a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​Bye-bye celluloid!

Formátumváltó fesztivál a Cirko-Gejzírben, május 9.-26.

cirko_leadA Cirko Film Másképp Alapítvány, a Cirko-Gejzír mozi fenntartója mintegy félmillió néző, mintegy kétszáz forgalmazott film és többszáz fesztiválvetítés után, idén májusban kerít sort a mozi régi, hagyományos filmtekercsek lejátszására alkalmas vetítőinek kicserélésére, a mozi digitális átállására.

A világszerte elterjedt digitális formátum, az úgynevezett DCP-technika beépítésére kerül sor – a beruházásra európai uniós pályázati támogatások adnak lehetőséget az alapítványnak, amely e fejlesztés nélkül a mozi bezárására kényszerülne, hiszen a világ filmiparából az utóbbi hónapokra végleg kiveszett az évszázados, jól bevált, de elavult formátum, a jó öreg harmincöt milliméteres filmszalag. Ezután a filmek nem húszkilós csomagokban, többezer méteres filmszalagon érkeznek a moziba, hanem egy tenyérnyi adathordozón. A gépészekre nézve eddig a feladat egyedi és aprólékos munkát követelt meg, komoly szakértelmet és tapasztalatot igényelt – ezután néhány gombnyomással fogják tudni kezelni a vetítőgépet, amelyhez inkább informatikai ismeretek szükségeltetnek majd. Az új technika sok szempontból előnyös, de a régi gépek zúgása, és a hozzájuk tartozó hangulat még sokáig hiányozni fog a régivágású filmőrülteknek.

cirko
A hangulat a régi

Hogy a hőskor ne múljon el nyomtalanul, a Cirko-Gejzír legnagyobb sikereiből fesztivált rendezünk, hiszen a régi filmeket az új berendezések nem tudják már többé a vászonra varázsolni. Valószínűleg országszerte ez lesz az utolsó alkalom, hogy moziban láthatják a nézők például a Törökfürdő, vagy az Ádám almái és a Nézz balra, ott egy svéd! című filmeket.

cirko
Tanuld meg és felejtsd el!

Szintén utoljára lesz lehetőség gyorstalpaló gépésztanfolyam elvégzésére, ahol az érdeklődők egy félórás oktatás alatt megismerkedhetnek a vetítőgép működésével, hogy aztán azonnal el is felejthessék ezt a jövőben teljesen felesleges tudást. Az akció mottója: tanuld meg, majd felejtsd el! A jelentkezők a fesztivál idejére kérhetnek időpontot (az első előadások előttre) a jegy@cirkofilm.hu e-mailcímen, a levél tárgyául a mottót kell szerepeltetni.

cirko
Filmárverés is lesz

A fesztivál alatt is kiváltható a szokásos Cirko-bérlet, amellyel korlátlan számú filmet lehet megnézni, ez most igencsak megtérülő lehetőség annak, aki maratoni mozizásra készül a Bye-bye celluloid! vetítésein. A féléves bérlet kilencezer, az éves bérlet tizenhétezer forintba kerül. A Cirko-Gejzírt működtető Cirko Film Másképp Alapítvány a fesztivál ideje alatt virtuális árverést rendez a mozi első kópiájából, a Latcho Drom című filmből. A becses ereklyét az a szerencsés viheti haza a fesztivál zárónapján történő vetítés után, aki a legnagyobb licitet teszi meg a cirkofilm@cirkofilm.hu e-mail címen. A kikiáltási ár 50.000 forint. A befolyó összeg az alapítvány munkáját, a mozi működését segíti majd.

