a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Kiállítás mutatja be a pécsi animációsfilm-gyártás történetét

esterhazy_lead

A pécsi animációsfilm-készítés több mint három évtizedes történetét mutatja be egy kiállítás, amely augusztus 16-án nyílt a baranyai megyeszékhelyen.

Az Interaktív Design Labor által a Király utca 26. szám alatt berendezett tárlaton az érdeklődők tablók, fényképek segítségével a pécsi animációsfilm-gyártás főbb állomásait, eredményeit, kiemelkedő tehetségű munkatársait, a rajzok és technikai eszközök révén pedig a filmkészítés folyamatát ismerhetik meg.

A két hónapon át nyitva tartó kiállítás látogatói szemügyre vehetnek rajzoláshoz használt speciális asztalokat, kamerákat, egyebek mellett egy régi vágópultot is, a témában való elmélyüléshez pedig számítógépet használhatnak, valamint megtekinthetik Varga Csaba, Baksa Tamás, Pásztor Ágnes, Markó Nándor, Kismányoky Károly, Ficzek Ferenc, Szabó Sipos Tamás, Hernádi Tibor installációit.
A pécsi animációs műterem 1979-ben kezdte meg működését a Pannónia Filmstúdió vidéki műtermi hálózatának szervezése keretében. Az elmúlt több mint harminc évben a Pécsett dolgozó képzőművészek és filmesek olyan nagysikerű alkotások születésében működtek közre, mint a Pityke őrmester, az Auguszta, az Orosz nyelvlecke, a Trombi és a tűzmanó sorozat, a Kocka, a Valcer, a Mikulás és a varázsdomb, vagy a Sárkány és Papucs című egészestés rajzfilm.

A rendszerváltáskor a műteremből alakult meg a Funny Animációs Filmstudió Kft., amely a Pannónia Film Vállalat és a dolgozók, majd 1995-ben az alkalmazottak, illetve ügyvezetők tulajdonába került.
A cég az 1990-es években egyre inkább reklámfilmek és külföldi sorozatok készítésére kapott megbízást, a kétezres években azonban az erősödő árverseny és a megrendelések ebből következő visszaesése miatt ebből is kevesebb akadt.

A társaság 2006-től már csak energiaital-reklámfilmeket gyártott, 2012-ben elvesztette művészeti vezetőjét, Hernádi Tibort, és 2013 elején befejezte a rajzfilmgyártást.
A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy a szervezők remélik: sikerül megőrizniük a pécsi animációsfilm-gyártás hagyományait, a tárlattal hozzájárulhatnak a filmtörténet e szegmensének oktatásához, és elősegíthetik későbbi megújulását.

MTI

• Publikálva: 2013.08.18. 18:06 • Címke: animáció