a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Százéves a Keserű szerelem

Keserű leadMagyar játékfilmgyűjteményünk legkorábbi darabja, a Keserű szerelem, éppen száz éve, 1912 tavaszán készült az első magyar játékfilmstúdió, a Hunnia Biográf műtermében.

A Hunnia Biográf Társaságot a Vígszínház igazgatója, Faludi Miklós alapította 1911 nyarán, s az év végére felépíttette az első magyar filmműtermet. A rohamosan világvárossá fejlődő magyar főváros új színfoltja a Pannónia és a Sziget utca sarkán álló üvegcsarnok, ahol rövidesen megindult a munka, s francia operatőrök segítségével 1-2 felvonásos (200-300 méter hosszú) játékfilmek egész sora készült el Góth Sándor rendezésében, a Vígszínház művészgárdájának közreműködésével. A magyar filmgyártásban ekkoriban még nem alkalmaztak képközi feliratokat, a film kizárólag a képekre, és a szereplők gesztusnyelvére hagyatkozott. Még nem alakultak ki a látvány elemző felbontásának stiláris stratégiái, ezért az operatőrök a beállítások közül a színpadias totál plánt részesítették előnyben, melyben az arcjáték nem érvényesülhetett, s a színészek széles gesztusokkal, pantomimikus mozgással igyekeztek érthetővé tenni a történetet. Mivel ez a játékstílus inkább alkalmas a kacagás, mint a megrendülés kiváltására, a Hunnia Biográf filmjeinek kétharmada vígjáték, egyharmada az életkép és mesefilm műfajába sorolható.

A Hunnia Biográf műterme
A Hunnia Biográf műterme.

A Hunnia Biográf filmjei közül sajnos csak egy maradt fenn, a Vendrey Ferenc, Makay Margit és Lenkeffy Ica főszereplésével készült Keserű szerelem. A cím a Hunyadi János keserűvízre utal, amellyel a Vendrey Ferenc által alakított öreg kérőt nevetségessé teszik. A korabeli szaksajtóban megjelent beszámolók alapján ítéletet alkotó filmtörténészeink kezdetlegesnek vélték a Vígszínház melléküzemága által gyártott filmeket, technikailag is igénytelennek, eladhatatlannak tartották őket, s ezzel a színvonaltalansággal magyarázták a Hunnia Biográf rövid életét és bukását. Erre azonban rácáfol, hogy a Keserű szerelem Franciaországból, francia címmel (La Purge - 'Hashajtó') került elő 2002-ben. A triviális történet külföldön is vevőre talált, sőt az utókor is megbecsülte: a filmet őrző francia archívum, Centre National de la Cinematographie érdemesnek tartotta, hogy a virazsírozott kópiát eredeti színeiben restaurálja.

Vendrey Ferenc, Lenkeffy Ica, Makay Margit
Vendrey Ferenc, Lenkeffy Ica, Makay Margit

A Keserű szerelem rövid terjedelme ellenére komplett bohózat, a későbbi korszakok filmkomédiáinak előde. A történet egy lánykérés körül bonyolódik, végkifejlete happy end, s megjelennek benne a harmincas évek uralkodó motívumai, az eladó lányok, a lányai férjhez menésén izguló terebélyes és sárkánytermészetű anya, az engedékeny s a szerelmesekkel szövetkező apa, a tehetős, de koros és testes kérő, végül a pénztelen, de fess huszártiszt.

A film technikai színvonala magasabb, fényképezése igényesebb, beállításai változatosabbak, mint eddig a korabeli kritikák és filmtörténeti munkák alapján gondoltuk. A színpadias totál mellett second plánok és premier plánok is előfordulnak benne, a díszletek dekoratívak, a belső felvételek külsőkkel váltakoznak, a jeleneteket nemcsak stúdióban forgatták, hanem budapesti utcákon és egy kertben. A film beszínezése során következetes színdramaturgiát alkalmaztak.

A Keserű szerelemben a színészi játékstílus, feliratok híján valóban túlgesztikuláló és pantomimikus, ahogy ezt a filmtörténeti munkák írják, de az a találékonyság, amellyel a film alkotói egészen bonyolult helyzeteket képesek ezen a módon is gördülékenyen megértetni a nézővel, legalább annyira elismerésre méltó, mint amennyire mulatságos a mai néző számára ez a játékstílus. A Keserű szerelem valóságos csemege a régi filmek rajongói számára, melynek legfőbb varázsa éppen az, hogy a filmnyelv letűnt változatának emlékét őrzi.

Balogh Gyöngyi

• Publikálva: 2012.02.29. 10:37 • Címke: restaurálás, filmtörténet, játékfilm

Kapcsolódó videók

video
Ugrás a videó oldalára