a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Animáció határok nélkül

Rövidesen indul a KAFF

kafflead

Június 19–23. között ismét Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és Európai Animációs Játékfilm Fesztivál.

Kecskeméten június 19–23. között 8. alkalommal gyűlnek össze az animációsfilm-rajongók. A KAFF-ot 1985 óta rendezik meg először három-, 2005 óta pedig kétévente. 1996 óta külön versenyprogramban indulnak a legfrissebb európai animációs játékfilmek és tévés rövidfilmek. A fesztiválon hagyományosan nemcsak a legfrissebb hazai filmalkotásokat lehet megtekinteni, de az elmúlt két év európai animációs játékfilmjeinek legjavát is. Az idei fesztivál jelmondata Animáció határok nélkül.

A 174 nevezett hazai alkotásból 23 egyedi rövidfilm, 12 videoklip, 50 alkalmazott animáció és 41 diákfilm került versenybe. Az előzsűri tagjai közül Haris László fotográfus a fiatalok által készített filmeknek örült: „Nagy lelkesedéssel néztem a MoMÉ-s hallgatók mellett más iskolák, pl. a BKF animációs diákjainak a filmjeit”. A bábrendező Kiszely Ágnes elárulta, nem volt nehéz az animációkat a bábszínház felől megközelítenie, hiszen az animációs rövidfilmekben és a bábelőadásokban közös, hogy mindkettő egyfajta esszenciális fogalmazásmóddal él. Míg a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatónője elsősorban a filmek dramaturgiájára figyelt, Demeter István, a szolnoki TISZApART mozi vezetője a filmek tartalma kapcsán kiemelte, számos olyan film került a programba, amelyek humanisztikus témájukkal a mai világban hiánypótlónak bizonyulnak. A fesztiválzsűri tagjai: Sayoko Kinoshita, a Hiroshimai Animációs Filmfesztivál vezetője, a lengyel Izabela Plucińska animációsfilm-rendező, aki az előző KAFF-on Esterházy című gyurmafilmjével a legjobb Tv-speciál díját kapta, Buglya Sándor orvos–tanár–filmrendező–operatőr, Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész és Bahget Iskander szír–magyar fotográfus.
 

kecskemetianimaciosfilmfesztivalkaff

Kísérőrendezvények

 

3. SZAFT (Szabad Animációs Filmkészítők Találkozója)

A Vákum (Városi Kulturális Mozgalom) Egyesület által szervezett SZAFT-ra a független, stúdióháttér nélkül dolgozó alkotók, azaz szabad animációs filmkészítők nevezhetik munkáikat június 15-ig, azaz még tart a nevezés. A versenybe kerülő filmeket egy háromtagú szakmai zsűri bírálja el, az általuk kiválasztott három legjobb alkotás díjazásban részesül. A zsűri tagjai: Deák Zsuzsanna, a Daazo rövidfilmes portál munkatársa, Fritz Zoltán rajzfilmkészítő, a Magyar Képregényszövetség tagja; Illés István video designer, a 10. jubileumi KAFF fődíjasa. A SZAFT szakmai támogatója a daazo.com rövidfilmes portál, ahol a filmekre a közönség is voksolhat a fesztivál előtt és alatt, valamint a Magyar Képregény Szövetség, amely a SZAFT-on képregényrajzoló workshopot és kiállításokat szervez. A SZAFT-tal párhuzamosan a Cifrapalota (Kecskeméti Katona József Múzem) Térformálók című kiállítás-sorozatának negyedik és egyben befejező részeként Stark Attila grafikusművész, street artist kiállítása lesz látható a SZIGMÁban.

starkattila
Stark Attila alkotás közben
 
8. Európai Animációs Játékfilmfesztivál

A KAFF keretén belül megismerkedhetünk az európai animációs filmgyártás legjavával is. Varázslatos mesefilmek, kasszasikerek és külföldi fesztiválkedvencek és több, külföldön sikeres egész estés animációs film magyarországi premierje lesz.

