Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Franz Kafka jubileumát (születésének júliusban lesz a 130. évfordulója) az Osztrák Kultúrfórum olyan filmklasszikussal vezeti be, amely Magyarországon csak ritkán látható.
Február 12-én Michael Haneke korai filmjét, Franz Kafka A kastély című regényének adaptációját mutatják be Ulrich Mühével a főszerepben, akinek színészi tehetségét A mások élete című filmből is ismerhetjük.
A vetítés helyszíne az Örökmozgó, ahol ezt a filmet 1998-ban, a Haneke-retrospektívben láthattuk először (és mind ez ideig utoljára.)
A kastély – A/D, 1997, 123 perc, rendező: Michael Haneke, szereplők: Ulrich Mühe, Susanne Lothar, német nyelven, angol felirattal
Kafka utolsó, 1926-ban posztumusz megjelent regénye egyike a huszadik századi német irodalom megoldatlan prózarejtvényeinek. K., a földmérő egy behavazott faluban hiába kísérletezik azzal, hogy kapcsolatba kerüljön a kastély uraival. A teológiai, egzisztencialista, pszichoanalitikus, marxista interpretációk közül egyik sem tárta fel maradéktalanul a kastély misztériumát. Erre Haneke kísérletet sem tesz. Nála a kastély mindenütt jelenlévő, de láthatatlan fantom marad. A forgatókönyv szigorúan követi a regényt. Haneke szinte kizárólag eredeti dialógusokat használt, frappáns kontrasztot teremtve a képek repedezett-homályos realizmusa és a szöveg kristályos kidolgozottsága között. Az ő Kastélya radikális realizmusával, nyugodt gesztusaival és a képi szimbolizmus teljes hiányával kiemelkedik a korábbi adaptációs kísérletek közül. Alkotása nem akar kafkaibb lenni Kafkánál. Éppen ezért jutott hozzá hasonlíthatatlanul közelebb, mint sok, furcsaságot és esztelenséget görcsösen hajszoló kollégája. (Sven Gächter, Profil, 1997.02.10) |
Örökmozgó Mozi, 1073 Budapest, Erzsébet körút 39.,
2013.02.12. kedd, 18.00