Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.
Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.
A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.
Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.
Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.
Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.
A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.
Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.
Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így
akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a
népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.
Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.
Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.
A 91 esztendős brit színésznek barátja, Johnny Depp nyújtotta át a tekintélyes díjat, a Brit Filmintézet tagságát. Depp jelenléte a BBC News beszámolója szerint meglepte és meghatotta Lee-t, aki könnyes szemmel mondott köszönetet az elismerésért. Depp csodálatos emberként méltatta a színészt, aki pályája során több mint 250 filmben szerepelt, és elmonta, hogy gyermekkori álma vált valóra, amikor alkalma volt együtt szerepelni vele néhány produkcióban. Lee emlékeit felidézve arról beszélt, hogy amikor visszatekint az elmúlt 67 évre, sok szerepe idegennek tűnik már számára, mintha más játszotta volna azokat.
Több, mint 250 filmben szerepelt, ő volt Szarumán és Dooku gróf (fotó: Manfred Werner)
A legjobb film díjával jutalmazott német–lengyel koprodukcióban készült Ida szeptemberben Torontóban a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját is elnyerte. A hatvanas évek elején játszódó alkotás egy fogadalomtétel előtt álló, árván felnőtt novíciáról szól, aki megtudja, hogy valójában zsidó családból származik, és elindul, hogy felkutassa múltját.
Kép a fődíjas filmből (Ida, rendezte: Pawel Pawlikowski)
A fesztivál Sutherland-díját, amely a legeredetibb és legizgalmasabb új felfedezettnek jár, Anthony Chen filmrendezőnek ítélték oda Ilo Ilo című munkájáért. A produkció egy szingapúri család életét mutatja be a kilencvenes évek végén. A legjobb dokumentumfilm díját Paul-Julien Roberts My Father, My Mother and Me (Apám, anyám és én) című alkotása kapta, amely a hetvenes években alapított, és Európa legnagyobb kommunájának tartott Friedrichshof életébe nyújt betekintést.
Saving Mr. Banks előzetes
A 12 napos londoni filmmustrát Tom Hanks kosztümös filmje, a Saving Mr. Banks című életrajzi dráma zárta, amely a Mary Poppins című zenés Disney-film születésének körülményeit meséli el. Az Oscar-díjas amerikai sztár a filmfesztivál vendégeként egy hétvégi közönségtalálkozón a BAFTA londoni székházában három évtizedre visszanyúló színészi pályájáról is beszélt. Sikereit részben annak köszönheti, mondta, hogy általában hétköznapi hősöket alakított. A londoni fesztiválon – nyitófilmként – egy másik munkájával, a Philips kapitány című modern kalózdrámával is szerepelt, amelyet november 7-től vetítenek a magyar mozik.
MTI