a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Lappangó képek – A Nyolcak nyomában

Interjú Szalay Péterrel, a dokumentumfilm rendezőjével

Nyolcak lead

Szalay Péter filmje az Örökmozgóban május 17-én 18.00 órakor. A vetítés után vendégünk lesz a rendező és a filmben közreműködő művészettörténészek.

A Szépművészeti Múzeumban tavaly rendezték meg a Nyolcak kiállítást a századelőn Párizsból indult, majd Magyarországon dolgozó művészcsoportról. A tárlat kapcsán rendhagyó módon született egy ismeretterjesztő dokumentumfilm is, amely a kiállítás történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a bohémtanyák világába is bepillantást enged. Habár a Szépművészetiben rendezett tárlatnak már vége, a kiállítás kapcsán készült hatvan perces film nem vesztett aktuálisából. Február elején nagy sikerrel mutatták be a Filmszemlén, és a közeljövőben több helyütt vetítik határon innen és túl.

Nem sokszor hallani, hogy idehaza egy képzőművészeti kiállításhoz kapcsolódóan az intézmény megbízásából készül egy ismeretterjesztő dokumentumfilm, még ha az ország egyik legnagyobb múzeumáról, a Szépművészeti Múzeumról is van szó. Minek köszönhető, hogy megszületett A Nyolcak nyomában?

Azt gondolom, hogy a „véletlenek összjátéka” kellett ehhez. Először is a Szépművészeti Múzeumnak 2011 tavaszán égető szüksége volt új kiállításokra, így a pécsi Modern Magyar Képtárban éppen akkor befejeződő centenáriumi Nyolcak kiállítás felkerült Budapestre. A két kurátor és ötletgazda Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán voltak, és ha jól tudom, Gergőnek volt az ötlete, hogy a már meglévő katalógus mellett egyfajta extra elemként szülessen egy film is, ugyanis manapság nagyon dívik a nyugati múzeumokban, hogy a kiállításhoz mozgóképes kísérőanyag kapcsolódik. Baán László főigazgató az ügy mellé állt.

Szalay
Szalay Péter rendező

Hogyan találtak rád a szervezők?

A Szépművészetis kiállítás szervezőjével, Schilling Sára művészettörténésszel és Juhász Zsolt egyetemi társunkkal pontosan tíz évvel ezelőtt készítettük egy filmet Csúnya betegség címmel, mely olyan megszállott vasutasokról szólt, akiket a „mozdony füstje megcsapott.” A hrabali humorú film szép utat járt be, több hazai és nemzetközi fesztiváldíjat kapott. A film után Sára a múzeumi pályán mozgott tovább, én maradtam a filmezésnél. Így történhetett, hogy rám találtak, de a véletlenek összjátékához még kellett valaki. Barki Gergely művészettörténész volt a film másik szervezője és szerkesztője, aki egyenesen belépett a filmbe, ő a főszereplőnk, egy igazi „képvadász”. A legfőbb elméleti és gyakorlati segítséget Rockenbauer Zoltán művészettörténész nyújtotta, aki szintén kiemelt szereplője filmünknek. Mellettük több művészettörténész segített vagy szerepelt a filmben: például Passuth Krisztina és Molnos Péter.

A nagyon erős háttért adó szakmai közreműködőkön kívül kiváló narrátorai vannak a filmnek, Bíró Kriszta és Mácsai Pál színművészek. Őket hogyan sikerült megnyerni az ügynek?

A Nyolcak témája megkívánta, hogy kapcsolódjon hozzá egy magyarázó, a történetet sűrítve tálaló szöveg, amelyet szétválasztottunk férfi és női hangra. Bíró Kriszta és Mácsai Pál színművészek irodalmi előadásaik kapcsán saját maguk is kiváló ismerői a századelő korának. Bíró Krisztával még a munka első felében felvettük a szöveget, amikor még nem láttuk a végét, de égető szükség volt egy rövidebb múzeumi vetítőkópiát prezentálnunk. Nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen csodálatosan megformázta a női, sőt férfi(!) karaktereket is. Ez sokat segített a film későbbi hangulatának, stílusának kialakításában. Mert azt el kell árulni, hogy a film közben, – mint egy kisgömböc – egyre hízott, egyre több (hely)színnel gyarapodott. Az is izgalmas volt, hogy ilyen rohamtempóban hogyan lehet egy ennyire elfoglalt színészt, mint Mácsai Pált megnyerni magunknak. A film befejezése épp belenyúlt a nyári évadzárásba, amikor a színészek mind szétszélednek. Mácsai, bármennyire tetszett neki a mi ügyünk, elsőre nem akarta elvállalni, mert épp akkor ment szabadságra. Én viszont már vele álmodtam meg a férfi narrátorhangot, ragaszkodtam hozzá. Valószínűleg egy nagyon megható levelet írhattam neki, mert végül beleegyezett, hogy ha lemegyünk Szigligetre, akkor vállalja a feladatot. Kár hogy fotó nem készült a felvételről, mert messze nem stúdiókörülmények között sikerült a hangot rögzíteni… Kardos József rutinos hangmérnök, őt kértük fel a nem mindennapi munkára. Schilling Sárával a zajos szobában kiborítottak néhány ágybetétet, amiket paplanokkal bugyoláltak be, az alatt a kreálmány alatt mondta el Mácsai a szöveget.

