a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Filmajánló: A búcsúkoncert

bucsukoncertVonósnégyes viszonylag ritkán kap főszerepet filmben, pedig ez a formáció, mint metafora nagyon alkalmas az egymásra utaltság kifejezésére, ahol a legapróbb változás is megbontja az itt szükséges tökéletes harmóniát. És ebben a filmben nem is apró diszharmóniáról, hanem alapvető változásokról van szó.

Egy világhírű vonósnégyes 25 éves jubileumi koncertjére készül, amikor az alapító csellistánál Parkinson-kórt diagnosztizálnak, kézremegése miatt előbb-utóbb vissza kell vonulnia. Ő nem szeretné halogatni a döntést, így a jubileumi koncert helyett búcsúkoncertre készülhetnek. A film mégsem rá, a több szempontból is nehéz helyzetbe került bölcs apafigurára koncentrál (Christopher Walken nagyszerű alakítása), hanem a következményekre, a bejelentés tovagyűrűző hatásra.

bucsukocert
Hibátlan összjáték

Az impulzív másodhegedűs, Robert (Philip Seymour Hoffmann) például rossz érzékkel ezt a pillanatot választja ki, hogy felvesse: ha már úgyis újraosztják a lapokat, akkor ő nem akar többet másodhegedűs lenni, úgy érzi, többre képes. Ezt zokon veszi nemcsak a perfekcionista, karizmatikus elsőhegedűs (Mark Ivanir), hanem Robert felesége (Catherine Keener) is, aki hihetetlen érzéketlenségnek és tapintatlanságnak fogja fel a valóban rosszul időzített bejelentést. Robertnek viszont az esik rosszul, hogy ebben a kényes helyzetben a felesége nem áll mellé, és mivel az esti kocogáson feltűnik egy fiatal, iránta erősen lelkesedő spanyol táncosnő, az ideálisnak hitt házasság alapjai meginognak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, felszínre kerülnek az elhallgatott sérelmek, szőnyeg alá söpört problémák. Kettejük viszonyának alakulása talán a legerősebb szál a filmben. Eközben felnőtt, szintén zenész lányuk (Imogen Poots) körül is beüt a krach, és a reménytelenül fegyelmezettnek tűnő Daniel is elveszti hidegvérét.

bucsukoncert

Sokéves rutinok bomlanak fel, legyen szó a zenekarról, egy házasságról vagy a szülő–gyermek viszonyról. Ami figyelemreméltó, hogy ezek az alapvető konfliktusok úgy zajlanak, hogy mindenki kimondja, amit gondol, de ez mégsem durván roncsoló a másik fél számára. Látszik, hogy egy 25 éve csiszolódó viszonyrendszerről van szó. A film során visszatérő, többféleképpen kommentált darab Beethoven cisz-moll vonósnégyese (op. 131). Ezt a szokatlanul hosszú és gyors darabot a zeneszerző utasítása szerint szünet nélkül, attacca kell játszani. Mivel eközben lehangolódnak a hangszerek, a zenészeknek menet közben kell alkalmazkodni egymáshoz – a forgatókönyvíró–rendező ezt a metaforát használja fel négyük emberi kapcsolatára, folyamatosan, törés nélkül átalakuló viszonyrendszerére. Maga a film is egy jól megkomponált, intelligens, egyes pillanataiban megható, de nem édeskés kamaradarab. Hatásának kulcsa (a forgatókönyvön, a hiteles dialógusokon túl), hogy az első (játék)filmes rendezőnek kitűnő színészeket sikerült megnyernie. Játékuk élettel és feszültséggel tölti meg a néha kissé kiszámítható dramaturgiai fordulatokat is. Így nem csak a zenészkarrier vonzásairól és választásairól tudunk meg többet, hanem saját kapcsolataink bonyolításához is támpontokat kapunk.

Ajánljuk mindenkinek, de különösen:

• zenészeknek
• zeneszeretőknek
• akik csiszolni akarják konfliktuskezelési technikájukat
• negyveneseknek
• forgatókönyvíróknak


A búcsúkoncert
Late Quartet, amerikai dráma, 105 perc, 2012
rendező: Yaron Zilberman, forgatókönyvíró: Yaron Zilberman, Seth Grossman, zeneszerző: Angelo Badalamenti, szereplők: Christopher Walken (Peter), Philip Seymour Hoffman (Robert), Catherine Keener (Juliette), Mark Ivanir (Daniel), Imogen Poots (Alexandra)

bemutató: 2013.06.20.
forgalmazó: Vertigo Media

LE

• Publikálva: 2013.06.20. 14:39 • Címke: moziajánló, film, zene