a rovat írásai
Elment Nepp József is
Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Halálos séta a Károly-híd korlátján
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Magaskultúra az Urániában
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
Meglesz a szobor Piedone szülinapjára
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Világkörüli útra indul a Trónok harca
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Jelenetek a Birkózókör életéből
Dokumentumfilm készül a nyolcvanas évek legendás színházi csoportjáról, a
Monteverdi Birkózókörről, amelyet Jeles András vezetett. A
filmet Darida Veronika, az ELTE Esztétika tanszékének
oktatója és Dér Asia rendező készítik. Utóbbi, akinek neve ismerős lehet a Privát
Mészöly című portréfilmből is, éppen DOCnomads
mesterképzésen vesz részt.Honnan jött a film ötlete?
DV: Asia keresett meg azzal az ötlettel, hogy szeretne a hetvenes–nyolcvanas évek független társulatairól forgatni. A FESZ felkérésére három szerkesztőtársammal együtt (Fuchs Lívia, Imre Zoltán, Nánay István) könyvsorozatot szerkesztünk kortárs színházi és táncművészeti alkotókról. Az általam írt kötet Jeles András színházi munkásságáról szól. Jeles életművét kutatva jutottam el a Monteverdi Birkózókörig – ez adta az apropót, hogy Jeles nyolcvanas években működő társulatáról forgassunk. A társulat csak négy évig működött, de ezalatt Balassa Péter, Pályi András, Vekerdy Tamás és sokan mások írtak róluk, ezért úgy vélem, hogy megkerülhetetlen színházi esemény volt.
Forgách András és Darida Veronika (fotó: Dér Asia)
DA: Azt gondolom, hogy ennek a korszaknak a független, „amatőr” színházi törekvéseiről beszélgetve sok, jelen pillanatban is releváns problémát, feszültséget lehet újrafogalmazni. Amikor először leültünk Veronikával beszélgetni a filmről, azonnal világos lett számunkra, hogy ezt a rátekintést valami nagyon konkréton keresztül lehet csak hitelesen megtenni. Veronika felvetette a Monteverdi Birkózókör nevét, akikről egyrészt nem készült még film, másrészt minden számunkra izgalmas kérdés feltehető velük kapcsolatban. Jeles filmjeit nagyon szeretem, de a színházi munkásságát nem ismertem eddig, csak a Szélvihart láttam felvételen.
Előző filmed, a Privát Mészöly interjúkból állt össze. Mi lesz ennek a dokumentumfilmnek a szerkezete?
DA: Itt is interjúkból építkezünk csak ezúttal Jeles elvégezte a castingot helyettünk (nevet). Akkor is támogatás nélkül fogtunk neki forgatni Gerőcs Péter íróval. Sokat tanultam a Mészöly-filmből, például azt, hogy bízzak a beszélőfejes dokumentumfilm műfajában. Hogy mekkora ereje van az arcoknak és a hiteles mondatoknak a képernyőn, nincs szükségük felesleges illusztrációk vagy fikciós betétek támogatására.
DV: 15 beszélgetést veszünk fel szereplőkkel, közreműködőkkel, az akkori közönség tagjaival és jelenleg kilenc elkészített interjúnál tartunk. Ennél sokkal több interjúval nem lehet dolgozni, mivel ennyit enged meg a szerkesztési technikánk: riportalanyok beszélgetéséből vágjuk össze a filmet. Ehhez minden szereplővel kétórás beszélgetést folytatunk le. Egykori tagokat kérdeztünk meg, de szerepelnek nézők is, mint Radnóti Sándor, Nánay István, Krasznahorkai László, Forgách András, utóbbi például mindkét oldalt képviseli, volt beugró és néző is. Melis László zeneszerzővel és Szilágyi Lenke fotóművésszel is szeretnénk beszélgetni. Észrevettük az elején, hogy a nézők, a nem aktív résztvevők könnyebben ráálltak a beszélgetésre, mint az előadók, akik sokkal mélyebben érintettek voltak. Most már talán ők is nagyobb bizalommal nyílnak meg.
Krasznahorkai László (fotó: Dér Asia)
DA: Valószínűleg van bennük egy érzelmi gát is, amelyet át kellett lépniük. Nem csak arról volt szó, hogy nem bíztak bennünk. Ők nem színészek voltak, a legtöbbjüknek ez sokkal többet is jelentett, mint egy színházi csoportosulás.
