a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Megkezdődhet Kertész Mihály A tolonc című filmjének digitális felújítása

tolonc_lead

2008-ban szinte csodaszámba ment, amikor az Egyesült Államokban előkerült Kertész Mihály, a Casablanca rendezőjének korai, 1914-ben Kolozsvárott készült filmje, A tolonc.

A Jászai Mari, Berky Lili, Várkonyi Mihály főszereplésével forgatott tekercsek – mivel a nitrofilm fokozottan gyulladásveszélyes – vízzel teli dobozokban érkeztek haza, kalandos úton. A kópia állapota miatt a digitális felújításra Magyarországon akkor még egyetlen műhely sem volt képes, Gyürey Vera, az archívum akkori igazgatója Hollandiába küldte A toloncot felújításra, majd végül vissza az Egyesült Államokba.

tolonc_465_jaszai
Jászai Mari egyetlen filmje

A MaNDA 2012-ben online vetítésen mutatta be a filmet, jelenleg pedig YouTube csatornáján (Kultúrkincs) látható az alkotás a felújítás előtti állapotban.

Intézményünk tavaly és idén több pályázatot is benyújtott a felújítási munkák támogatására, és nagy örömünkre szolgál, hogy május 30-i döntésével a Magyar Nemzeti Filmalap 14 millió forinttal támogatja A tolonc hazai laborban végzett felújítását. Jelenleg már csak a kópia hazaszállítása jelent megoldandó feladatot.

Lovas Lajos
főigazgató
Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Bővebben a filmről, a kópia megtalálásáról és a felújítás eddigi kísérleteiről itt lehet olvasni.

• Publikálva: 2013.06.04. 14:24 • Címke: film, hír, digitalizálás