanas évektől inkább visszavonultan élt a svájci kisfaluban, menedékében, igazi otthonában. Igazán csak a család volt fontos számára és szabadidejében a jótékonykodás. Születtek még filmjei (És mindenki nevetett, Tolvajrománc) de ez a világ már nem vonzotta igazán.


Az UNICEF nagyköveteként

Élete utolsó nagy szerepét az UNICEF utazó nagyköveteként játszotta. 1988–tól járta a háborúk és a szegénység sújtotta helyeket Szomáliától Mexikóig – és feltehetően a soha ki nem hevert saját gyermekkori emlékei miatt – mindenhol komolyan és elszántan segített vagy legalábbis próbált segíteni az éhező gyermekeken. Ezt a munkát súlyos betegen sem hagyta abba, csak az utolsó pillanatban, amikor már végleg leesett a lábáról. Hosszabb kórházi kezelések után, szeretett otthonában, Burgenstockban érte a halál 1993. január 20-án.

Életéről, karrierjéről számos könyv született. Itthon hozzáférhető és ajánlott olvasmány lehet Bradányi Iván: Római vakáció – Audrey Hepburn életrajza (1993), vagy Gonda István–Illés Csilla: A szépség szimfóniája (2002) című könyve. Néhány magyarra fordított mű is elérhető (pl. Bernard Meyer-Stabley: Az igazi Audrey Hepburn (2003) vagy a Melissa Hellstern szerkesztette A kedvesség művészete című interjúkötet). Nagy filmsikerei több DVD-kiadásban is hozzáférhetőek. 1990-ben egy tulipánfajta kapta meg a színésznő nevét. Életéről az HBO készített filmet 1999-ben.

Audrey Hepburn nagy színésznő, igazi világsztár volt a film világában; az Oscar, a Tony, az Emmy és a Grammy-díj birtokosa. És nagy ember, igazi világsztár volt a szegény és éhező gyermekek, a valódi humanizmus világában, ami vetekszik a legnagyobb művészi teljesítményekkel. Halálakor Martin Scorsese mondta róla: „Eltávozott közülünk egy angyal.” Igazat mondott.

LL.

• Publikálva: 2013.01.18. 18:48 • Címke: film, évforduló