DV: A Monteverdi vége is furcsa volt. Anélkül, hogy kimondták volna azt, hogy megszűnik, szép lassan szétesett, felszámolódott a társulat. Mindenki teljesen másképp emlékszik vissza. Kicsit ez is volt az oka, hogy dolgozunk ezen a filmen. Kérdés, hogy miért kellett az egésznek megszűnnie. Nagyon sokan fájdalmasan élték meg és még 30 év elteltével is nehéz erre visszaemlékezniük. Ugyanakkor az elején azért is voltak elzárkózóbbak, mert pont azon a napon, amikor elkezdtük a forgatást, elhunyt Scherter Judit, az egyik állandó résztvevő. A filmet az ő emlékének szeretnénk ajánlani.
Lukin Zsuzsa (fotó: Dér Asia)
Jeles András is látható lesz?
DA: Nagyon sokat gondolkoztunk, hogy hogyan legyen benne a filmben. Arra vigyázunk, hogy ne forduljon át az egész egy Jeles-portréba. Az emberekre koncentrálunk, az egyes sorsokra, személyes történetre, de Jelesre mint a csoport vezetőjére természetesen nagyobb hangsúly kerül.
DV: Vele a legvégére terveztük a beszélgetést, amikor már nagyjából leforgattuk és feldolgoztuk az összes interjút. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy egyik interjú hozza magával a következő kérdéseit, ezért a folyamat végén fogjuk látni azt, hogy mit érdemes megkérdezni Jelestől. Arra is figyelni kell, hogy ez se legyen parttalan, végtelen beszélgetés, ne „vágjuk” Jeleshez a filmet, viszont nem hagyhatjuk ki belőle, mert megkerülhetetlen.
DA: Mindenkivel, akivel beszélgettünk, Jeles is szóba kerül, mint az a személy, aki mozgatta a csoportot. Izgalmas, hogy hogyan integrálódik ez a tapasztalat a szereplők életébe, hogy hogyan nyilvánul meg ennek az időszaknak a hatása az adott személy életpályájára. Sokan zenét tanítanak, mint Hajnóczy Csaba, Bubnó Tamás; emberekkel foglalkoznak, mint Unoka Zsolt vagy Czeizel Barbara. Teljesen más területen tudják ezt a tapasztalatot továbbvinni. Mindeközben mindig szóba kerül az, hogy Jeles hogyan bánt velük. Nagyon sokan mondták, hogy egyfajta önismereti tréning, pszichoterápia is volt nekik a Monteverdi.
Hudi László (fotó: Dér Asia)
Meg is fogalmazták, hogy azért is tudnak tanítani, mert ez volt az életükben?
DV: Igen, többen megfogalmazták, hogy mennyire fontos volt számukra az, ahogy Jeles figyelni tudott. Példaadó gesztus volt, hogy ők is így forduljanak a többi ember felé. Az is nagyon érdekes, hogy legtöbben a Monteverdi közben és utána sem definiálták magukat színészként. Talán csak Czene Csaba és Kistamás Laci szerepelt más előadásban, és Hudi Laci foglalkozik azóta is színházzal. A többiek teljesen más irányba mentek: zenészek, tanárok, fejlesztő terapeuták, pszichiáterek lettek. Számunkra ebben főleg az volt az izgalmas, hogy mennyire mást jelenthet a színház, mennyivel többet adhat egy-egy ember életében az előadások, produkciók létrehozásánál.
DA: Magukról az előadásokról csak az interjúk egy tizede szólt. Sokszor úgy tűnt, hogy az előadás igazából mellékes volt, a munkafolyamat volt a fontos, nem feltétlenül a produktum.
Radnóti Sándor (fotó: Dér Asia)
Mégis melyik előadást említik a leggyakrabban?
DA: A 24 haikuról azért beszélnek kevesebbet, mert abban még nem vett mindenki részt. Ebben inkább a gyakorlatok, az első közös munka volt fontos. Az, hogy ki szerette jobban a Drámai eseményeket vagy a Mosoly birodalmát, az megoszlik.
DV: A Mosoly birodalma több helyen turnézott. De nem tudnám megmondani, hogy melyik volt a legfontosabb előadás. Körülbelül nyolc-tíz ember volt a csoporton belül kialakult magban, de nagy volt a fluktuáció. Ami a nézőközönséget illeti, a Monteverdi felkavart valamit, sok embert bevonzott az előadásokra, mint például Erdély Miklóst vagy akár Mészölyt. Azt gondoljuk, hogy a csoport története most is időszerű. Nem egy múltba néző, nosztalgiázó filmet akarunk csinálni. Filmünk számos olyan kérdést felvet, amelyek ma is aktuálisak: ilyen a függetlenség, az alkotói szabadság, a struktúrán kívül létezés problémája. 
