a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Mary Poppins analízisben

Moziajánló: Banks úr megmentése

banks

A filmeknek is megvan a maguk sorsa, Hollywood pedig szívesen foglalkozik ezekkel a történetekkel, amennyiben alkalmasak önnön legendája fényesítésére. Ha nem, alkalmassá teszi őket erre. A leleményes Hugo és A némafilmes után most itt van a Mary Poppins keletkezéstörténete, hollywoodi hangszerelésben.

A filmbéli Walt Disney megígérte a gyerekeinek, hogy megfilmesíti kedvenc regényüket, de az írónővel húsz év alatt sem tudott megegyezni. P.L. Travers hallani sem akar arról, hogy szirupos limonádét csináljanak a könyvéből. Amikor azonban nehéz anyagi helyzetbe kerül, beadja a derekát és Los Angelesbe utazik, hogy személyesen felügyelje a film létrejöttét. A stáb mindenben igyekszik a kedvére tenni, a vitás kérdésekben vétójogot kap, a projekt azonban inog. Az írónő az élő fába is beleköt, semmi sem tetszik neki. A stúdióvezető türelmesen próbál közvetíteni a konfliktusokban, amelyek napról napra újratermelődnek: hol a zene nem tetszik, hol a főszereplő, hol az animált pingvinek.

banks
Disney erőfeszítései nem voltak hiábavalóak

A végkifejlet nem kétséges, hiszen mindenki tudja, hogy Disney erőfeszítései nem voltak hiábavalóak, sikerült kiénekelni a sajtot a holló szájából: 1964-ben bemutatták a könyv filmváltozatát Julie Andrews-zal és Dick Van Dyke-kel a főszerepben, a filmet 13 Oscarra jelölték, amiből ötöt meg is kapott.

mary_poppins
Az 1964-es film plakátja

Tehát nem ez a kérdés, hanem hogy miért volt oly nehéz elengednie az írónőnek legkedvesebb hősét. A kulcs a film szerint egy gyerekkori trauma. A „hogyan készült” történetbe ékelt visszapillantásokból egy másik sztori bontakozik ki: az írónő Ausztráliában töltött gyerekkora, amikor is az álmodozó, alkoholista papa (Colin Firth) mesevilággá változtatja az (általa előidézett) napi gondokat. A múltból nézve fény derül a mániásnak tűnő követelések okára (ha a megfeleltetés néha túl direkt is): hogy miért utálja az írónő a körtét vagy a piros színt, vagy hogy miért nem lehet bajuszos Banks úr. Elég hihetetlen, hogy a musicalt ellenző írónőt éppen egy dal hassa meg (Let's go fly a kite) – jó alkalom viszont arra, hogy újra elhangozhasson a híres dalbetét. A közös munka terápiául is szolgál, miközben magyarázatot kapunk a film címére is: P.L. Travers tulajdonképpen az édesapja megmentésére találta ki a mindent megoldó szőnyegtáskás dada figuráját.

banks
Személyre szóló vezetés Disneylandben

Közben a filmet gyártó Disney stúdió a saját történetét, alapítójának mítoszát is építgeti, akiről eddig még nem készült játékfilm. Walt Disney a filmben gáncstalan apafigura, aki csak titokban dohányzik (valójában láncdohányos volt és tüdőrákban hunyt el viszonylag fiatalon), de a maga joviális módján mindig keresztülviszi az akaratát. Meggyőző akciója akkor teljesedik ki, amikor Travers után utazik Londonba, hogy megszerezze az aláírását – ez a valóságban nem történt meg, de az elképzelt monológ a film egyik csúcspontja. A stáb minden tagjának megvan a valódi modellje, egészen a titkárnőig; a zeneszerzőpáros a leghíresebb Disney-melódiák szerzője. Érdemes megvárni a vége főcímet, ahol a szereplők modelljéül szolgáló személyek fényképeit is megmutatják, és P.L. Travers hangját is hallhatjuk a munkálatok során született eredeti magnófelvételeken, amelyek ezek szerint megvannak a stúdió páncélszekrényében. De azért egy pillanatig ne higgyük, hogy a filmben összerakott történet dokumentumértékű.

banks
Colin Farell mint apa

Emma Thompsont ismerve nem meglepő, hogy érthetővé, mi több, szerethetővé tud tenni egy ilyen kevéssé rokonszeves figurát. Finom rezdüléseit is visszaadja, de sohasem fordul át paródiába. Szerencsére a film feliratos, így érzékelhetjük finomkodó brit kiejtését. Az általa megformált írónő a saját hősére emlékeztet: aki olvasott Mary Poppins-regényt, tudja, hogy a varázslatos dajka nem gügyögős-szentimentális típus, száraz, mint a homok, bizonyos helyzetekben azonban kiderül, hogy arany szíve van. Ami a valódi írónőre egyáltalán nem áll, életrajzából kiderül például, hogy egy csecsemő ikerpár egyik tagját fogadta örökbe, tragikus sorsot hozva mindkettejük számára – és ez csak egy részlet. Tom Hanks, bár ebben a párosban ő a másodhegedűs, olyannyira magáévá tette Walt Disney minden manírját, hogy a figura mögött nehéz meglátni a színészt.

banks
Megmutatja, hogyan kell a holló szájából kiénekelni a sajtot

Kétségtelen, hogy ez a film elsősorban miattuk, a kitűnő színészek – na meg a nagy műgonddal kidolgozott hatvanas évekbeli látványvilág – miatt lesz emlékezetes. Figyeljük meg például a korabeli plüss Disney-figurák gyűjteményét, amellyel a stúdió az írónő fogadására megtöltötte a szállodaszobát. Mindenesetre, a könyvsorozat többi darabjának jogát, bár Disney kérte, az írónő többé nem adta. Amiből arra következtethetünk, hogy az írónő nem a meghatottságtól, hanem a dühtől sírt azon a bizonyos 1964-es premieren, amire meg sem hívták...

Ajánljuk annak,
• aki osztja azt a nézetet, hogy a gyerekkorban gyökerezik minden probléma
• akit nem zavar egy kis szentimentalizmus
• aki szereti a Mary Poppins-regényeket, vagy látta a filmet
• aki mindig is szeretett volna eljutni Disneylandbe
• aki szereti a virtuóz színészi játékot és a hatvanas évek nagy gonddal felépített retróvilágát

Nem ajánljuk:
• aki hiteles képet szeretne Walt Disneyről vagy P. L. Traversről
• gyerekeknek


 Banks úr megmentése
(Saving Mr. Banks), színes, feliratos, amerikai-angol-ausztrál filmdráma, 125 perc, 2014, rendező: John Lee Hancock, forgatókönyvíró: Sue Smith, Kelly Marcel, zeneszerző: Thomas Newman, operatőr: John Schwartzman, szereplők: Tom Hanks (Walt Disney), Emma Thompson (P.L. Travers), Colin Farrell (Travers Robert Goff), Paul Giamatti (Ralph), Jason Schwartzman (Richard Sherman), Rachel Griffiths (Ellie néni)

Bemutató: 2014.01.30.
Forgalmazó: Fórum Hungary

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2014.01.31. 21:39 • Címke: film, moziajánló