​Kogart válogatás: ütős tárlat uborkaszezonra

A 2013 tavaszának emlékezetes momentuma volt a Változások és vonzások című kiállítás a Nemzeti Múzeumban, ahová az anyag meghatározó részét a Kogart szállította. A kevésbé tájékozott nagyérdemű csak itt döbbenhetett rá, hogy mekkora elánnal és eredményességgel dolgozott a kilencvenes évektől Kovács Gábor, aki virágzó bankárkarriert hagyott ott a képzőművészetért. A Kogart „nyári” tárlatát hatalmas gyűjteményéből válogatta össze, Fertőszögi Péter művészettörténész közreműködésével.

A Békés és Csongrád határán fekvő Kakasszékről a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Főiskoláján át a londoni Citibank helyettes vezetői székéig hosszú és sikeres utat tett meg Kovács Gábor, aki 1991-ben, irodája berendezéséhez vett először festményeket. E cselekedete végzetes lett számára, hiszen egyre több időt töltött műalkotások vásárlásával. Amit bankárként keresett, azt elköltötte műgyűjtőként (és befektetőként a sopronbánfalvai kolostorra). Így tett szert az ország legnagyobb, magánkézben lévő gyűjteményére, amelynek első darabjai a XIX. század nagy tájképfestőinek alkotásai közül kerültek ki. Kovács Gábor 2003-ban hozta létre a róla elnevezett művészeti alapítványt, és bevallása szerint ebben az időben már 16 darab idősebb Markó Károly festmény birtokosa volt. A XIX. század után pedig némi hezitálás után jött a huszadik; ha most megkérdeznénk tőle, hogy pontosan hány műalkotás felett rendelkezik, nem biztos, hogy tudna válaszolni (vagy ki tudja...).


Kozima Sándor: Három gyermek portréja – a Pejacsevics gyerekek

Az Andrássy úti villa két szintjén július 11-től – gondolva az uborkaszenzonra – újabb keresztmetszetét láthatjuk a hatalmas gyűjteménynek. A földszinten Kovács Gábor első szenvedélyének, a XIX. századi magyar festőknek a képeit láthatjuk Kisfaludi Strobl Zsigmond öt carrarai márványból faragott lányaktjának társaságában. Ezek a festmények és szobrok gyakorlatilag folyamatosan ott vannak, emelvén a rendezvényekre is bérbe adott tér fényét. Ezek java szerepelt a Változások és vonzások című, a bevezetőben említett tárlaton is. Ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy azok a művek, amelyek abba a válogatásba nem kerültek bele, kevésbé kvalitásos munkák lennének. Mert mondjuk Telepy Károly, Mészöly Géza, Vaszary János képei mellett A tanítványok elhívása idősebb Markó Károlytól hozza az elvárt színvonalat. Persze akadnak gyengébb teljesítmények is, igazán nagy nevektől.

Brodszky Sándor: A Balaton Zala megyei partján

Lotz Károlytól most egy kissé „illetlenül” fekvő, amúgy kitűnő aktja mellett kitették az 1860-as években készült Lóitatás a pusztán című nagyméretű vásznat is, amelyre hiába van több, mint húsz ló így-úgy felfestve, nem áll össze az egész. Nagyon erőteljesen érződik aztán két csoportos gyermekportrén (Korina Sándor: A Pejacsevics gyerekek‚ 1848, Székely Bertalan: Pfeffer Ignác unokái, 1881) is a kor azon szokása, hogy a mozdulatlanul ücsörgést nem nagyon tűrő gyermekeknek előre festenek testeket, majd pedig egyenként ráfestették az arcokat is a képre. Így viszont könnyen előfordulhatnak aránybeli és anatómiai tévesztések: vastagabbak lesznek a nyakak vagy torzulnak a mozdulatok. Paál László valahogy nem annyira sikerült 1875-ös Erdei út eső utánját, vagy a befejezetlennek, vagy inkább tanulmánynak tűnő Munkácsyt (Pihenő hölgy, 1880-as évek második fele) jól ellenpontozza a kiváló, 1892-es Cselédközvetítőnél Csók Istvántól, vagy Brodszky Sándor szép tájképe, A Balaton Zala megyei partján, 1888-ból. (Amelyen még jóval több fala áll a szigligeti várnak, és van egy odaképzelt templom is a Rókarántó hegy alatt, a vízpartra festve.)

Czóbel Béla: Virágcsendélet

Az első emeleten az elmúlt ősz és tél nagy kiállításához hasonlóan olyan, huszadik századi alkotások vannak, melyek jobbára ismeretlenek a nagyközönség előtt. Itt van mindjárt több tengerpartos, lidós, strandos Vaszary, vagy Kádár Bélától hét, 1924 és 1935 között festett jó kis munka. És három kiváló Czóbel (Virágcsendélet, Hátakt, Lovasfogat). Kiderül az is, hogy Szőnyi István (két zebegényi tájképe van a falon) mellett Márffy Ödön is nagy rajongója volt a 30-as, 40-es években a Dunakanyarnak. Pasztelles hatású olajképei igazi csemegék. Mint ahogy Csók István két műtermi képe, vagy Thorma János tavaszi és Kádár Géza őszi fái is igazán figyelemreméltó munkák. Nem is értem, hogy milyen megfontolásból került e tisztes társaságba négy '50-es és '60-as években festett Tóth Menyhért-kép. Annyira másról szóltak már azok az idők, amikor ezek készültek. Nem olyan harsány dolgok, hogy magukra vonzanák a tekintetet.

Kádár Béla: Kalapos nő gyümölcskosárral

Végül a földszint központi helyére függesztett Péreli Zsuzsa-kárpitról kell mondani valamit. Az Aequilibrium gobelin gyapjúból, selyemből és aranyszálakból szövődött még 2000-ben és 2001-ben. Üzenete egyértelmű, és amikor Kovács Gábor 2002-ben, az abussoni Gobelin Múzeumban meglátta – mint ahogy írja – azonnal tudta, hogy sikeres, de egyoldalú életének hiányzó eleme az egyensúly. Meg kell teremtenie a harmóniát nemcsak a környezetében, a Markók között, hanem a saját lelkében is. Rájött, hogy az igazi egyensúly nem „vízszintesen”, hanem a szellemi célok és a földi érdekek között születik. „Ég” és „föld” között. Földi célok, s égi távlatok között. Kakasszék horizontjától a markói táj szépségén át eljutott Péreli egyensúlykereséséig. Szeretné, ha más is megtenné ezt az utat.

Pálffy Lajos

Válogatás Kovács Gábor gyűjteményből
Kogart, 2013.07.11 – 2013.10.20.

• Publikálva: 2013.09.20. 10:22 • Címke: képzőművészet, kiállítás