Több francia mesefilm fogja a nézők szívét rabul ejteni: az Ernest és Célestine című a lenyűgöző mesekönyv-adaptációt tavaly Cannes-ban is díjazták, valamint bezsebelte a legjobb francia animációs filmnek járó César-díjat is. A festménytechnikát 3D-vel ötvöző A festmény utópisztikus története a táblakép szereplőiről és a festőről, aki félbehagyta a képet. A film rendezője, Jean-François Laguionie neve minden bizonnyal ismerősen cseng Kecskeméten, ahol A majmok kastélya című egész estés filmje készült 1999-ben. A Zarafa című mesefilm Maki, a tízéves kisfiú, aki a rabszolgakereskedők kezéből szökött meg, és Zarafa, az elárvult zsiráf barátságának története. A filmet – amelynek rendezője Rémi Bezançon, aki nem ismeretlen a hazai mozinézők számára (A legszebb dolog, Hátralevő életed első napja) – az MTV is hamarosan bemutatja. A varjak napja egyfajta Maugli-történet, amelynek látványvilágát szemlátomást a neves japán anime-rendező, Hayao Miyazaki stílusa ihlette. Itt lesz a népszerű dán animációs film, a Terhelt Terkel alkotóinak legújabb 3D-s vígjátéka, a Ronal, a barbár és a Holdember, egy rajzos E.T.-történet, amelynek megvalósításában a Kecskemétfilm is közreműködött.

A lenyűgöző technikával készült mesefilmek mellett több olyan, dokumentarista igényű film is bekerült a programba, amelyek társadalmilag fontos, nemegyszer igencsak fajsúlyos témákkal foglalkoznak. A Crulic Lengyelországban ártatlanul bebörtönzött román férfi valós története, aki éhségsztrájkba kezd, míg a spanyol Ráncok ímű mozi egy idősek otthonában játszódik, főszereplője az egykori bankár, Emilio, aki Alzheimer-kórban szenved. A Ráncok képregényként látta meg a napvilágot, akárcsak a cseh Szudétavidék eldugott vasútállomásán a rendszerváltás idején játszódó film noir, az Alois Nebel, valamint az Örökbeadható, amely egy sokgyermekes belga család által örökbefogadott, koreai származású fiatalember önéletrajzi filmje. A brit McLeod-fivérek Spagg-sziget című szürreális komédiájában egy kikötői városka különc lakóinak mindennapjaiba pillanthatunk be, míg a francia Folimage Stúdió Fogadó című tévés rövidfilmje megrázó történet a svájci Alpok hólepte hegyvidékéről.


crulic
A román animációs film, amely egyre híresebb

Az európai filmeket Temple Réka animációsfilm-producer, Dudás Viktor filmes szakember, a Vox egykori főszerkesztője és Igor Prassel, a ljubljanai Animatéka animációs filmfesztivál programigazgatója előszelektálta. A versenybe került nyolc egész estés és az öt tévés rövidfilm a kategóriadíjak mellett a Kecskemét Város által felajánlott 2500 € értékű fődíjért is versenyeznek. A filmeket a norvég Anita Killi, a Belgiumban élő Kiss Andrea és Ternovszky Béla animációsfilm-rendezők, Öveges László építészmérnök-fotográfus és Gattyán György producer fogják zsűrizni.

További panorámaprogramok:


Partnerfesztiválok

Filmtörténeti bemutatóval érkezik Kecskemétre a krakkói Etiuda&Anima, amely lengyel animáció nagymúltú történetét mutatja be egészen napjainkig. Bemutatkozik a kortárs szlovák animációs film, és levetítjük az európai animációs Oscar-díjra, a Cartoon d'Or-ra nominált alkotásokat is.

etiudaanima
A krakkói fesztivál tavalyi plakátja

Elő a süllyesztőből!

