a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Álmodozások kora

almodozasok leadMegpróbált belezsúfolni mindent, amit huszonévesen gondolt a világról, generációjának beilleszkedési lehetőségeiről és mindent, amit a filmkészítésről tanult.

– Te kommunista vagy?
– Igen. És te?
– Én mérnök vagyok.

Ez a ma már igen ironikusnak hangzó párbeszéd hangzik el teljesen komolyan az Oscar-díjas rendező, Szabó István első nagyjátékfilmjének egyik kulcsjelenetében. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából megjelent Álmodozások kora azonban egyáltalán nem poros alkotás, ma is élvezhető, frissessége elvarázsol. Persze azért rácsodálkozunk apáink – fiatalabb nézők számára nagyapáink – Budapestjére, szokásaira. Vicces hallani, hogy az akkori fiatalok magázzák egymást első találkozásukkor, meglepő tapasztalni a táncos összejöveteleken a lekérés merev szabályait; a mai dolgozó lázas számolgatásba kezd, mennyit is érhetett akkor a kezdő mérnöki 1500-1600 Ft-os fizetés (3,60-as kenyérrel és tejjel számolva nem is annyira keveset). Mindez csupán a felszín, Szabó alkotása tipikus "elsőfilm" – meg is nyerte Locarnóban a legjobb elsőfilmesnek járó díjat - annak minden bájával, néhol esetlenségével együtt. Megpróbált belezsúfolni mindent, amit huszonévesen gondolt a világról, generációjának beilleszkedési lehetőségeiről, s természetesen meg akart mutatni mindent, amit a filmkészítésről tanult akár főiskolai tanáraitól, akár a francia új hullámos Truffaut-tól vagy Godard-tól.

almodozasok

A történet főhőse Oláh Jancsi (Bálint András játssza még főiskolai hallgatóként, érzékenyen, pontosan), aki szerelmével, Évával (Béres Ilona) együtt 1938-as születésű, akár a rendező. Nem megkerülhető a feltételezés, hogy Jancsi Szabó István alteregója a filmben, ráadásul a rendező maga és főszereplője közé egy narrátort is elhelyez, aki Bálint András hangján harmadik személyben beszél saját magáról. Így egyszerre látjuk/halljuk kívülről és belülről is a figurát, ami egyrészt hozzásegít az egyén jobb megismeréséhez, másrészt a megkettőzött alak egy kicsit el is távolítja a hőst, általánosítja a helyét kereső későkamasz szerepét.

A film elején Jancsi még nem egyénként, hanem egy csoport tagjaként jelenik meg, végzős mérnökök homogénnak látszó, ötfős csapatában. Tele vannak ötlettel, energiával, meg akarják váltani a világot, az ezt akadályozó ellenséget pedig idősebb kollégáikban vélik felfedezni. A fiatalok lendületét, jókedvét, tettrekészségét a papa mozija ellen lázadó francia fiatal filmesekre jellemző nyughatatlan kameramozgás érzékelteti: a kamera folyamatosan követi a szereplőket, hol mellettük halad, hol megelőzi őket. Végig úgy érezzük, mintha magunk is jelen lennénk az eseményeken, annyira bevisz minket a történések sűrűjébe. Legjobb példa erre a szilveszteri buli az utcán; trombitáló, kiáltozó, szédületes forgatag közepén találjuk magunkat, szinte beleszédül az ember a kavalkádba.

A barátok kapcsolata azonban nem lehet tartós. A törés akkor következik be, amikor felveszik ugyan őket a céghez, de különböző osztályokra, és nem azonos fizetéssel. Ez az első ék, ami kezdi szétfeszíteni ötük barátságát. Naiv lelkesedéssel még nekilátnak egy nagy találmány kidolgozásának, de már csak ketten foglalkoznak ténylegesen a témával, Jancsi és Laci. Szépen, egyenként megkezdik a leválást az egyetemi baráti körről, a betagozódást a "felnőttek világába". Egyikük feltűnően sokat mutatkozik az ellenséggel, azaz vállalati feljebbvalóival, másikuk megnősül, egyedül Laci maradna meg Jancsinak a régiek közül, őt azonban elviszi egy váratlan betegség.