Program:

Május 9. csütörtök
f5 Persepolis (12)
f5 Kilencedik mennyország (16)
f7 Libanoni keringő (12)
f7 Utcalányok (16)
f9 Mianyánk kivan (16)
f9 Az ágyban (18)

Május 10. péntek
f5 Ágnes öcsénk (16)
f5 Moszkva, Belgium (12)
f7 Pánikfalva (kn)
f7 Red Road (18)
f9 Aaltra (12)
f9 Tapas (16)

Május 11. szombat
n5 Esküvő után (12)
f5 A legtöbb ember Kínában él (12)
6  A próféta (16)
f7 Melegkonyha (16)
f9 Mediterrán finomságok (16)
f9 Szerelem, pasta, tenger (16)

Május 12. vasárnap
4  Beszélnünk kell Kevinről (16)
f5 Nézz balra, ott egy svéd! (12)
6  Gomorra (16)
f7 Csak egy szerelmesfilm (18)
f9 Caravaggio (16)
f9 Tudatlan tündérek (16)

Május 13. hétfő
f5 Egy kis gubanc (16)
f5 Zongoramánia (kn)
f7 Gengszterek fogadója (16)
f7 I love you Phillip Morris (16)
f9 Törökfürdő (16)
f9 Akvárium (16)

Május 14. kedd
f5 Barátom, Eric (16)
f5 Jelenetek két házasságból (12)
f7 A bűn lélektana (16)
f7 Zöld hentesek (16)
f9 Kövéren szép az élet (16)
f9 Titokzatos társulat (12)

Május 15. szerda
f5 Az áldozatkaszkadőr (16)
f5 4 (16)
f7 Ködben (16)
f7 Rendészet, nyelvészet (12)
f9 Visszafordíthatatlan (18)
f9 Európa (16)

Május 16. csütörtök
4  Faust (16)
f5 Amador (16)
f7 Visszafordíthatatlan (18)
n7 Az osztály (12)
f9 Kedves szomszéd (16)
f9 Szeretők (16)

Május 17. péntek
f5 4 hónap, 3 hét, 2 nap (16)
f5 Kedves szomszéd (16)
f7 Vérvörös (18)
f7 Ünnepek után (16)
f9 Furcsa játék (18)
f9 Prágai történet (16)

Május 18. szombat
f5 Csak a szerelem számít (16)
f5 Kínai, elvitelre (12)
n7 Emberek és istenek (16)
f7 Kikötői történet (12)
f9 Bor, tangó, kapufa (16)
f9 Ádám almái (16)

Május 19. vasárnap
f4 Üvöltő szelek (12)
4  Egy jobb világ (16)
f6 Apró, kis hazugságok (16)
6 Amikor tizenhárom újhold van egy évben (16)
8 Torinói ló (16)
f9 Vérvörös (18)

Május 20. hétfő
4  Téli utazás (16)
f5 Pina Bausch: Álomtánc (kn)
f7 I love you Phillip Morris (16)
f7 Barbara (12)
f9 Furcsa játék (18)
f9 Moszkva, Belgium (12)

Május 21. kedd
f5 Ben X (12)
f5 Tirannoszaurusz (18)
n7 Melankólia (16)
f7 Van Pápánk! (12)
f9 Beszélnünk kell Kevinről (16)  
f9 Mese a szerelemről  (12)

Május 22. szerda
f5 A gyermek (16)
f5 Szerelem, pasta, tenger (16)
n7 Szerelem (12)
f7 A legtöbb ember Kínában él (12)
8  Fehér szalag (16)
f9 Nézz balra, ott egy svéd! (12)

Május 23. csütörtök
f5 Fausta éneke (12)
n5 Ádám almái (16)
f7 Aaltra (12)
6  Gomorra (16)
f9 Gengszterek fogadója (16)
f9 Hiteles másolat (12)

Május 24. péntek
f5 Mianyánk kivan (16)
f5 Ünnepek után (16)
f7 Mediterrán finomságok (16)
f7 Libanoni keringő (12)
f9 Fütyülök az egészre (16)
f9 Ádám almái (16)

Május 25. szombat
f5 Bor, tangó, kapufa (16)
f5 Kövéren szép az élet (16)
n7 Akvárium (16)
f7 Csak a szerelem számít (16)
f9 A próféta (16)
f9 Törökfürdő (16)

Május 26. vasárnap
f5 Az ágyban (18)
f5 Zöld hentesek (16)
f7 Latcho Drom (12)
f7 Tudatlan tündérek (16)

• Publikálva: 2013.05.08. 13:27 • Címke: digitalizálás, program, technika, film