Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Persze, letett ő már az asztalra néhány népszerű munkát (Carrie, Gyilkossághoz öltözve, Alibi test, Aki legyőzte Al Caponét, A sebhelyesarcú) sőt, csinált egy gigantikus kasszasikert is (Mission: Impossibile) is, de mindezek mellett több filmje volt bukás, mint amennyi jövedelmező. Ha igazán gonoszak lennénk, azt mondhatnánk, hogy lett volna inkább fizikus, mert ezt a szakot végezte el a Columbián, amely nem egy rossz egyetem. De ő a legendák szerint az Aranypolgár megnézése után filmeket akart csinálni. És Amerika, mint tudjuk, a lehetőségek hazája, ahol ha nagyon akar valamit az ember, az meg is valósulhat. Így lett Brian De Palma filmrendező, olyanok pályatársa, mint Scorsese, Coppola, Lucas vagy Spielberg. Csakhogy ő, bár 1980-tól (Gyilkossághoz öltözve) gyakorlatilag folyamatosan a piacon van, ám semmilyen díjat, vagy jelölést sem kapott az Amerikai Filmakadémiától. (Van viszont öt Arany Málna-jelölése; amit azért árnyal valamicskét egy-egy Ezüst Oroszlánja és Medvéje.)
Tavalyi filmje, a Gyilkos vágyak is velencei jelöléssel büszkélkedhet. Nem is rossz film, benne sűrűsödik egy 73 éves szakember filmezés kapcsán összegyűjtött minden tapasztalata. Jelen esetben egy Magyarországon is forgalmazott francia krimit (Szerelmi bűnök, 2010) fogalmazott újra, amerikai recept szerint. Amelynek alapja erotikus thriller esetében az, hogy először is vegyél egy, vagy két „jó nőt”. (Vagy pasit – forgatókönyve válogatja.) Rachel McAdams (Christine) a tipikus „dögös szőke” kategória, nem véletlenül láthattuk az akciófilmek unalomtengeréből üdítő szigetekként felbukkanó Sherlock Holmesokban. Noomi Rapace (Isabelle), a válságban vergődő tízes évek sztárja (Tetovált lány, Prometheus) már nem az a tipikus hollywoodi szépség, ki is lóg valahol ebből a filmből, de nem a színészi játéka miatt. Mert az egészen kiváló, hiteles; igaz, a forgatókönyv ad is neki rendesen lehetőséget a szakma mesterfogásainak bemutatására.
A forgatókönyv, vagyis a sztori elég nehezen indul. Bár a film címéből és a rendező munkásságából sejthetjük, hogy itt előbb-utóbb vér fog folyni, azért az első valamirevaló konfliktusra elég sokáig kell várni. A kiindulópont az, hogy az ábrázolt világban (a reklámszakma) a hírek szerint gyakori mások ötletének lenyúlása. A Berlinben működő amerikai leányvállalatot irányító Christine teketória nélkül sajátjaként közvetíti főnökei felé beosztottja, Isabelle ötletét a fenékre feszülő farmernadrágok reklámozására. Christine nagylelkű, a klip londoni bemutatója mellé szeretőjét (Paul Anderson – Sherlock Holmes 2) is Isabelle rendelkezésére bocsátja. Ami végül is nem túl nagy áldozat részéről, hiszen van belőlük jónéhány menő mobiljának telefonkönyvében. A lenyúlt ötlettel viszont elérhetővé válhat a hőn áhított New York, minden reklámguru álma, csakhogy a jobbára videokonferencián feltűnő főnökség sem hülye: hamar kiderül, hogy kié a feszes farzsebbe dugott, működő videófelvevőjű okostelefon ötlete.
Beindul az igazi küzdelem
És beindul az igazi küzdelem, s a pszichikai hadviselés végül egy tökéletesnek látszó gyilkosságba torkollik. Ami, akárhogy is nézzük, nem igazán indokolt az előzmények alapján. Mert a döntés megszületett, Isabelle megy New Yorkba. Emellett a közös szerető Christine részéről bármikor behelyettesíthető, Isabelle pedig kénytelen szembesülni rút árulásával – Dirk és Christine intim körülmények között nézegetik Isabelle és Dirk mobillal rögzített londoni együttlétét, és ezt egy videóhívással a tudomására is hozzák. A könyv szerint e két ok elég nyomós ahhoz, hogy Isabelle elvágja Christine torkát. Az osztott képmező bevetése után az álom, a gyógyszerek hatására előálló valóság és az idősíkok váltakozásával olyan helyzetbe hozza a gyanútlan nézőt, hogy az hirtelen azt sem tudja, hogy akkor mi, meddig és hogyan. Persze ráérő idejében az ember elgondolkodhat a lehetőségeken, de nem ér meg annyit az egész, azt hiszem.
És talán a rendező (egyben forgatókönyvíró) sem ezt akarta elérni. Csak szeretett volna az utolsó, 2007-es, Ezüst Oroszlánt érdemlő Cenzúrázatlanul: Háború másképp után csinálni még egy filmet, és szórakoztatni – igényesebben szórakoztatni, mert a filmjeivel megcélzott közönségnek a tudatos táplálkozás mellé minőségi cirkusz is kell.
(Majd elfelejtettem: a fordítót pedig tessék gyorsan elcsapni, Tisztelt Forgalmazó! Mert a szép anyanyelvünk bizony nem ismer olyat, hogy „nullakézzel” biciklizni, de nem mondjuk azt sem, hogy „nem fedezhetek neked többet”. Mordizom és ebugatta, nahát!)
Gyilkos vágyak (Passion) - Magyar feliratos előzetes from ADS Service Kft. on Vimeo.
Ajánljuk:
• akik nosztalgiát éreznek a kilencvenes évek után, amikor ez a műfaj a virágkorát élte
• azoknak, akik szeretik nézni, ahogy két nő nyírja egymást
• azoknak, akik nem szeretik a világos vonalvezetésű, jól végződő filmeket
• valamint azoknak, akik át tudják érezni a reklámszakemberek nehéz életét
Nem ajánljuk:
• akiknek nincs két elfecsérelni való órájuk
• akiket idegesít, ha egy filmben mindenki jól néz ki és tehetséges
• akik számára probléma, ha nem értik, hogy mi is a film vége
Gyilkos vágyak
Passion
színes, feliratos francia-német thriller, 100 perc, 2012
rendezte: Brian de Palma
főszereplők: Rachel McAdams, Noomi Rapace, Paul Anderson, Karoline Herfurth, Rainer Bock, Benjamin Sadler
Forgalmazó: ADS Service Kft.
Bemutató: 2013. április 25.
Pálffy Lajos