​Lassú építkezés, szerves fejlődés – a miskolci Jameson Cinefest első tíz éve

Muszatics Péterrel, a Jameson Cinefest kommunikációs  igazgatójával, a CineClassics program vezetőjével két fesztivál között beszélgettünk.

Miskolt... Miskolc – Martin Scorsese többször is nekifutott a nehéz hangsornak abban a klipben, amellyel a Jameson Cinefest (JCF) a 10. évfordulóját ünnepelte. Azt, hogy a JCF Magyarország legnépszerűbb és legjobb filmfesztiválja, a számok is alátámasztják: 1000 versenyfilm, 100 ezer néző, 5000 szakmai vendég, 1600 újságíró. A Cinefest elmúlt tíz éve mégsem írható le pusztán adatokkal. Elsőfilmes fesztiválként indult, mára a fiatal film, filmtörténet, világhírű alkotók hármas osztás jellemzi.

2010-es interjúnkban elmondtad, hogy a kapcsolatod a Cinefesttel egy filmmel kezdődött: A folyamat című alkotásod 2005-ben szerepelt a versenyprogramban.
Igen, s közös érdeklődésünk miatt hamar összebarátkoztam a fesztivál alapítóival és fő szervezőivel, Bíró Tiborral és Madaras Péterrel. Meghívtak a következő fesztivál konferenciáinak és szakmai kísérőprogramjainak megszervezésére. Segítettem a fesztivál népszerűsítésében is, majd átvettem a kommunikációs területet. 2008 óta rendezünk filmtörténeti tárgyú programokat, ekkor az első magyar film, A táncz alkotójával, Zitkovszky Bélával foglalkoztunk. 2009-ben Emeric Pressburger helyeztük fókuszba, ekkor a miskolci születésű Oscar-díjas brit-magyar forgatókönyvíró-rendező ugyancsak Oscar-díjas unokáját, Kevin Macdonaldot is meghívtuk. 2010-től, a 7. Cinefest óta filmtörténeti programjainkat CineClassics néven fogjuk össze. Ezt a konferenciákból, kiállításokból, filmvetítésekből álló blokkot már én terveztem és szerveztem meg. Így, lépésről lépésre lettem tagja a csapatnak. A kis, vidéki, baráti filmes rendezvény ehhez hasonlóan: lassú, szerves fejlődéssel, kitartó csapatmunka eredményeként vált Magyarország leghosszabb, legtöbb filmet bemutató, legnagyobb szabású filmes rendezvényévé.

Muszatics Péter (fotó: Katona Linda)

A fesztivál anyagának válogatása mennyire csapatmunka?
Mindenki a maga területéért felelős, de nagyon jól tud jönni döntéshelyzeben a a többiek véleménye is. A már szervezés alatt álló, idén 5. évfordulójához érkezett CineClassics-t már említettük. A nagyjátékfilmeket Csákvári Géza szelektálja, ezt tette most a Sundance-on és a 64. Berlinalén is. A a kisjáték-, dokumentum- és animációs filmeket pedig a több ezer benevezett filmből válogatják ki az előzsűrik.

A digitális vetítésre való átállásról közösen döntöttetek?
A technika nem kínál alternatívát, haladni kell a korral. Sokfelé járok fesztiválokra, mára már a legkonzervatívabb nagy fesztiválok is egyre inkább áttérnek az e-cinemára. Nálunk a program 70-80 százaléka megy DCP-ről. A CineClassics anyagát, vagy versenyen kívüli filmeket vetítünk egyéb hordozókról: 35-ös filmről vagy Betáról is. Idén a 75 éves Szabó Istvánt köszöntöttük, az ő filmjei is 35-ös kópiáról mentek. Előbb-utóbb össze kell állítani egy olyan DCP-csomagot, ami azt az ötven-hatvan, celluloidra készült magyar filmet tartalmazza, amelyekre világszerte kíváncsiak, ezek elsősorban Jancsó Miklós, Szabó István, Sára Sándor, Gaál István, Szőts István filmjei. A befektetés hamar megtérülne, hiszen a tetemes szállítási költség azonnal elmaradna.

