a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Felejthető Feledés

feledes

Hollywoodnak már megint sikerült elpusztítania a Földet. Ez volt az első, ami beugrott a Feledés után. Aztán az, hogy Tom Cruise összeszorított száját is láttam már ilyen valóságtól elrugaszkodott produkciókban (Világok harca, Különvélemény). Ezek után mondhatnám is, hogy nincs új a nap alatt, a két óra mégis jól telt, az Universal megint nézhető filmet gyártott, még talán kisebb kasszasiker is lesz, ha minden jól megy.

A Földnek az emberiség vagy idegenek által történő részleges vagy teljes elpusztítása, az atomháború után megmaradt, vagy az idegenekkel küzdő emberek keserves hétköznapjai, vagy mindezek tudatmódosítással való megvariálása mára már olyan filmfolyamot tesz ki, mint az Amazonas. Csak gondoljuk végig a frissebbnek mondható termést, mondjuk a Tim Burton rendezte A majmok bolygójától (2001) a Mad Maxeken, Terminátorokon és Mátrixokon át a két Emlékmásig, vagy az Éli könyvéig és a már említett Világok harcáig. A kiindulási pont, az előzmények általában eltérőek, de a következmény, az energia és a táplálék hiánya, az ember kőkorszakba való visszavetettsége mindig megjelenik és pénzt hoz a befektetőknek. Ennek okát talán valahol ott kell keresnünk, hogy bizony jó dolog egy multiplex kényelmes székében kukoricázgatva, kólázgatva nézegetni a létért való küzdelmet. És valahol mélyen örülni annak, hogy erre bizony nem kerülhet sor, hogy ez velünk nem történhet meg, vége lesz a filmnek, aztán szépen hazamegyünk kedvesünkkel, és az élet megy tovább. Ugyanakkor meg ott bizsereg valahol, hogy minderre van azért némi lehetőség, mert adottak a feltételek: atombombából még szép számmal van a bolygón és arról sem lehetünk teljesen meggyőződve, hogy elérhető közelségben nincsenek olyan létformák, amelyeknek éppen a mi idilli körülményeink kellenek.

feledes
Sok Tom Cruise fog szaladgálni

És akik – visszatérve a filmekhez – általában felélték saját bolygójuk forrásait, vagy éppen olyan filozófiát képviselnek, amely minden rajtuk kívül létező élet módszeres elpusztítására esküdött fel. A Feledés TET-je egy nagy gépezet, mesterséges intelligencia, amely a működéséhez szükséges energiát a – korábban elpusztított – Föld tengereinek kiszivattyúzásából nyeri. Ennek nem lesz jó vége, az nyilvánvaló még akkor is, ha a megtévesztett főhős kezdetben e folyamat sikerén dolgozik. De ezzel már sokat is mondtam a forgatókönyvről, amely – összehasonlítva a Mátrixok és Terminátorok logikailag nehezen követhető sztorijával – most teljesen világos, érthető, nincs benne semmi bukfenc, vagy talán csak annyi, hogy az újjáépülő Földön még egy darabig sok Tom Cruise (Jack Harper) fog szaladgálni, nyilván a túlélő hölgyek nagy örömére. A korrektnek mondható forgatókönyv mellé sikerült három sztárt és egy ambiciózus, már első rendezésével (TRON: Legacy) hatalmas sikert arató rendezőt találni.

feledes
Tökéletes natúrsmink

Főszereplőként Tom Cruise – különösen a Mission Impossible sorozat után – garantáltan hozza a nézőszámot. Cruise karrierjéből már csak egy Oscar hiányzik, amely Morgan Freemannek megvan, igaz, „csak” egy epizódszerepért. A Feledésben, partizánvezérként sem kap sok lehetőséget tehetségének megmutatására, az oldalsó bőrfülekkel ellátott napszemüveg igazából csak a végén, a felemelő pillanatokban kerül le hosszasabban a szeméről. A bombázó szerepét pedig az ukrán topmodellből hollywoodi színésznővé előlépő, Bond-lányként befutott Olga Kurylenko (Julia) kapta, aki a pszeudofeleséghez, Vikához (Andrea Riseborough) hasonlóan hiba nélkül hozza az aggódó, szerelmes vagy elszánt tekinteteket, könnycseppeket. (Kurylenkónak csak az okozhatott gondot, hogy hitelesen tudjon kertészkesztyűben paradicsomot szedni, jó 60 évvel a Föld pusztulása után.)

