​A 3D könyv és társai

Az elmúlt fél évszázadban sokféle előrejelzés született a könyvnyomtatás közeli haláláról.

Az egyik legrégebbi elmélet a kanadai Marshall McLuhané, aki az 1962-es The Gutenberg Galaxy című igen sikeres kultúrfilozófiai művével gondolkodtatta el az akkoriban még olvasni is tudó nagyérdeműt. McLuhan természetesen nem a világháló miatt jövendölte Gutenberg találmányának a hétköznapokból való kiszorulását (még akkor sem, ha a ’globális falu’ mára teljesen bevett kifejezés neki köszönhető), hanem a mind gyorsabban teret hódító elektronikus tömegtájékoztatási eszközök miatt. A tévé és a rádió szükségtelenné teszik az olvasást, vélte McLuhan, így a tipográfiai absztrakció, a modern emberiség legfontosabb vívmánya, XV. századdal kezdődő diadalútjának végéhez ért.

Olvasó lányka mint nyomdadísz Hermann Osterrieder kísérleti fizikájának 1765-ös, augsburgi kiadásán.

Bizonyos értelemben McLuhan tévedett. Könyvének hatvanas évekbeli kritikai visszhangjai még azt bizonygatták, hogy elméletének hibája a médiumok párhuzamos létezése: a televízió nem szorította ki a színházat, de még a mozit sem; a rádió a hangversenyt, a nyomtatott írás a kézírást, miért lehetetlenítené el az elektronikusan továbbított kép és hang a nyomtatott könyvet? És ez valóban nem történt meg a 20. század utolsó négy évtizedében: az elektronikus kép nem veszélyeztette a könyv- és folyóirat nyomtatást. Az internet elterjedéséig a nyomtatott oldalak száma évről évre növekedett.

A 21. század elejére azonban megváltoztak a tendenciák. A Lapkiadók Világszövetsége (WAN-IFRA) szerint 2011-ben naponta 14 853 újságot olvasott 2,3 milliárd ember a világon. Körülbelül ugyanannyi nyomtatott lap jelent meg 2011-ben, mint egy évvel korábban, de az Egyesült Államokban és Európában már mindenütt csökkent a papír alapú sajtótermékek és a kinyomtatott példányok száma. Az egyensúlyt a még fejlődőben lévő ázsiai, főként kínai piacok teremtették meg. Ugyanakkor 2011-ben már 1,9 milliárdan tájékozódtak naponta az internet segítségével. A nyomtatott könyvek tekintetében már 2010-ben megtörtént az „áttörés”: az amazon.com ekkor jelentette be, hogy a kemény táblás nyomtatott könyvek után 2010. negyedik negyedévében a paperback-kiadásokat is megelőzte az e-könyvek eladása.

A könyvnyomtatás leírása Sebastian Münster Cosmographie című, 1550-ben, Baselben megjelent könyvében

Ennek ellenére nagyon sokan bíznak még a könyvnyomtatás fennmaradásában, és tulajdonképpen ma is hasonló dologra hivatkoznak a nyomtatott könyvek elkötelezett hívei, mint McLuhan kritikusai. A könyv szerelmesei úgy vélik, a nyomdafesték és a papír szaga, anyagszerűsége, térbeli volta, megfoghatósága olyan plusz élményt, örömet nyújtanak az olvasó embernek, amelyet a különféle e-bookok nem képesek megadni, és ezért a könyvnyomtatás sem tűnhet el nyomtalanul. Talán ez is igaz, de a televízió–színház analógiánál a nyomtatott és az elektronikus könyvre sokkal találóbb a villanyvilágítás–gyertya hasonlat: Edison találmánya nem tette teljesen ismeretlenné a korábbi világítóeszközöket, de a gyertya mindinkább az ünnep és kicsit a fényűzés kellékévé vált, s ma már senki sem gondolja komolyan, hogy a láng lobogása vagy a viasz illata annyira fontos aspektusai a világításnak, hogy miatta számottevő párhuzamos létezésre kellene fölkészülnünk.

Nem, a gyertya végérvényesen vereséget szenvedett, és ez a sors vár a nyomtatott könyvre is. Erre a változásra már több mint tíz éve fel kellett volna készülni, ám nemhogy ez nem történt meg, de kultúrfilozófusok és könyvteoretikusok egész serege vélelmezte Gutenberg örökségének lényegében változatlan formába történő továbbélését. Közéjük tartozott Mark Y. Herring, aki 2001-ben tíz pontban foglalta össze, miért nem fogja kiszorítani az e-book a papírkönyvtárakat. Figyelemreméltó eszmefuttatása a Könyvtárosok kézikönyve című könyvben, a könyvtárosképzés alapművében olvasható. Herring szerint az e-könyv vásárlóknak több mint a nyolcvan százaléka venne szívesebben papírkönyvet egy felmérés szerint. „Közel ezer évnyi írott és nyomtatott olvasmány folyik ereinkben, és ez nem fog egykönnyen megváltozni az eljövendő hetvenöt évben. Biztosan lesznek változások mostanában az elektronikus olvasmányok kézbesítésében, és ezek a változások, legalábbis legtöbbjük, nagyon hasznosak lesznek. De az emberiség – lévén azok vagyunk, akik – mindig egy jó könyvet, és nem egy laptopot akar majd felütni, legalábbis az előrelátható jövőben.”