Szabó István átveszi az életműdíját (fotó: CineFest.hu)

Nehéz úgy tudósítani a fesztiválról, hogy a filmeket egyetlen alkalommal vetítetek, vagy egymáshoz nagyon közel esik az ismétlés. Ezt a gondot egy megtekintő kópiákat tartalmazó archívum részben enyhíthetné.
A fesztivál négy napra biztosít szállást a sajtó munkatársainak. Ennyi idő alatt nehéz átfogó képet szerezni, s tisztában vagyunk azzal is, hogy kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy hétre elszakadjanak a munkájuktól, vagy saját költségükön tovább maradjanak. Hasonló megtekintő archívum létrehozását magam is megfontolandónak tartom. Itt kell megemlítenem, hogy a fesztiválnak van egy nyilvános archívuma, amely a második Cinefesttel kezdődően őrzi mind a nevezett, mind a versenyfilmeket. A nevezési szabályaink között az is szerepel ugyanis, hogy a szerzők hozzájárulnak a filmek archiválásához. A Kitekintő szekció nagyjátékfilmjei jelenleg nem archiválhatók.

A Kitekintő blokk nagyjátékfilm-vetítései jogilag egyedi szerződések tárgyát képezik?
A trend az, hogy mivel a mozik látogatottsága csökken, a mozis eseményeket is egyre inkább fesztivál-jelleggel szervezik, ami az egyedi megállapodásoknak kedvez. Ez azt jelenti, hogy egyrészt megnőtt a nagy és jó fesztiválok jelentősége, másrészt egyre több fesztivál jön létre. A filmgyártók és -forgalmazók jövedelme is egyre nagyobb arányban származik egyedi eseményekből, így fesztiválokból. A kulturális élet az event culture, az esemény-kultúra irányába halad. Egyre kevésbé elég egy könyv, egy film bemutatása önmagában ahhoz, hogy eseménnyé váljon, be kell csomagolni, körítést kell hozzátenni. A kultúraiparnak ebben a szegmensében sok lehetőség van.

A CineFest mindig népes közönsége (fotó: CineFest.hu)

A CineFestet hova helyezed az eseménykultúra-térképen?
A Jameson Cinefest a legtöbb magyarországi filmforgalmazó számára az első számú bemutatkozási fórummá vált. Elkezdett úgy működni, ahogyan a nevesebb fesztiválok, amelyek rangot adnak a keretükben bemutatott alkotásoknak, aztaz hitelesítik őket. A gyártó a fesztiválon azt teszteli, hogyan fogadja a közönség, a szakma, valamint a kritikusok a művet. Ha díjat kap, netán botrányt kavar, vagy éppen politikai polémia alakul ki körülötte, azt viszi magával a film a mozipremierre, ami azt is jelenti, hogy a filmnek már a karrierje legelején előélete van, története, ami fogódzókat ad a befogadáshoz és fölkelti a nézők érdeklődését.

Úgy látom, a Cinefest a kezdeti elsőfilmes seregszemle pozícióból a nagyfesztivál jellegű mustra irányába halad. Ezt a változást látszik igazolni az is, hogy a fesztivál második éve filmvásárnak is helyet ad.
Így van. A nálunk vetített játékfilmek közel negyven százalékának a fesztivál idejére már van magyar forgalmazója. A válogatók szemfülességét, a felhozatal minőségét jelzi, hogy egyre több film talál magyar forgalmazót a miskolci bemutatót követően, ilyen volt idén például a Világvége (The World’s End, r: Edgar Wright), melynek miskolci „tesztje” olyan jól sikerült, hogy sokan nem jutottak be a terembe. Igaz, ez egy kultfilm, a Cornetto-trilógia záródarabja, amelyet messze megelőzött a híre, erős médiahype volt körülötte.