Rengeteg különleges filmcsemege érkezik Kecskemétre az archívumok polcairól. Az Elő a süllyesztőből! program keretében olyan külföldön világhírűvé vált magyar származású művészek animációs filmjei lesznek láthatók, amelyek többsége csak a közelmúltban került elő – szinte véletlenül, csodával határos módon, és amelyeket még sosem mutattak be. Az archívumok mélyéről előbányászott filmtekercsek közül a két legnagyobb szenzációt Szegedi Szűts István és Bortnyik Sándor egy-egy munkája jelenti. Mindkét művész a két világháború közötti hazai avantgárd képviselője volt és bár mindketten foglalkoztak festészettel, előbbi illusztrációiról, utóbbi alkalmazott grafikáiról vált ismertté. Szegedi 1933-ban készült, különleges grafikájú rajzfilmje, a nyolcperces Légi titánok a BFI archívumából érkezik haza. Az archívumok mélyéről előkerült filmtekercsek mellett bemutatunk egy betiltott magyar mesefilm-tervetet 1952-ből Tihanyi rege címmel, és felelevenítjük a magyar rajzfilmezést elindító két világklasszis, Macskássy Gyula és John Halas munkásságát, akik idén 101 évvel ezelőtt születtek.

Ázsiai animáció

Az animációs film sajátos stilizáltságánál, szimbolikus jelhasználatánál fogva a nyelvi akadályokat leküdzve a nemzetek, kontinensek közti kommunikáció bábeli zűrzavarán is felül tud emelkedni. Mindeközben a nemzeti karakterisztikumot, az eltérő világszemléletet is tükrözni tudják, sőt felerősítik az egyes alkotások. Kilenc ázsiai országból, Japánból, Dél-Koreából, Szingapúrból, Kínából, Taivanból, Indiából, Malajziából, Vietnámból és Mongóliából érkeztek kortárs animációs filmek, köztük karakteres szerzői kisfilmek, ropogós diákfilmek és kreatív alkalmazott animációk.

Mindkét program megvalósulását a Docler Video Productions támogatta.

kachogadulo
A Kicsi Kacho
című indiai animációsfilm is látható lesz

Nők az animációban

Az animációsfilm-készítés eredetileg a férfiak által művelt szakma volt, mára azonban a női animációs rendezők művei egyre nagyobb szeletét teszik ki a világ filmtermésnek, fontos szerepet vállalva annak sokszínűségében. Bemutatjuk két születésnapos rendezőnő, Horváth Mária és Keresztes Dóra munkáit. Horváth Mária, aki többek között a Magyar népmesék egyik rendezője, most mint bábtervező is bemutatkozik egy tárlat erejéig a Kecskeméti Kulturális Központban. A Bábok egy élet tájairól című tárlaton megcsodálható látványterveket, bábfigurákat a veszprémi, zalaegerszegi, debreceni és kecskeméti bábszínházak előadásaiból válogattuk. A grafikusművész Keresztes Dóra filmjeit különleges zenés koncerten mutatjuk be: a Kiss Ferenc által vezetett Etnofon Zenei Társulás élőben fogja megzenésíteni a filmeket. A koncert apropója, hogy Kiss Ferenc és Keresztes Dóra közös zenés mesekönyve tavaly jelent meg, Papó zenedéje címmel.

A zsűrimunkában is számos nő vesz részt: a norvég Anita Killit, a Berlinben dolgozó lengyel Izabela Plucińskát, a Belgiumban élő Kiss Andreát a mai külföldi filmszemléken nem kell bemutatni. Olyan világhíres, a rajzfilmezést emancipáló női animációs alkotók munkáit is felelevenítjük, mint a brit Joy Batchelor (John Halas alkotótársa és felesége), az első szigetországi egész estés animációs film, az Állatfarm rendezője, valamint a Magyarországról indult, majd New Yorkban dolgozó Tissa David, akinek 1986-ban Hollandiában készült Szentivánéji álom című alkotását vetítjük.

