a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Primanima másodszor

Több mint 100 animációs film négy nap alatt

prmanimalogoA Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztivált idén második alkalommal rendezik meg Budaörsön, a Jókai Mór Művelődési Központban (JMMK) október 23. és 26. között.

A szervezők több mint 600 nevezett alkotásból választották ki azt kicsit több mint száz friss és príma animált rövidfilmet, amelyek 2013-ban a fesztivál díjaiért versenyeznek. A 125 tanulmány- és vizsgafilmet, diplomamunkát és debütáló elsőfilmet felvonultató programban számos, a világ legnagyobb fesztiváljain bemutatott kisfilm szerepel, van köztük Oscar-jelölt bábfilm (Timothy Reckhart: Fejjel lefelé / Head Over Heels), többszörös díjnyertes magyar animáció (Vácz Péter: Nyuszi és Őz), az Annecyban idén legjobb elsőfilm díjával kitüntetett alkotás (Robber Vervaecke: Norman), vagy éppen egy Pierre Richard által írt mesefilm (Szőke kisfiú fehér báránnyal). A nemzetközi zsűri a kategóriadíjak mellett kiosztja a legígéretesebb magyar tehetségnek járó George Pal-díjat, amelyet tavaly Kopasz Milán, a MOME animációszakos hallagtója vehetett át.

Little Blond Boy with White Sheep
Szőke kisfiú fehér báránnyal

A közönség is díjazni fogja a kedvenc magyar kisfilmjét: a nézők körében legnépszerűbb hazai alkotás a Macskássy Gyula-díjjal lesz gazdagabb. (Ezt az elsimerést tavaly Hermán Árpád MOMÉ-s diplomafilmje, a Sajnálom! kapta meg.) A 125 versenyfilmből 32 alkotás magyar, de számos francia, angol, amerikai, orosz és izraeli kisfilm is bemutatkozik az elsőfilmes fesztivál programjában.

Egészestés animációk

A Primanimán idén először nemcsak rövidfilmeket láthat a közönség, hanem több egészestés animációs film is műsorra kerül, melyeket Magyarországon még nem, vagy csak elvétve láthatott a közönség. A 2012-es Sundance-en debütált Egyszerűsített szépség (An Oversimplification of Her Beauty) egy New York-i fiatalember, a rendező-főszereplő Terence Nance párkapcsolatának krónikája egyetlen pillanatba sűrítve. A rendező lenyűgözően egyedi stílusú első nagyjátékfilmje egyszerre plátói és romantikus szerelmi kapcsolát dokumentálja magával ragadó éleslátással, érzékenységgel és derűvel. Az élőszereplős felvételeket többféle stílusú animációs betéttel vegyítő alkotásban feloldódnak a fikciós, a dokumentum- és a kísérleti film közti határok.

Az animációs mesefilmek rajongóinak Az éjszaka meséi (Les contes de la nuit) című francia mesefüzért vetítjük a budapesti Francia Intézet jóvoltából. A 2011-es Berlinálén bemutatott, lenyűgözően szép alkotás az elismert francia animációs szerző, a Kirikou-filmeket is jegyző Michel Ocelot filmje, mely a rendező első 3D-s mesefilmje, amelyben a figurák sziluettekként jelennek meg.

Le Contes de la Nuit
Az éjszaka meséi

A Primanimán debütál az ex-Jugoszlávia területén játszódó road movie, a Titó a frigóban (Tito On Ice) című rendhagyó dokumentumfilm. A film az egyik legnívósabb észak-amerikai animációs filmfesztiválon, Ottawában pár hete megkapta a legjobb egészestés animációs játékfilm díját. A filmet október 23-án délután 5 órakor tűzték műsorra, a vetítést közönségtalálkozó követi a film alkotóival.

titoafrigoban
Tito a frigóban

Nemzetközi zsűri

A Titó-film rendezője, a fesztivál nemzetközi zsűritagja, Max Andersson mint képregénygrafikus is bemutatkozik a Primanimán. A nemzetközileg elismert művész munkái az októberben újonnan megnyitott Roham Bárban lesznek láthatók október 22. és 26. között. A rendező-grafikus október 25-én tart képregényes mesterkurzust a fesztiválon. A programok támogatója a Skandináv Ház Alapítvány.


A ljubljanai Animatéka Nemzetközi Filmfesztivál szervezője, Igor Prassel a kortárs szlovén animációs filmek legjavával érkezik a Primanimára, míg a harmadik zsűritag, Igor Lazin szerb-magyar rajzfilmendező, a kultikus Kistehén-videoklip rendezője az elmúlt bő húsz évben készített animációs kisfimjeit fogja vetíteni.

Nyuszi és Őz
Nyuszi és Őz


Kiállítások

A könyvillusztrátorként is dolgozó Igor Lazin gyerekmesékhez készített rajzait a fesztiválhelyszínen állítják ki. A JMMK-ban lesznek láthatók a művészeti hallgatókból verbuválódott online műhelyközösség, a Kiscsoportos játékok kultuszfilmekhez készített plakátparafrázisai is.


Koncertek

Nincs fesztivál zene nélkül, idén is állandó kabalafiguránk, Lóci fog nekünk gitáron játszani a Budaörsi Játékszín színpadán, amikor épp nincs néznivalónk. A gyerekeket Kiss Ferenc etnográfus-zeneszerző zeneórájára, a Papó Zenedéjébe hívjuk október 26-án, szombaton délelőtt. Október 23-án és 25-én este pedig a Bélaműhely Sound Art fog cseppet sem zenéhez tervezett holmikon muzsikát csiholni. A Primanimán adott duplakoncertjükön többek között az alábbi hangszerek csendülnek majd fel: a biciklidob, a teknőkotó, a salgszax, a biciklikormánytilinkó, a papírkutya és a fakutya, valamint a hangburgerek.

belamuhely
Bélaműhely (fotó: Bélaműhely Facebook oldala)

A fesztivált október 23. és 26. között rendezik meg a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban. A fesztivál főtámogatója Budaörs Önkormányzata.

Bővebb információ a fesztivál honlapján.

• Publikálva: 2013.10.13. 07:57 • Címke: primanima, fesztivál, animáció