Manilai thriller kettő az egyben – Filmajánló: Metro Manila

A fiatal farmer, Oscar és családja kénytelen otthagyni a földeket, mert nem tudnak megélni. Nincs más választásuk, mint hogy a nagyvárosban próbáljanak szerencsét.

Naiv, bizalommal teli, hívő emberek, tiszta tekintetük és két kislányuk (két hibátlan porcelánbaba, az egyik hatévesforma, a másik pelenkás) láttán az embert abban a pillanatban elfogja a szorongás, amikor ez a döntés megszületik – és a szorongás nem is hagy alább a film végéig. Mert nyilvánvaló, hogy a nagyváros nem nekik való. Dörzsölt szélhámosok az első pillanatban lenyúlják kevéske megtakarításukat, ennivalóra sincs pénzük, a gettóba kényszerülnek. Élet-halál kérdése, hogy valamilyen fizető munkát találjanak, de azonnal. A lányt felveszik egy bárba. Csak az ő számára meglepetés, hogy mi is ott a dolga valójában – míg a gyerekekre egy roncs vénasszony vigyáz. A kitartóan igyekvő Oscar számára felcsillan a remény, amikor egy pénzszállító cégnél kerül alkalmazásba. Egy tapasztalt fegyveres őr, Ong lesz a partnere, aki szinte atyai érzelmeket mutat iránta. Már-már örül, hogy egyenesbe jöttek, amikor Ong célozgatni kezd arra, hogy tulajdonképpen meg is léphetnének egy pénzes kazettával… és visszautasíthatatlan érvei vannak. A becsületes, ám kényszerhelyzetben lévő családfő választás elé kerül.

A kislánynak ráadásul fáj a foga, orvoshoz kellene vinni

Ez a lebilincselő, megható és izgalmas film szinte bárkinek megér egy estét a moziban, hiszen többféle elvárásnak is megfelel: társadalmi drámának indul, majd lassan ráfordul a thriller (közelebbről, a bankrablós-átverős heist-film) műfajra, és nem kiszámítható, mégis hihető befejezéssel zárul. Eközben impresszív képet nyújt a harmadik világ egyik metropoliszáról, ahol az erőszak és korrupció éppúgy hozzátartozik a mindennapokhoz, mint a mindenhol jelen lévő fegyveres őrök és páncélos járművek. A nincstelenségből fakadó kiszolgáltatottság és félelelem végig szinte kézzelfogható. Ugyanakkor a vibráló nagyváros a totálképeken a poszterek szépségével kecsegtet, a kislány a giccses hotelt egyenesen a paradicsom kapujának véli. Nagyon nyomasztó az ártatlan szépség (legyen szó a lélegzetelállító tájról az elején vagy magukról a főszereplőkről) és a teljes kilátástalanság szembenállása. A film „kettő az egyben” jellege ellenére egységes – a dokumentarista társadalmi dráma és a thrillerelemek törés nélkül illeszkednek, a történet jól van kitalálva, a karakterek kidolgozottak és árnyaltak.

Szomorú trópusok

Az utóbbi időben a brit rendezők szívesen forgatnak ázsiai helyszínen. Az angol realizmus és az egzotikum találkozása ez esetben gyümölcsözőnek bizonyul. Bizonyára olcsóbb itt a filmkészítés, ami szempont lehetett a brightoni születésű fiatal rendező számára, aki nem talált befektetőt a harmadik filmjéhez. De inspirációs forrás is az idegen terep: Sean Ellis egy utazás során döntött úgy, hogy visszatér Manilába forgatni, a film ötlete is egy ellesett utcai jelenetből származik. Jelzáloggal terhelte meg a házát a költségekre, magának pedig vett egy könnyű digitális kamerát, amely nem nagyobb egy fényképezőgépnél, mégis filmminőséget tud előállítani. A minimális stáb belefért két buszba. Mindenki több funkciót is ellátott, a rendező például producer, forgatókönyvíró és operatőr is egyben. Teljes egészében filippínó színészekkel, helyi (tagalog) nyelven forgattak – holott a volt angol protektorátus Fülöp-szigeteken mindenki beszél angolul, de autentikusabb így. A rendező munkamódszerét gerillaforgatásnak nevezi az interjúkban (például itt). A kézikamera, a kis stáb, a kis felhajtás lehetővé tette, hogy feltűnés nélkül, spontán módon dolgozzanak, minél kevésbé zavarva a környezetet. Mindez együtt dokumentarisztikus stílust eredményez. Minden pillanatban érzékelhető, hogy a valódi élet veszi körül a történetet, a szereplőket. (Belekeverednek például egy körmenetbe, ami nem volt eltervezve.)

A puszta megélhetésért minden nap az életét kockáztatja

A hitelességhez az is hozzájárul, hogy a dialógusokat a szereplők maguk fordították az anyanyelvükre: olyan, mintha a saját szavaikat mondanák. A színészek pedig kitűnőek, különösen a Oscar és Ong közös jeleneteiben vibrál a levegő. Bár a „hitelesség” szóval azért csínján kell bánni, hiszen innen a távolból nehéz megítélni, milyen is lehet Manila, a rendező és stábja is csak néhány hetet töltött ott. Maradjunk abban, hogy Sean Ellis egy olyan víziót teremtett meg a filmben, amely képes a valóság látszatát kelteni. A Metro Manila elnyerte a Sundance fesztivál közönségdíját és a mi Cinefestünkön is a közönség egyik kedvence volt. A legutóbbi vele kapcsolatos hír, hogy Anglia Oscar-díjra jelölte. Drukkolok neki.

Ajánljuk mindenkinek, de elsősorban:
• aki szerette az Isten városát vagy az Korcs szerelmeket
• aki egy izgalmas, érzelmes, realisztikus, mégis költői filmre vágyik, amely a végén nagy meglepetést tartogat

Metro Manila
színes, feliratos, angol-fülöp-szigeteki akciófilm, 115 perc, 2013
rendező, operatőr, producer: Sean Ellis, forgatókönyvíró: Sean Ellis, Frank E. Flowers, szereplők: Jake Macapagal (Oscar Ramirez), Althea Vega (Mai Ramirez), John Arcilla (Ong), Ana Abad-Santos (Dora Ong), Miles Canapi (Charlie), Moises Magisa (Buddha)

Bemutató: 2013.10.31.
Forgalmazó: Vertigo Média

LE

• Publikálva: 2013.11.02. 18:18 • Címke: film, moziajánló