A narrátorhangok persze többnyire a munka legvégén jönnek, úgyhogy térjünk vissza a történet elejére: hogyan fogtatok neki egy ilyen hatalmas anyag megfilmesítésének?

Már önmagában az egy hatalmas kihívás volt, hogy hogyan lehet nyolc képzőművészt száz év távlatából megfogni. A ráfordítható idő és a múzeum anyagi támogatása alapján egy húsz perces változatot céloztunk be, amit még nem igazán hívtunk filmnek, csak nemes egyszerűséggel mozgóképnek.  Amellett, hogy beleástam magam mind a nyolc életműbe, lementünk Pécsre, ahol három teljes napot forgattunk az ott épp a végéhez közeledő, egyébként hatalmas képanyagot felölelő kiállításon.  Ez volt a főhajtás a művészek előtt! A jól megszokott operatőrömmel, Nagy Ernővel az volt a célunk, hogy olyan világítással vegyük fel a képeket, ami kiemeli festmények faktúráit, az ecsetvonások jellegzetességét is. Én egy fotókamerával érkeztem a kiállításra, és több száz részletfotót készítettem a videó felvétel mellett. Ebben a sokkszerű három napban történt, hogy egy hajnali órában Kernstok Károly Lovasok a vízparton című monumentális méretű műve előtt álltam, amelyen lovak és meztelen lovasok gázolnak a vízbe, kissé felhevült, erotikus hangulatot árasztva, és akkor kattant valami belül.

Kernstok: Lovasok a vízparton a kiállításon
Kernstok Károly: Lovasok a vízparton

Egyfajta révület, amit szerintem minden alkotó ismer. Ebben a lefáradt tudatállapotban ott arra jutottam, hogy azt a képet a filmben darabjaira szedem és egy konstruált hangkulisszával megidézem. Dokumentumfilm-rendezőként nagyon erősen hagyom magamat emocionálisan vezetni, majd ezek az érzések a forgatás egy adott pillanatában víziószerűen kitisztulnak és megvalósulnak. Ez a momentum volt az, amikor már a mozgóképi látványosság helyett filmben kezdtem gondolkodni.

Mégis, a film Pécs helyett a párizsi Julian Művészeti Akadémián kezdődik, ahol a Nyolcak tagjai is tanultak. Oda hogyan jutottatok el?

Miután lezajlott ez a háromnapos pécsi forgatás, következett néhány budapesti helyszín. Kimondva, kimondatlanul megszületett bennünk az elhatározás, hogy itt ne álljunk meg, ennek a témának nem elég húsz perc. Ekkor váltunk csapattá, Schilling Sára és Barki Gergely a napi szakmai munka mellett együtt vitték a film gyártási hátterét. Sára szerzett fapados repülőjegyet Párizsba, ahová Nagy Ernő operatőrrel és Barki Gergellyel három napra kimentünk forgatni. Gergő, akinek a Nyolcak történetének a kutatásában, a helyszínek ismeretében, a kapcsolatrendszerek felfejtésében sok éves munkája van, a három napra vagy tizenkét helyszínnel készült. Ez persze abszurdnak tűnt, egy ilyen kicsi stábnak ennyi idő alatt lehetetlen vállalás. De szerencsére Ernővel összeszokott „videópartizánok" vagyunk, akik pillanatok alatt világosítanak, hangosítanak, és már foroghatnak is a kamerák. Bár többnyire gyalogszerrel közlekedtünk Párizsban, szinte minden helyszínt sikerült megörökítenünk.  Az egyébként fantasztikus élmény volt, hogy amint azt megértették az emberek, hogy mi egy Párizshoz fűződő ügyért jöttünk, megnyíltak az ajtók. Persze a film nyitójelenetében látható Julian Akadémia portása először be sem akart minket engedni, de Gergő valahogy kijárta, hogy forgathassunk. Ő olyan, ha kiteszik az ajtón, akkor bemegy az ablakon.  

