a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Szóljon hangosan a Néma

atriumleadKertész Mihály legkorábbi fennmaradt filmjét vetítik a Grencsó Kollektíva zenei kíséretével az Átrium moziban.

A Tolonc című némafilm 1914-ben készült, Tóth Ede 1876-os népszínműve alapján. A korabeli lapok a legelső „jó magyar filmnek” nevezték. A forgatás legnagyobb része Kolozsváron, Janovics Jenő stúdiójában zajlott, de Torockón, a Tordai-hasadéknál, és az Aranyos partján is készültek felvételek. A főszerepekben Jászai Marit láthatjuk, akiről ez az egyetlen mozgókép maradt fenn, és Várkonyi Mihályt, aki később Victor Varconi néven vált híressé Hollywoodban. A tolonc az Oscar-díjas Kertész Mihály legrégebbi fennmaradt rendezése.

tolonc_restauralas_video
Egy kocka a filmből

A tolonc 2008-ban megtalált, tűz- és robbanásveszélyes nitrokópiájának digitális restaurálására a gazdasági válság miatt a mai napig nem kerülhetett sor. Így csak a restaurálatlan filmről készült DVD másolatot tudjuk bemutatni. A vetítés előtt a MaNDA és Filmintézet munkatársa, Balogh Gyöngyi beszél a film kalandos előkerüléséről és a restaurálásával kapcsolatos eddigi próbálkozásokról.

Berky Lili
Berky Lili

A film alatt élőben közreműködik a Grencsó Cinema Collective: Grencsó István – szaxofon, Benkő Róbert – bőgő, Pozsár Máté – zongora, Miklós Szilveszter – dobok. Grencsó István szaxofonos és fuvolista a magyar avantgárd jazz kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert. 1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely azóta is elsőszámú zenekara. Ezzel a folyton változó formációval tíz albumot jelentetett meg, közülük legfontosabbak a Plays Monk (1996), a Villa Negra (1997), a Fekete kenyér (1999), a 7 Ének az utolsó mohikánoknak (2000) a Dream Car (2003). Szőttes fekete – fehérben (2009) és a 2011-es Local Time.

tolonc_465_jaszai
Jászai Mari

Tolonc / Grencsó Cinema Collective
2013. április 24. szerda 20.00 Átrium

Az esemény facebook-oldala.

• Publikálva: 2013.04.17. 10:22 • Címke: zene, némafilm, filmtörténet, program

Kapcsolódó írások