feledes
A jövő tárgyaira, járműveire és fegyvereire nagy figyelmet fordítottak az alkotók

Az igazi főszereplők a Feledésben ismét a számítógépes szakemberek voltak. Bár igyekeztek minél többet megépíteni a helyszínekből (például a film történésének idejére rég rommá lett New York-i Közkönyvtárat) és elrepült a stáb Izlandra is; ezt a filmet megint csak szoftverekkel csinálták. Méghozzá nem is akármilyenekkel, és a kezelő csapat is kitűnő volt, nem is lehet vitás. A számítógéppel megalkotott repülési és légiharcjelenetek, vagy az elpusztított USA atomháború porába fullasztott mementói (Pentagon, Washington-emlékmű, Yankees Stadion, Chrysler Building, Brooklyn híd) és szárazra került hajóroncsok közötti motorozás, repkedés precíz, hatásos munkák. A felvett, megépített és klaviatúrával létrehozott látványvilág lenyűgöző, mint ahogyan a jövő tárgyaira, járműveire és fegyvereire is láthatóan nagy figyelmet fordítottak az alkotók. Bár talán kicsit félelmetesebbre lehetett volna formálni a leginkább fehér, kedves kis gombócokat formázó drónokat, amelyekről nagyon hamar kiderül, hogy durva gyilkológépek, az ellenség fegyverzetének alapdarabjai. De lehet, hogy éppen ez volt a dizájner szándéka, mert az is hatásos, hogy nemcsak a fémszürke, mindenféle antennákkal és fegyvercsövekkel teletűzdelt szerkezetek képesek a jók likvidálására, hanem olyanok is, amelyekről nem is gondolná az ember.

feledes
Az elpusztított New York atomháború porába fullasztott mementói

Ha beülünk egy ilyen filmre, abban biztosak lehetünk, hogy áldozatok árán, de a végén még mindig győzni fog az igazság. Jelen esetben is ez történik, megmarad a Föld újjászületésének lehetősége. Nekünk pedig volt két jó óránk, megnézhettünk egy nagyon profin és szépen, négy kamerával fényképezett, 4K-s felbontású szuperfilmet. Amelyet majd viszonylag gyorsan el is felejtünk, mert minden pozitívuma mellett hiányzott belőle az a valami. Felejthetőre sikeredett, pedig sokan és nagyon igyekeztek azon, hogy ne így legyen.


Ajánljuk:
•    azoknak, akik szeretnék két órára alapjáratra tenni az agyukat
•    azoknak, akik valamiért szeretik Tom Cruise filmjeit
•    azoknak, akik szeretik szuperplánban nézni a tökéletesre sikerült natúrsminkeket
•    azoknak, akik komolyan gondolkodnak az űrből érkező támadás lehetőségén
•    valamint azoknak, akiknek szenvedélyük a filmben felhasznált korábbi elemek, motívumok beazonosítása

Nem ajánljuk:
•    akiknek nincs két elfecsérelni való órájuk
•    akiknek unják Tom Cruise összeszorított száját és elszánt tekintetét
•    akiket kifejezetten idegesítenek a filmes dezsavűk    


Feledés
Oblivion
színes, szinkronizált, amerikai sci-fi, perc, 2013
rendezte: Joseph Kosinski
szereplők: Tom Cruise (Jack Harper), Morgan Freeman (Malcolm Beech), Olga Kurylenko (Julia), Andrea Riseborough (Victoria), Nikolaj Coster-Waldau (Sykes), Melissa Leo (Sally)

forgalmazza: UIP Duna Film
bemutató: 2013. április 11.  

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2013.04.11. 15:53 • Címke: film, moziajánló