Eddig főként fikciós dokumentumfilmek rendezőjeként ismertünk, most egy új területen próbáltad ki magad, a tudományos-ismeretterjesztő filmek világában. Mennyiben volt a munkád más, mint korábban?

Az, hogy ennyi szakmai tanácsadóval kellett együtt dolgoznom, nagyon rendhagyó helyzet volt számomra. A film ebből a szempontból egy hosszú összecsiszolódás eredménye, hogy mennyi teret adunk a vizualitásnak és emóciónak, illetve mennyit a szigorúan vett tényadatoknak. A film készítése közben végig észben tartottam, hogy ez egy műfaji film. Figyelni kellett azokra a bizonyos dramaturgiai pontokra, hogy hol kell háttérismeretet adni, és hol lehet sodródni az eseményekkel. A film vágását hármasban csináltuk Barki Gergellyel és Schilling Sárával.

Mégis kiviláglik a tőled megszokott játékos attitűd a filmből a hang és kép, festmény és film, archív és jelen idejű felvételek használatában, keveredésében.

Nagyon sok archív felvételt használtunk, pl. a párizsi helyszínekről, illetve a szereplőinkről. Lesznai Annának, a Nyolcak női vendégtagjának volt egy visszaemlékezése arról, hogy Tihanyi Lajos mit gondolt az első kiállításuk fogadtatásáról. Ezt Bíró Kriszta olvassa fel, ami alatt magáról Tihanyiról látunk egy mókás archív felvételt, amint komikusan gesztikulál.

Tihanyi Lajos archív filmen
Tihanyi Lajos archív filmen

Annyi adalék hozzá, hogy Tihanyi siket-néma volt. Ilyen többszörösen áttételes játék volt még az a Gertrude Steinről készült némafilmes felvétel is, ami alatt szintén Bíró Kriszta „szinkronizálja” Stein vitriolos visszaemlékezéseit a nála megfordult magyar művészekről. A film már említett víziószerű hangkulisszás jelenete a Kernstok-féle lovas képpel úgy született meg, hogy amikor az eredeti helyszínt szolgáltató Nyergesújfalun forgattunk, a polgármesterasszony nagyon készségesen szerzett nekünk két hintót, amivel lemehettünk a Duna-partra forgatni. A kocsis – némi biztatásomra – ezerrel belegázolt a folyóba… Majd belezúgtam kamerástól a vízbe.  Persze, ha rajtam múlik, a filmbe belefért volna több ilyen játék is, viszont itt jött a képbe az anyaggal szembeni alázat. Korábbi filmjeim példák erre, hogy nálam a képiség és a hang összjátéka, teremtett asszociációs hálója kiemelten fontos eszköz, ami talán rendhagyó a dokumentumfilm, pláne az ismeretterjesztő film estében. Egyszer egy külföldi kritikus megkérdezte, hogy áruljam már el, hány hangrétege van a filmemnek? Az igazat megvallva van, hogy akár négy-öt zajréteg, atmoszférahang is összeköti a képláncot.  A cél persze végig az volt, hogy megtörténjék a száz éves időutazás, és valahogy furcsa módon összekeveredjék a nyolc művész spirituális kisugárzása a mi gondolatainkkal és jelenünkkel, a korabeli helyszínek a maiakkal.

Ismeretterjesztő filmben, dokumentumfilmben hol van a határ, ha egyáltalán van, fikció és valóság összemosására?

