Páratlan felvételek 1956-ról a Fortepanon

A Fortepan Nagy Imre kivégzésének 55. évfordulóján 560 soha nem látott felvételből álló fotógyűjteményt tett közzé.

A fényképek szerzője Nagy Gyula, a MÁV Tervezőintézetének műszaki fényképésze és szenvedélyes amatőr fotós, aki heroikus alapossággal dokumentálta a forradalom budapesti eseményeit, helyszíneit, szereplőit.

A Vörös Csillag mozi az Emberek fehérben című francia film plakátjának maradványával

Nagy Gyula családja negyven tekercs kisfilmet, több mint 1000 felvételt adott át a Fortepannak, amelyeket a szerző ’56 őszén készített és amelyek nemcsak az 1957. júniusi házkutatást élték túl, de a végtelennek tűnő Kádár-korszakot is. Itt tehát nem a jellegzetesnek mondható amatőr tudósítóval van dolgunk, aki néhány képen megörökítette az utcai harcok nyomait, hanem egy tudatosan dokumentáló, helyenként fotóriporteri tehetséggel tudósító, megszállott fotóssal.

Feldöntött villamos a Rákóczi úton, háttérben az Örkény-patika

Nagy Gyula október 24-e reggelétől december elejéig sok száz órát töltött az utcákon és legalább száz kilométert gyalogolt. Olyan periférikus helyekre is eljutott kamerájával, mint az Osztyapenko szobor, vagy a Farkasréti temető. De a hosszú napok – akkori feleségének elmondása szerint – nem az utcán értek véget. Az elkészült filmeket még aznap a fürdőszobában elő is hívta, így teremtve meg a felvételek biztonságát. Ennek az alaposságnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy minőségileg is páratlan dokumentációval van dolgunk. Nagy Gyula éles, szépen fotografált képein megelevenednek előttünk a résztvevők, tüntetők és fegyveresek, suhancok és joviális polgárok, kenyérért sorban álló vagy hőseiket gyászoló asszonyok.

Kilőtt orosz rohamlöveg a Futó utca és a Déri Miksa út sarkán

A családi hagyatékban nem csak a negatívok maradtak fenn, de egy különleges Megbízólevél is. Eszerint 1956. november másodikán Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka megbízza Nagy Gyula (bajtársat), hogy készítsen felvételeket a Nemzetőrség munkájáról. Hogy kinek volt fontosabb e papiros, Nagy Gyulának, akinek ez a szabad mozgást biztosította, vagy Király Bélának, aki az élet normalizálódását szerette volna dokumentáltatni hősünkkel, ma már nehezen dönthető el. Ami biztos: két nappal később, a szovjet támadás megindulása után az egész gondolat értelmét vesztette. Az 56-os történet legtöbb szereplője pincékben, nagykövetségeken, fogságban, vagy tüzelőállásban találta magát. Nagy Gyula történetesen belvárosi házuk légópincéjében. Meg fognak lepődni: ott is fotózott! Ahogy dokumentálta a forradalom utolsó nyilvános demonstrációját, a december 4-i Nőtüntetést is a Hősök terén, majd másnap a Kálvin téren fekete zászlókkal gyülekezőket, ezeket már rejtve, kabát alól, lépcsőházi ablakokból. (Apró megjegyzés: ez a ma ismert egyetlen fotósorozat a két tüntetésről)!

Akik túlélték a Köztársaság téri lincselést, fogolyként kísérik a Fiumei úti kapitányságra

A mi huszadik századunkról az is tudható, hogy a képek élete sokszor nem a családi albumokban ér véget. Nagy Gyula képei még albumokba sem kerültek, hisz mire lenagyíthatta volna a fotókat, ez már életveszélyes vállalkozásnak számított. A forradalom ügye melletti elkötelezettsége azonban újabb akcióba sodorta szerzőnket. Egy barátján keresztül kapcsolatba került Teuchert József filmgyári gyártásvezetővel, akinek november-decemberben papírkép- és negatív másolatokat készített. Mindketten hittek abban, hogy a dokumentációkat meg kell ismertetni, Nagy Imre szavaival élve: „az ország népével és a világ közvéleményével”.

A pincében

Nagy Gyulát 1957. június elsején (a Teuchert-ügy nyomozásához kapcsolódóan) munkahelyén letartóztatták. Lakásán házkutatást tartottak, ahonnan több száz tételben foglaltak le fényképeket, filmeket, negatívokat, kamerákat és laborfelszereléseket. A családtagok elmondása szerint a csodával határos, hogy épp a saját negatívjait nem találták meg. Így a kihallgatáson bevált Nagy Gyula stratégiája, miszerint valóban készített Teuchertnak nagyításokat, mint laboráns, de ő maga október 24-e és november első hete között otthon tartózkodott. A kihallgatóknak ennyi elég volt, ők elsősorban a filmgyári történéseket akarták föltárni, így Nagy Gyulát pár nappal később elengedték. A negatívok ezalatt már egy megbízható szomszéd lakásában rejtőztek. Aztán rejtőztek újra otthon, majd rejtőztek a költözések során és rejtőztek végig a Kádár-korszakban, anélkül, hogy valaha is papírmásolatok készültek volna róluk. A több mint 1000 felvétel történetében az utolsó fordulat 1989 végén következett be, amikor Nagy Gyula úgy érezte, itt az ideje közgyűjteményben elhelyezni a képeket. Saját fürdőszobai laborjában csaknem minden képről papírnagyítást készített, melyek a Kiscelli Múzeum gyűjteményébe kerültek. Az átadás után pár héttel, Nagy Gyula 67 évesen meghalt.

A Fortepan ezeket a felvételeket digitalizálta, rendszerezte és mindenki számára elérhetővé tette.

A mai Örökmozgó (akkor és még sokáig: Mátra mozi)

A fortepan.blog.hu cikke nyomán. Képaláírások: Varga János.

• Publikálva: 2013.06.18. 13:18 • Címke: 1956, fortepan, évforduló, digitalizálás, történelem