Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
A Grimm testvérektől jól tudjuk, mekkora veszélyeket rejteget a német erdő: vannak benne mézeskalács-házikók, csizmás kandúrok, feneketlen kutak és gonosz tündérek...
Jacob és Wilhelm Grimm kasseli testvérpár mesegyűjteménye Luther Bibliája után a legtöbbet fordított mű, és még az UNSECO világörökségi listájára is felkerült. A testvérpár nem a népdalkutatók módszereit követve járták a vidéket, hanem felhívást tettek közé, amelyre rengeteg jómódú polgár küldte be az általa ismert mesék történetét Európa nagy részéről. A beérkezett meséket megfosztották a szexuális utalásoktól, és helyette vallási, valamint önéletrajzi ihletésű történéseket helyeztek el. Az 1813-ban, idén 200 éve megjelent első mesekötet még nem hozott átütő sikert, de az 1857-ben megjelent 200 mesét tartalmazó mű nagyon népszerű lett, rengeteg nyelvre lefordították.
A Grimm-év alkalmából a Goethe Intézet új, német nyelvű mesefilm-feldolgozásokra invitálja az iskolai osztályokat. A németül tanuló osztályok és csoportok szeptember 27-ig jelentkezhetnek be emailben (projektbkd@budapest.goethe.org) vagy telefonon (+36 (1) 374 4086).
Kapcsolódóan szeptember 26. és október 3. között az Örökmozgó moziban láthatók az országos Az én Grimm-mesém gyermekrajzpályázat legjobb alkotásai.
Vetített filmek:
Csipkerózsika
rendező: Oliver Dieckmann, 58 perc, 2009
Holle anyó
rendező: Bodo Fürneisen, 58 perc, 2008
Csizmás kandúr
rendező: Christian Theede, 58 perc, 2009
goethe.de