Az, hogy ez egyáltalán kérdésként merül fel, szerintem abból adódik, hogy úgy tekintünk az ezekben a filmekben szereplő emberekre, mint olyan hiteles figurákra, akik önmagukat alakítják, ebből fakadóan szilárd a jellemük. Engem meg éppen ez a fajta közös játék érdekel, amit a kamera és a stáb jelenléte, valamint a jelenlévő szereplők és az adott pillanat generál. Ez egy közös történet, a mi történetünk, ami egy távolabbi perspektívából tekintve és dramatizálva, filmmé összeállítva már másképp látszik. Ez a távolabbi perspektíva lehet az érzelmi kívülállóság, a nemzetköziség szabályai, az etnikumok különbözősége, szocializáció, stb. Általában keresem azt a határmezsgyét, amikor már megnyertem és ezért elengedhetem a néző kezét, és hagyhatom gondolkodni, a saját igazát, viszonyulását meglelni. Ez a rejtjelezés, „csontváz a konyhaszekrényben” szokatlan a non-fiction műfajban. Az én munkamódszerem az, hogy a forgatás során hagyom élni az eseményeket, csak kissé összerendezem a körülményeket. Így ziccerhelyzetekre bukkanhatunk, illetve a szuggesztív személyiségek spontán megnyílhatnak. Hangsúlyozom, valóságos személyek valóságos élettörténetei ezek. Ilyen például, amikor egy párizsi művészakadémián egy a francia festészet iránt megszállott olasz hölgy kibetűzi az általunk hozott album borítójáról, hogy „Magyar Vadak" és sorolja a magyar festőket. De ilyen volt a Julian Akadémia igazgatója is, aki a film nyitójelenetében látható. Amint megpillantottuk mókás bagolyszemüvegében, karján egy lábaskék búvárórával, rögtön éreztük, hogy egy hatalmas figurával van dolgunk. Ebben a bizonyos első jelenetben is meghagytam könnyed játéknak a szituációt. Két kamerával forgattunk, a szereplők többször felnevetnek önfeledt örömükben és/vagy zavarukban ki-kinéznek ránk. A záróképen látszik is a kamera, ami szokatlan, és egyben egyfajta összekacsintás a nézővel, hogy vegye játéknak, amit lát. Közben pedig teljesen komolyan, ott, Párizsban akkor megtalált Barki Gergő egy addig elveszettnek hitt Czóbel-képet.

A párizsi Julian Akadémián talált Czóbel-kép
A párizsi Julian Akadémián talált Czóbel-kép

Óriási kapás! Nyomban el is kértük a két hét múlva induló kiállításra.Ezen kívül még egy rajzot találtunk, amelynek ugyanaz volt a férfi modellje, mint egy Gergő által jól ismert Berény-rajzon, amely szintén a Julian Akadámián készült. A kiállítás előtt mindkét munkát a Szépművészeti Múzeumban restaurálták, ezt ajánlottuk fel cserébe a franciáknak. Ez egy erős sztori, ami velünk történt, sőt kamerák rögzítették. Nagyon feldobott minket, ezért került a film elejére.

Ez a sok csodás képmegtalálás azt sejteti, hogy a filmnek volt, van egyfajta kultúrmissziója is?

Egy kép megtalálásával kezdődik a film, és hogy kerek legyen a történet, a végén szintén előkerül, azaz megérkezik a Szépművészeti kiállítótermébe Orbán Dezső  egy elveszettnek hitt aktfestménye Ausztráliából, amely – erről a filmben is szó esik – valószínűleg Lesznai Annát ábrázolja. Ennek az előkerülése is Barki Gergely áldozatos munkájának köszönhető. Viszont több olyan képet és műtárgyat bemutatunk a filmben, amelyeknek a holléte máig ismeretlen. A film DVD-borítóján éppen ezért magyarul és angolul is ott van egy felhívás, hogy a lappangó képeket máig keressük.  De egészen más jellegű dolgok is történtek a film kapcsán. Nyergesújfalun, a történet központi magyarországi helyszínén található a Nyolcak szellemi műhelye, a Kernstok-villa. Az épület ma szégyenteljesen rossz állapotban van, aki megnézi a filmet, az ezzel is szembesül. A tervek szerint a villát egy modern épületté akarták átalakítani, az eredeti épület stílusát figyelmen kívül hagyva. A filmnek is köszönhető, hogy a Kernstok-villa remélhetőleg már a közeljövőben műemlékvédelmet kap, és ennek megfelelően fogják helyreállítani. Erről több híradás is megjelent, örülök, hogy ebben ez a film a hivatkozási alap. A filmből egyébként eléggé kiviláglik, hogy például Párizsban ezek a történeti emlékek hatalmas becsben vannak tartva. A művészakadémiák eredeti funkciója is megmaradt, hiszen pl. a Julian Akadémia ma is nemzetközi művészeti műhelyként működik. Ráadásul a civil emberek is együtt élnek a körülöttük lévő művészeti értékekkel, fontos számukra a helyszínek misztikuma. Olyasmi lehet a franciáknak a képzőművészet, mint az olaszok számára a futball. De míg ott ilyen erősek a hagyományok, Magyarországon sajnos többször az ellenkezőjét kellett tapasztalnunk. A filmből is kiderül, hogy a Nyolcak történeti helyszíneinek, emlékeinek nagy része lepusztult, eltűnt vagy éppen egy kazánház fedi. Ez nem vicc, a valóságból vett abszurd.