Retrospektív vetítések keretében kivételes animációs életműveket is láthat a közönség. Olyan kivételes alkotók életművére emlékeznek, mint Gémes József, aki pár hónapja hunyt el, és olyan filmeket rendezett, mint a Vili, a veréb vagy az 1984-ben készült Daliás idők; a magyar bábanimáció atyjaként tisztelt Foky Ottó; a Cannes-i Arany Pálma-díjas Vajda Béla; az amatőrfilmesként induló stúdióalapító Varga Csaba; valamint a francia kultuszfilm, Az idő urai című sci-fi animáció rendezője és a népszerű Red Bull-reklámok alkotója, Hernádi Tibor.

gemesdaliasidok
Daliás idők

Többek között a közelmúltban elhunyt legendás alkotók is szerepelnek a Dunatáj Alapítvány és az Inforg Stúdió közös dokumentumfilmjében, a Szalay Péter által rendezett Pannonia Annó-ban, amely a magyar animáció hős- és aranykorának állít emléket, és a KAFF-on lesz az ősbemutatója.

Az emlékezés mellett ünnepelni is van ok: idén is köszöntik a kerek évfordulós magyar rajzfilmrendezőket. A Macskafogó idén 70 éves rendezője, Ternovszky Béla mellett Horváth Máriát, Keresztes Dórát és Tóth Pált köszöntik filmjeik vetítésével. Tóth Pál, a Leó és Fred rendezője, az elmúlt húsz évben különleges 3D-s egyedi filmjeivel vívott ki magának fontos helyet a kortárs animációs filmművészetben.

Munkakönny című posztumusz életmű-kiállítás keretében emlékeznek a KAFF látványtervezőjére, a tavaly váratlanul elhunyt Farkas Antalra. Vajda Béla rajzfilmrendező Arany Pálma-díjas Moto perpetuo című filmjét nemrégiben előkerült eredeti vázlatain, valamint Sajdik Ferenc, a film látványtervezőjének alkotásain keresztül mutatjuk be (Moto perpetuo: Arany Pálma a fiókból). A 100 részes Magyar népmesék 2011–2012 között készült utolsó 11 részét, amelyek kereskedelmi forgalomban még nem elérhetőek, mind álló-, mind pedig mozgóképes formában bemutatják. Cakó Ferenc animációs filmrendező életműkiállítását a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában rendezik meg, 40 év animáció címmel.

Szakmai programok is lesznek. A fesztivál támogatói közül a Magyar Média Mecenatúra, a Media Desk Hungary magyar képviselete és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet munkatársai adnak tájékoztatást munkájukról. Nyilvános kerekasztal-beszélgetést tart az Art Mozi Egyesület és a Nemzeti Művelődési Intézet. Bemutatkozik a Budapesti Kommunkációs és Üzleti Főiskola pár éve indult, M.Tóth Éva rajzfilmrendező vezette animáció szakja is.

A fesztivál különlegessége, hogy kistérségi vetítések is lesznek: a környék nyolc településén is megtekinthetik a nézők a filmeket, sőt szavazhatnak a kedvenceikre. A programban rész vevő települések: Kerekegyháza, Kunszállás, Lajosmizse, Lakitelek, Orgovány, Tiszakécske, Tiszaug és Városföld.

Esténként a közönség koncerteken pihenheti ki a napi filmes élményeit. Az autenikus cigány zenét játszó Parno Graszt fog mindannyiunkat táncra csalogatni a Múzeumok éjszakáján; itt lesz továbbá a Bartók Béla szellemiségében alkotó fiatal folklór-sanzon banda, a Tárkány Művek, valamint Rutkai Bori képzőművész csapata, az egész családot transzba ejteni képes jazz-underpop formáció, a Specko Jedno. Szokásához híven zenél nekünk a Kaláka, a Kecskeméten készült Magyar népmesék zenei felelőse is.

kalaka
A Kaláka Együttes

A fesztivál programjainak az újonnan átadott kecskeméti Sheraton Hotel és Konferenciaközpont valamint az Otthon Mozi ad otthont. A szabadtéri koncertek és vetítések idén is a Kecskeméti Városháza közel 120 éve épített, Lechner Ödön által tervezett lenyűgöző szecessziós épületének udvarában lesznek.

Részletes program itt olvasható.

• Publikálva: 2013.06.11. 09:59 • Címke: animáció, hír, fesztivál