Bodnár Ágnes producer a CineFest filmvásárán (fotó: CineFest.hu)

Hype ide vagy oda, a Vox magazin a legutolsó helyre sorolta a Miskolcon bemutatott filmek közül, az Öld meg kedveseid (r: John Krokidas) című filmet, pedig a Harry Pottert alakító Daniel Radcliffnél ismertebb húzónevet nehéz volna mondani, és Michael C. Hall („Dexter”) vagy Jennifer Jason Leigh sem akárkik. Bejutni erre a vetítésre is csak nehezen lehetett.
Ez is azt igazolja, amit mondtam. A közönségnek Radcliffe „A” Harry Potter, a fesztiválon, első megjelenéskor persze hogy mindenki látni akarja a filmjét, mondjanak a kritikusok bármit, aztán „asztalnál”, azaz a moziban már másképp teljesít.

A filmgyártók az eseménykultúra folyamatát a technikai megoldások segítségével próbálják megfordítani: úgy akarják a nézőket visszacsábítani a moziba, hogy ráerősítettek a látványelemekre. Addig tart az előnyük, amíg az akciófilmeket, a 3D produkciókat csak a szükséges eszközökkel fölszerelt multiplexekben lehet megfelelően megnézni. A kevésbé látványspecifikus filmekre miért is menne el a közönség, ha az internet korában lassan előbb lehet a neten látni azokat, mint a mozikban.
Ez nem igazán jó trend, de pontosan így van. A filmes fesztiválok ugyanakkor mintegy mellesleg ismét csak eseménnyé teszik a mozizást – és az emberek újra ráébredhetnek, hogy milyen jó moziba járni akkor is, ha nincsenek egetrengető effektek.

Ryan Fleck, Andrew Garrison és Buslig Eszter (fotó: Katona Linda)

A Cinefest pártoktól függetlenül szívügye a miskolci városvezetésnek. Miskolc és környéke megítélésén pozitívan változtatott, értékeinek az érdeklődés középpontjába kerülésén óriásit lendített a fesztivál. Éppen emiatt mindazokat úgyszólván arcul vágta a 2013. novemberi miskolci könyvégetés, akik a fesztivál okos, lassú építkezését látva bíztak abban, hogy „A kultúra várost épít”. A Cinefest szlogenje sokunknak nem fér össze Radnóti-kötetek égetésével...
Rendkívül sajnálatosnak tartom, minősíteni sem tudom a könyvégetést. Abban reménykedem, hogy azok a diákok, akik részt vettek A dokumentumfilm az iskolában rendezvénysorozatunkon, amit Buslig Eszter, a fesztivál és az Amerikai Nagykövetség szervezett, soha nem vetemednek ilyesmire. Több éve kapcsolatban állok a követséggel, s több együttműködési területet is javasoltam nekik. 2012 decemberében keresett meg kulturális munkatársuk, Váli Mónika, hogy pályázni szeretnének a washingtoni Külügyminisztériumnál egy együttműködési tervvel. Nyertek, és az American Film Showcase kb. ötven tételes washingtoni filmlistájából kiválasztottunk hármat. Az egyik, Christopher Kenneally Kockáról kockára (Side by Side) című, Martin Scorsese, James Cameron, Danny Boyle, Lars von Trier, John Malkovich és Zsigmond Vilmos közreműködésével készült dokumentumfilmje, amely a filmkészítés változásait, és előbbi témánkat, a digitális átállás hatásait tárgyalja, a CineClassics része lett.  Az Egy dominikai spíler (Sugar) rendezőjét, Ryan Flecket, illetve a Szemét tánc (a Verzión Kukakeringő címmel játszott Trashdance) című remek doku alkotóját, Andrew Garrisont meghívtuk Miskolcra is, s itt találkoztak a Miskolci Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola diákjaival. A program nagyon sikeresnek bizonyult.

