Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
Negyedik alkalommal rendezi meg az ELTE Társadalomtudományi Kara a Ha érteni akarod a világot... című nemzetközi fesztiválját. A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál kistestvérének is tekinthető, annak kínálatából is szemezgető dokumentumfilmes sorozat darabjait március 2-4. között a Toldi mozi két termében, ingyenesen nézhetik meg az érdeklődők. A huszonnégy film közül tizenhat magyarországi premier, s két magyar dokumentumfilm is itt kerül először közönség elé.
A sorozat magas színvonalát mutatja a pénteki nyitófilm. A WasteLand (Verziós magyarításban: KukArt), Lucy Walker brit-portugál koprodukcióban készült alkotása Vik Muniz brazil fotóművészt követte három éven át. Muniz a világ legnagyobb szeméttelepén, a Rio de Janeiró-in élőkkel dolgozott, s a szemétből művészet, a művészetből pedig élet sarjadt. A film a Berlinale Panorama szekciójának, az IDFA (Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál) és a Sundance fesztiváloknak közönségdíjasa volt, s elnyerte az Amnesty International díját is.
Szombaton (március 3.) a nyugati társadalmak problémahalmazából villan föl egy-egy (életközépi krízis, gender-problematika, női identitás és pornó kapcsolata). Ekkor láthatjuk az All We Ever Wanted-et, a holland Sarah Mathilde Domogala alkotását is. A kreatív szakmákban dolgozó nagyvárosi fiatalok, a hipszterek mindent elérnek, amit akarnak, miért depressziósak mégis? Kiegészítő "tanulmányként" Roko Belic amerikai dokumentumfilmes 2011-es Happy című filmjében annak járt utána, mit jelent a boldogság az egyes kultúrákban.
A vasárnap (március 4.) a nagyteremben látható filmek a fogyasztói társadalmak felelősségét vizsgálják. Mi az összefüggés a csúcstechnikás kütyük és az afrikai véres polgárháborúk között (Blood in the Mobile), mi az ökoterrorizmus (If a Tree Falls). A kisteremben magyar filmek láthatók, melyek közül kettő, Lakos Nóra: Magyar bajusz, és Somogyvári Gergő: Riksa láz című filmje itt kerül először közönség elé. Lakos filmjének témája könnyebb szórakozást ígér: annak jár utána, miért nyeri tíz éve német versenyző a magyar bajusz kategóriát a Bajusz Európa Bajnokságon, s hogyan lehetne ezen változtatni. Somogyvári hangulatfilmje az Amszterdamban dolgozó magyar riksataxi-sofőrök mindennapjait rögzítette két nyáron keresztül.
A filmprogramokat panelbeszélgetések követik, amelyeken a magyar filmek esetében a rendezők is jelen lesznek. Az esti zenés programok fellépői a Dresch Quartet, Haunebu, Pozvakowski, Infragandhi, Past Perfect & Gumipop lesznek.
Boronyák Rita
Teljes program a fesztivál facebook-oldalán