Jancsi nem marad azért teljesen egyedül, hiszen magánszférájában ő is próbálkozik különféle lányokkal, mígnem megtalálja a "nagy ő"-t, akire már a nyitó képek során is felfigyelt. Éva akkor kapta meg jogi diplomáját, és a tévének nyilatkozva naiv, idealista elképzeléseit vázolta a szocialista társadalom megreformálásával kapcsolatban. Szerelmük tiszta, viszonyuk bensőséges.

video

Felfedezik a sok hasonlóságot addigi életükben, kiderül, hogy mindketten úttörővasutasok voltak, s amíg a fent említett párbeszéd helyszínén, egy moziban történelmi dokumentumfilmet néznek a világháború borzalmairól, vasutas emlékeiket idézik fel.

video

A néző csak a "film a filmben" háborús kockáit látja, míg alatta hallhatja a fiatalok bájos csevegését arról, hogy a hárs-hegyi vagy a jános-hegyi állomáson volt-e érdekesebb a szolgálat. Itt egyáltalán nem érzéketlenségről van szó, hiszen beszélgetéseikből kiderül, hogy a történelem a kelleténél jóval súlyosabban beleszólt az életükbe. Kicsi gyerekként elveszítették szüleiket, 18 évesen (1956-ban) életre szóló döntést kellett hozniuk, maradnak-e itthon vagy disszidálnak. Pont azt szeretnék, hogy a politika ne álljon ilyen központi helyen a világukban, hadd élhessék a maguk privát életét.

Laci halála után – zseniális jelenet Laci temetése, ahol párhuzamosan zajlik egymás mellett a pártállami és egy egyházi szertartás – ráébrednek, hogy fiatalság ide vagy oda, ők is halandó emberek. Lázasan nekiállnak, hogy alkossanak valami maradandót, s ez a munkába temetkezés kapcsolatukat is megöli. Jancsi végképp egyedül marad, s barátai közül utolsóként ő is beadja a derekát, elfogadja egyik idősebb kollégája meghívását egy focimeccsre. A kolléga kocsival viszi ki a stadionba, közben munkát ajánl neki. Jancsi maga választhat munkatársat, de ahogy régi barátját javasolja, látja az öreg ellenérzését, így visszakozik. Megköti a maga kis kompromisszumát, a régi kapcsolatok teljesen megszakadnak. Jancsi is részévé vált az establishmentnek. Ma azt mondanánk: Isten hozott a való világban! Szabó emlékezetes zárójelenettel adja át ugyanezt az üzenetet, telefonébresztős hölgyek seregét látjuk, amint kórusban harsogják: Tessék felébredni!

A DVD kiadástól a már megszokott felújított fekete-fehér képet kapjuk, ami nem kis teljesítmény, hiszen majd ötven éves filmről van szó. A külföldi nézőkre is gondolt a kiadó, ezért angol felirat került opcionálisan a korongra, de ami a mi szempontunkból sokkal lényegesebb, két korai főiskolás vizsgafilm is megnézhető extraként. Az egyik az 1959-es A hetedik napon, a másik az ismertebb Koncert című, 1961-ből. Izgalmas megnézni őket, hiszen sok elem felismerhető bennük a későbbi nagyfilmekből. Található még egy sajnálatosan rövid beszélgetésrészlet a rendezővel, amelynek ráadásul úgy van vége, hogy nincs vége: el van vágva szinte a mondat közepén. Ínyenceknek ajánlható A "világvevő rádió" kommentárral című extra, amelyben a filmben felbukkanó sok mozis utalásról hallhatunk. Truffaut Négyszáz csapását és Herskó János Párbeszéd című filmjét mindenki felfedezheti segítség nélkül is a műben, de amiről itt beszél Fazekas Eszter, az kevesek számára lehet ismerős. Az egyik jelenetben Jancsi a világvevő rádiójával dicsekszik aktuális barátnőjének, és szobája négy sarkába bekapcsol négy különböző várost: Rómát, Prágát, Londont és Párizst. Nehéz kivenni, hogy mi szól a négy adón, a kisfilm azonban felfedi a titkot, négy rendező egy-egy filmjéről van szó, Fellini 8 és ½-jéről, Wajda Hamu és gyémántjáról, Hitchcock Madarakjáról és Truffaut Jules és Jimjéről. A lengyel Wajda ugyan nem tudom, hogy került Prágába, ettől függetlenül pont az ilyen plusz információk miatt szeretek extrákat nézni DVD-ken.

Peregi Tamás

• Publikálva: 2012.03.08. 13:03 • Címke: játékfilm, videó, dvd, kritika, ajánló