Andrew Garrison és Ryan Fleck középiskolásokkal (fotó: Katona Linda)

A miskolcin kívül létezik olyan magyar fesztivál, ami filmes területen kortárs világszínvonalat közvetít, emellett koncert-kínálata a hazai zenei élet prominenseit vonultatja fel – s mindezt ingyen?
Erre könnyű válaszolni: nincs ilyen, sőt, így hirtelenjében nemzetközi példát sem tudok mondani. Északkelet-Magyarországon az ingyenesség nagyon fontos, és ez alighanem így korrekt és így jó. A kultúra közösséget is épít, ám ez nagyon lassú folyamat. Tíz év alatt értük el azt, hogy csaknem minden vetítésünk teltházas. Igazuk volt az alapítóknak, Bíró Tibornak és Madaras Péternek abban, hogy kezdettől missziónak tekintették a vállalkozásukat, s igazunk van abban, hogy emellett minden körülmények között kitartottunk. Ahogy patinásodik a fesztivál, úgy emelkedhet a színvonal is. Az elsőfilmes fesztivál jelleget a fiatal filmesek fesztiválja váltotta, s nincs szükség különösebb jóindulatra a zsűrizéshez, mert a ide nevezett fiatal filmesek bizony profik, egyre nehezebb rangsort felállítani közöttük. Úgy látom, a jelenlegi felosztás: fiatal filmesek (versenykategória), befutott alkotók (Kitekintő szekció) filmtörténeti alkotások (CineClassics) jó hármas. A filmtörténeti sorozat – melynek nagyjátékfilmjeit és kísérőfilmjeit, továbbá életműdíjasaink retrospektív vetítéssorozatait válogatom – természetesen különösen kedves számomra, hiszen még mindig rengeteg olyan magyar származású filmesünk van, akiket nem ismerünk itthon, holott világhírűek. A magyar filmtörténetírás súlyos adóssága, hogy ők a mai napig nem érkeztek haza. 2013-ban Alexandre Traunert, azaz Trauner Sándor Oscar-díjas díszlettervezőt állítottuk középpontba, aki húsz éve hunyt el, s akiről bizony néha még a filmesek sem mindig tudják, ki volt. Nagy öröm számunkra, hogy mind a Jack Lemmon főszereplésével készült klasszikus, a Legénylakás (The Apartment, 1960, Billy Wilder) vetítése, mind pedig a Báron György-vezette, Kepes András, Molnár György és Takács Ferenc részvételével tartott konferencia, mind a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola installációja szép sikert aratott.

A Jameson italmárka a fesztivál főszponzora és hangulatjfelelőse (fotó: CineFest.hu)

Hogyan jött létre a szponzoráció a Jamesonnal?
A Jameson 2010 óta a fő támogatónk, azóta a fesztivál nevében is szerepel a márka. Sztárjaink és nézőink ebből következően nálunk nem vörös, hanem zöld szőnyegen vonulhatnak be a vetítésekre (nevet) – hiszen a zöld az írek nemzeti színe.

Gyakran találkozunk a sajtóban azzal a vélekedéssel, hogy a Cinefest a térség „A” kategóriás fesztiváljává válhat.
Régiónkban két „A” kategóriás fesztivál van: Karlovy Vary és Varsó. Évtizedekig tizenkettő volt világszerte, Varsó csupán 2009-ben került ebbe a kategóriába tizenharmadikként. Úgy gondolom, belátható időn belül nem fog növekedni ez a szám. A FIAPF (Fédération Internationale des Associations de Producteurs de Films), a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége a régióból a tallinnit, a vilniusit, a szarajevóit, a kolozsvári TIFF-et és a wroclawi Új Horizont fesztivált tartja számon az általuk ajánlottak között. Az nagyon jó volna, ha mi is bekerülnénk ebbe a körbe, amire egy-két éven belül látok is esélyt. Annak, hogy meg tudjuk őrizni jelenlegi a pozíciónkat, azt, hogy Magyarország első számú fesztiválja lettünk, a nemzetközi színtérre való kilépés is fontos része lehet. Ökumenikus és FIPRESCI-zsűri kizárólag itt van Magyarországon, ami szintén hosszabb folyamat eredménye volt. A jó nemzetközi pozíció sokat segíthet a nemzeti filmgyártásnak is, a film terén a nemzetközi így válhat hosszabb távon nemzetivé, nemzeti érdekké.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2014.03.03. 13:36 • Címke: fesztivál, film, interjú