a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Nehéz út a vágy villamosán

100 éve született Vivien Leigh

leigh

Vivien Leigh a filmrajongók számára leginkább A vágy villamosából vagy az Elfújta a szélből ismert. Élete hullámvölgyek és határtalan örömkitörések között lavírozott. Ami összefügghet azzal, hogy a Vivian Mary Hartley névvel született színésznő bipoláris zavarban (mániás depresszió) szenvedett.

Gazdag családban született Indiában, Dardzsilingben. Élénk, makacs és elkényeztetett gyerek volt. Egy angliai katolikus iskolába küldték, amelynek világa igen eltért az addig általa megszokott színes indiai élettől, két évig édesanyjával sem találkozhatott. Saját bevallása szerint itt egy fontos dolgot tanult meg: a naponkénti fehérneműváltást. Később szülei hazaértek Angliába, de hamarosan szerényebb körülmények közé kerültek, elfogyott a pénzük. Ezért Vivien nekifogott férjet keresni. Leigh Holmanhoz ment hozzá, aki nagyon hasonlított Leslie Howardra és sokra becsülte a feleségét – mondhatni nagyon ígéretes férjnek tűnt. Londonban telepedtek le, de Vivien unta a házaséletet, ezért megkérte a férjét, hogy járuljon hozzá, hogy a Színházművészeti Akadémián tanuljon. Közben terhes lett, aminek nem örült igazán, naplójába is csak annyit írt, hogy „gyermekem lesz”.

vivienleigh
Élénk, makacs és elkényeztetett gyerek volt

Aztán a The Mask of Virtue 1935 májusában debütált a színpadon. Ez meghozta neki a hírnevet, amely nem csak pillanatnyi volt, hanem sokan elkezdtek érdeklődni utána. Egyik este, amikor az egyik barátnőjével színházban voltak és Laurence Oliviert látták játszani, Leigh kijelentette, hogy ehhez a színészhez fog feleségül menni. A barátnő rosszmájúan csak annyit jegyzett meg: „de hiszen már férjnél vagy”. Bement az öltözőjébe és egy csókot lopott a tarkójára. Ekkor kezdődött a híres románc, amely a Tüzek Anglia fölött forgatásán bontakozott ki igazából. Amikor Olivier feleségével Capri szigetére ment nyaralni, Vivien utánaszökött – ekkor kezdődött a szerelmi háromszög, amely több éven át zajlott, mindegyik fél számára néha kínosan. Amikor Olivier a Hamletet rendezte Dániában, vele volt Vivien, aki Ophéliát játszotta. Olivier talán már akkor sejtette, hogy kedvesének viselkedési zavarai vannak, mert egyik pillanatról a másikra változott a hangulata. De miután hazatértek, összeköltöztek. Ez az 1930-as évek közepén bátor tett volt, hiszen akkor Laurence Olivier még nem volt egy befutott alkotó. Vivien viszont nem bujkált, hanem egyenesen bátorította az újságírókat, hogy írjanak a romantikus viszonyukról.

leigholivier
A boldog pár

Olivier nemsokára az Üvöltő szeleket forgatta, Heathcliff szerepében. Vivien utána ment, de közben már hallott az Elfújta a szél castingjáról, mivel a producerek már régóta keresték a megfelelő Scarlett O’Harát. Vivien már nagyon régóta rajongott az Elfújta a szélért, sok részt kívülről tudott. Ez azért is volt szükséges, mert színésznői tehetségében akkoriban még nem bízott annyira. Londoni menedzserének viszont a film producere, David O. Selznick a testvére volt, ezért végül őt választották a szerepre (pedig már mindenki biztosra vette, hogy Katharine Hepburn fogja megkapni a szerepet, aki később Leigh és Olivier esküvői tanúja volt). Rengeteget dolgoztak, sokszor a hét minden napján, reggeltől késő estig, ami az akkori forgatási munkatempóhoz képest elég megterhelőnek számított. Leight pedig az is megviselte, hogy nem lehetett Olivier mellett. Amíg George Cukor is benne volt a forgatócsoportban, jól érezte magát, de miután ő kiszállt a forgatásból, éjszakánként vagy titkoban járt hozzá tanácsokat kérni. Filmbéli partnerei mégis úgy nyilatkoztak róla, hogy nagyon fegyelmezett és mindig koncentráltan dolgozó színésznő volt. A bemutató után Viven megkapta a legjobb női alakításért járó Oscar-díjat (maga a film összesen 10 Oscart kapott).

leigh
Scarlett O'Hara

Olivierrel összeházasodtak, de előző házasságukból származó gyerekeiket nem hozhatták magukkal. Házaspárként igyekeztek együtt játszani, bár ezt a rendezők nem mindig nézték jó szemmel és gyakran igyekeztek őket különválasztani. Például Hitchcock Cukor tanácsára nem Leight választotta a Manderley-ház asszonya című film főszerepére, amelyre Oliviert már régóta kiszemelte. De együtt játszottak a Lady Hamiltonban, amelyet még Churchill és Roosevelt is látott, és annyira megtetszett nekik az alkotás, hogy össze is barátkoztak egy vacsorán a házaspárral. Nemsokára egy másik betegség is eluralkodott Leighen: a tuberkolózis. Miután javult az állapota, nekifogtak az Antonius és Kleopátrát forgatni. Egész addig nagyon jól haladt a folyamat, amíg Leighnek spontán vetélése nem lett, így elvesztették az egyetlen közös gyermeküket. Ekkor egy kis időre annyira összetört, hogy munkaképtelen lett.

leighmintkleopatra
Kleopátra szerepében

Később sokat utaztak, majd egy észak-afrikai turnéjuk után a színésznő ágynak esett, és ekkor derült ki róla, hogy újból tüdőbajos. De nemsokára örömhírt kapott a házaspár, Laurence Oliviert lovaggá ütötték, feleségének kijárt a „Lady Olivier” cím, amelyet haláláig viselt. 1951-ben kiválasztották Blanche szerepére a Vágy villamosába, amely kiemelkedő szerepe lett és bár a rendezővel, Elia Kazannal nem voltak túl jó viszonyban, ez a munkájukon nem látszott meg, a színésznő pedig másodszor is megkapta az Oscar-díjat. Ezután férjével együtt vitték színre az Antonius és Kleopátrát, valamint G. B. Shaw Caesar és Cleopatra című darabját, amelyet hosszabb időn át New Yorkban esténként felváltva játszottak. Egész addig minden jól ment, a sajtó is jól fogadta, amíg egy kritikus azt nem írta, hogy Leigh csak egy középszerű színésznő, aki visszahúzza Oliviert a tehetségének igazi kibontakozásától. A színésznő kétségbeesett, ezután nem tudott egyetlen pozitív kritikának sem hitelt adni. Férjének elege lett mániákus rohamaiból és vigasztalódást keresett – későbbi felesége, Joan Plowright oldalán. Miután házasságuk teljesen menthetetlennek látszott, Leigh viszonyt kezdett John Merivale-lel.

merivale leigh
Leigh és Merivale

A házaspár elvált, Merivale vállalta, hogy Viviennek rohamai ellenére gondját viseli. Több körutazást is tettek, nagy sikerrel játszottak különböző színpadokon. Bár a színésznőnek folytatódtak a rohamai, nem állt le a munkával. 1967-ben újból megbetegedett tuberkolózisban és ezt már nem élhette túl. Megtelt a tüdője folyadékkal és útban a mosdó fele összeesett. Július 7-én este elhunyt. Merivale és Olivier közösen temették el.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.11.05. 18:05 • Címke: évforduló, színház, film, nők