Szegvári Zoltán a Mosoly birodalmában
DA: Ez egy állandó kérdésünk is, hogy el tudják-e képzelni a résztvevők, hogy a Monteverdi egyes előadásai rekonstruálhatóak-e, és mindenki úgy véli, hogy igen. Azt hogy mennyire értené a mai kor nézője, abban már eltérnek a vélemények...
DV: Nehezebb eljutni ma már a közönséghez. Krasznahorkai fogalmazta meg, hogy amikor Balassával együtt megnézték a Drámai eseményeket, akkor valójában egy eseményre mentek és nem színházba. Most már ritka az, hogy az ember elmegy a színházba és azt gondolja, hogy egy eseményre készül. A monteverdiseket sem a kész előadás motiválta, hanem a próbafolyamat, amelynek hosszúsága és intenzitása ma már luxusszámba megy.
Dér Asia
Milyen dramaturgiai szálra épülnek a beszélgetések kérdései? A Privát Mészöly nyomozásos dramaturgiára épül…
DA: A nyomozásos dramaturgiát szinte mindenütt meg lehet találni, ahol tétje van a dolognak. Minden őszinte történetben ott van a titok. Most nyomozhatnánk az egyéni történetek után, azaz hogy ki hogyan intergálta ezt az időszakot. Nyomozhatnánk abba az irányba, hogy hogyan és miért lett vége a Monteverdinek. Lehet azt is nyomozni, hogy Jeles személye hogyan volt/van benne a csoport munkájában. Igazából nincs prekoncepciónk, hogy miről szeretnénk filmet csinálni. Emiatt számunkra is egyfajta nyomozás. Reméljük, nemsokára befejezhetjük a felvételek elkészítését és akkor három hétre visszavonulunk összevágni. Melis László zenéjével és privát archív felvételekkel egészül majd ki a film.
DV: Nagyon örülök, hogy alkalmunk nyílik ezt a filmet leforgatni. Számomra Jeles igazi filozófus rendező. Nem azt mondom, hogy nincsenek kitűnő rendezők Magyarországon, de Jeles előadásai mögött egy egyedülállóan következetes és mély filozófiai gondolkodást érzek.
|
A Monteverdi Birkózókör Három előadásuk készült el. Az első a színészek által külön-külön kidolgozott haikukból, elemi színpadi megnyilatkozásokból állt össze. (Czene Csaba egyik haikuját például így idézték fel a színészek: „Az első haikuja az volt, hogy a bronzharangra rászállt egy pillangó. Semmi mást nem csinált, mint átölelte a két lábát és ingott…”) A következő Dobozy Imre Szélvihar című, 1958-ban íródott színműve alapján készült; Drámai események címmel 1985-ben mutatták be. A darab 1956. október 23-án játszódik egy kis alföldi faluban. Jeles arra a távolságra épített, amely a szöveg keletkezésének és előadásának kora, a darab és a játszók világa között feszült. A szereplőknek tőlük nagyon távol álló szöveget kellett interpretálniuk. Leghíresebb produkciójuk A mosoly birodalma volt, amelyet 1986. június 14-én mutattak be a Műcsarnokban, Mrożek Rendőrség című drámája alapján. „A szöveget – amelyet meghúztak, különböző rigmusokkal, idézetekkel, nyers és morbid nyelvi fordulatokkal feldúsítottak – librettónak használta, recitativókká, ária- és korálszövegekké formálta. Mindezt Melis László rokokó modorban zenésítette meg, így a hatalom nyers és durva működésének alaphelyzete a végsőkig kifinomult formákkal szembesült.” – írja az előadásról Sándor L. Iván. Az előadás, amelyet folyamatosan átdolgoztak, alakítottak, később turnézott Franciaországban és Németországban is. Az egyik szereplő, Kistamás László szerint azért voltak ennyire sikeresek a produkcióik, mert „a színpadon a színészek között valójában nem történik semmi, minden, amiben drámai lehetőség rejlik, kifelé van fordítva a néző felé. A kommunikáció a színpad és a nézőtér között zajlik – de hát hol máshol? A színészek előre tudják, mi fog történni és eléggé ismerik már egymást. Ami mindig új, izgalmas és kiszámíthatatlan, az a nézőkkel való szembesülés.” A Monteverdi 1987-es felbomlása után Jeles nem alapított újabb társulatot, de egyes vélemények szerint minden magyar alternatív színház az ő köpenyéből bújt ki.
|
Bakk Ágnes