A film egy konkrét eseményhez készült. Mennyire tud a kiállítástól függetlenül is élni A Nyolcak nyomában?

Szerencsés film ez abból a szempontból, hogy a művészetek, a képzőművészet, az irodalom és a zene egyik fényes korszakáról szól. A Nyolcakhoz kapcsolódik többek közt Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weiner Leó, Ady Endre és a Nyugat szellemi köre. Őrült nagy távlatok nyílnak meg előttünk, így a film is olyan kitekintést tud nyújtani erre a korszakra, amely a kiállítástól függetlenül továbbgondolható, akár az iskolai irodalom-, vagy művészettörténet-órákon. A budapesti kiállítás második felére készült el a film végső, egy órás változata, amely egy díszkiadású, kétnyelvű DVD-n is megjelent a múzeum gondozásában. Fesztiválokra is szeretnénk eljuttatni, első szereplésén kategóriadíjat kapott Csíkszeredán, illetve most februárban a Filmszemlén is bemutattuk az Uránia mozi Dísztermében. Legközelebb, márciusban a brüsszeli Magyar Intézetben vendégeskedünk a filmmel. Annak nagyon örülnénk, ha a film kiinduló helyszínére, Párizsba is visszalátogathatnánk vele.

Az egyes bemutatók mellett mennyire lehet érdekes ez a film a nagyközönség számára? Egyáltalán, mennyire néznek tudományos-ismeretterjesztő filmeket ma az emberek?

Úgy gondolom, hogy ez a film aprólékos műgonddal világít rá egy figyelemre méltó korszak összefüggéseire. Mivel kvalitásos műalkotásokat ábrázol a film, talán megérdemli azt a kitüntetett figyelmet, hogy lehetőleg egy „virtuális kiállítóteremben”, azaz moziban mutassuk be. Tehát szeretnénk egy speciális forgalmazás szerint moziban is vetíteni. Természetesen televíziós sugárzásra is számítunk, ráadásul a filmre épülő háttérműsoroknak is ötletet adhat. A közönség számára igenis lehetnek ezek a filmek egyszerre szórakoztatóak és igényesek, gondoljunk a Vad Magyarország tavalyi sikerére. A Nyolcak nyomában néhány vetítése is megtöltötte eddig a nézőtereket. Igazából az eddigi összes filmem közönségbarát attitűddel készült. Ugyanakkor mindig gondolkodtatni szeretném a nézőt, érdeklődésre és beleélésre késztetni. Amiből viszont nem engedek sosem, az az ironikus hozzáállás, az a fajta fanyar humor, ami az első igazi filmem hozadéka, a már említett bölcs vasutasok tanítása. 

Orosz Annaida

A Nyolcak nyomában
színes, magyar dokumentumfilm, 2011, 61 perc
Rendezte: Szalay Péter
Tudományos munkatársak: Barki Gergely, Schilling Sára
Operatőr: Nagy Ernő H.S.C., Szalay Péter
Vágó: Szalay Péter
Dramaturg: Hidas Ildikó
Narrátor: Bíró Kriszta, Mácsai Pál
Producer: Barki Gergely és Schilling Sára
Zene: Bartók Béla, Weiner Leó, Sonoton Music
Szakmai közreműködők: Barki Gergely, Molnos Péter, Passuth Krisztina, Rockenbauer Zoltán
Kiadja a Szépművészeti Múzeum és a Kultúra 2008 Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft.
A filmet készítette a Dada Film.

A kiállítás virtuális bejárása a Neorama oldalán.

Vetítés az Örökmozgóban május 17.-én 18.00-kor. Vendégünk lesz a rendező és a filmben közreműködő művészettörténészek. Tovább az Örökmozgó műsorához.

• Publikálva: 2012.05.16. 11:28 • Címke: műtárgy, interjú, videó, fotó, ajánló

Kapcsolódó videók

video
Ugrás a videó oldalára

Magyar játékfilmek