Egy régi vágású könyvrajongó: Mark Y. Herring. Mindenki tévedhet.

Egyébként Herring 5. pontja szerint az internet azon egyszerű okból kifolyólag sem fogja kiszorítani a hagyományos könyvtárakat, mert az 1925 előtt publikált könyvekből a világhálón mindössze 20 ezer munka található meg, holott ezekre már nem vonatkoznak a szerzői jogi megkötések. Vagyis senki sem – vagy legalábbis nagyon kevés ember – bajlódik azzal, hogy régi könyveket tegyen mindenki számára hozzáférhetővé. Ez persze egyáltalán nem igaz, ráadásul 2001 óta megsokszorozódott a világhálón fellelhető régi könyvek száma. A változásban pedig döntő szerepe volt az internet legismertebb könyvtárának, a Gutenberg Projektnek, a Google Books-nak és az Europeanának.

A hagyományos könyvtárak ezekkel a gigaprojektekkel csak lassan és nehezen tudják felvenni a versenyt. A szakképzett könyvtárosok tudástöbblete az internet bábeli hangzavara ellenére sem piacképes, és a nagy múltú, papírkönyvtárak a bizonytalan anyagi motivációjú digitalizálási versenyfutásban mind különösebb marketingfogásokkal akarják magukra felhívni a figyelmet.

Ilyen médiaesemény volt idén márciusban a Vatikáni Könyvtár digitalizálásának híre. A Bibliotheca Apostolica Vaticana köteteinek közzététele persze sub specie aeternitatis hihetetlenül jelentős esemény, még akkor is, ha pillanatnyilag csak 256 kódex olvasható a könyvtár honlapján. Valamelyest érthetővé teszi a remek marketingeszközök használatát, ha belegondolunk, hogy közvetlenül hány embert érint ma a földön a 256 gyönyörű kódex elérhetősége. Talán 100-150 kutató is akad világszerte, akiknek csakugyan nagy segítség a Szentszék gyűjteményében fellelhető kéziratok közzététele. Vagyis nincsenek túl sokan, ráadásul valószínűleg elég csöndesek ahhoz, hogy bárki odafigyeljen a sokszáz éves könyvtár bizonytalan túlélési stratégiájára. Ezért kell a hangos tömegtájékoztatás.

Olvasó szerzetes Lindenbrog Nagy Károly életrajzának 1593-as, hamburgi kiadásán

Hasonló manővert követett el a Fraunhofer Intézet, amelyik a Bayerische Staatsbibliothekkel karöltve kezdte el közzétenni a gyűjtemény régi könyveit és kéziratait. Igaz, nem 2013 márciusában, amikor a hannoveri Cebit informatikai vásáron zajos médiaérdeklődést keltettek, hanem már legalább egy évtizeddel korábban. De a sok szép ősnyomtatvány, antikva és kódex önmagában nem keltette föl túl sok ember érdeklődését. Ugyan ki olvas ilyesmit? Mostani bejelentésük, amely szerint könyveiket egy hatalmas képernyőn 3D technikával lehet lapozgatni, forgatni, annál inkább. Ez valami plusz ahhoz képest, hogy otthon bárki letöltheti könyveiket. Legalábbis azok számára, akiket nem nagyon érdekelnek a bárhol olvasható könyvek. Vagyis a nagyszabású bejelentés valódi médiablöff, amely nem a felhasználóknak szól, hanem éppen azoknak, akik úgysem élnének a lehetőséggel. A 3D könyv éppen olyan szamárság, mint a mesterségesen hunyorgó, gyertyát utánzó elektromos égő. A Fraunhofer Intézet bejelentésének egyetlen pozitív hozadéka az lehet, ha minél többen elgondolkodnak azon, mi lesz, ha a Bayerische Staatsbibliothek végleg bezárja kapuit és elküldi dolgozóit. Ez ugyanis előbb-utóbb elkerülhetetlen.

A könyv viszont mégiscsak megmarad. No, nem eredeti alakjában, melyben materiális valósága teljes ellentétbe kerülhetett tartalmával – ahogyan Vörösmarty írta a Gondolatok a könyvtárban elején. Az emberiség elhányt rongyaira többet már nincs szükség. De a betűre van.

Fáy Zoltán

• Publikálva: 2013.04.07. 10:30 • Címke: digitalizálás