a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Filmajánló: Szeretők, utazók

almadovar_leadVannak ígéretes találkozások. Antonio Banderas és Penélope Cruz együtt egy Almodóvar-filmben ilyennek tűnik. A nézőt nem is várakoztatja a történet, ott van a két spanyol, akit Almodóvarnak köszönhet Hollywood, egyszerre, egy párként, a jelenet humoros és beindítja a cselekményt.

A történet vázát egy technikai hiba miatt kényszerleszállásra készülő repülőgép business class utasai, és a helyzetet kezelni próbáló személyzet egymás közötti beszélgetései és más aktusai adják. Hogy minden mindennel összefügg, azt már régen tudjuk, Almodóvar pedig szépen rásegít erre a szép közhelyre a finoman és mindig megfelelő ritmusban adagolt új információkkal, ahogy a repülő siklik a felhők felett, és ahogy a filmidő halad előre. A végén nem marad bennünk kérdés, kisimultan távozunk a moziból.

almadovar
Kétség nélkül bolondozunk

Tizenkilencedik filmjében a rendező sorra hozza azokat a karaktereket (homoszexuálisok, tettrekész érett nők, biszex férfiak, késő harmincas szűzlányok), amelyeket várunk tőle a korábbiak ismeretében vagy épp azok nélkül: már-már az a néző érzése, hogy a mester egyenesen rájátszik a vele kapcsolatos sztereotípiákra. A homoszexuális szeretőket alakító színészek karikírozásig viszik a játékot, a biszex férfiak a végletekig macsók, majd adott pillanatban minden átmenet nélkül femininek, távolságtartó úriasszonyok változnak egy vágással erotikus istennővé – afféle feszesen megkomponált esztelen komédiázásnak tűnik az egész. Nincs egy perc leállás vagy elbizonytalanodás, mindig előbukkan egy új szál, amely mentén továbbgördül a történetet, kétség nélkül bolondozunk tovább a végefőcím utolsó képkockájáig.

almadovar
Korántsem vidám alaphelyzet

Pedig korántsem vidám az alaphelyzet, és a szereplők egyéni történetei sem. A tér is szűk – egy repülőgép belső tere –, a lehetőségek is: a halál ólálkodik az elfojtásokban dús életek között. A repülőút a valószínűsíthető megsemmisüléssel való szembenézés – a szereplők felől nézve – teljesen természetes formáját ölti.

almadovar
Feltételezett utolsó órák, ragyogó színekben

A szereplők a pánik helyett a másik felé fordulást választják, nem feladják, hanem élvezetessé teszik a feltételezett utolsó órákat. Sztereotip karakterek, kiszámítható fordulatok, és mégis: minden gesztus a helyén van, a furcsa magától értetődő lesz, a megütközést keltő természetes. A színészek karikírozó játéka Almodóvar biztos kezű irányítása alatt egyensúlyba hozza a végleteket, és a néző megértést, sőt együttérzést tapasztal e bizarr figurák egymás iránti szeretete és nyitottsága iránt.

A színek tiszták, a komplementerek a helyükön, az arcok szabályosak, a nők alakja kifogástalan, a ruhák lágyan simulva feszülnek, a szépmetszésű férfiszemek egyenesen tekintenek a világra – a bizonytalanság csak egy pillanat, talán nem is létezik. Talán ez az egész világ sem létezik, de ha igen, jó harmóniájának 90 percnyi része lenni.

Kinek nem ajánljuk:
•    gyakorló homofóboknak
•    elsőbálosoknak
•    a tiszta vöröset, a csillogó narancssárgát és a ragyogó égkéket idegenkedve szemlélőknek

Kinek ajánljuk:
•    mindenki másnak


Szeretők, utazók
(Los amantes pasajeros)
színes, feliratos, spanyol vígjáték, 90 perc, 2013
rendezte: Pedro Almodóvar
szereplők: Penélope Cruz (Jessica), Antonio Banderas (León), Javier Cámara (Joserra), Carlos Areces (Fajas), Raúl Arévalo (Ulloa), Blanca Suárez (Ruth), Lola Dueñas (Bruna), Cecilia Roth (Norma Bosch), Hugo Silva (Benito Morón), Paz Vega (Alba)
Forgalmazó: Budapest Film
Bemutató dátuma: 2013. március 28.    

KA

• Publikálva: 2013.03.27. 08:05 • Címke: moziajánló, film