​A megbocsátás ereje – Moziajánló: Nyárutó

Keresve sem találhatnánk jobb példát a magyar és az amerikai kulturális piac különbségeinek megmutatásához a Nyárutó című regénynél, illetve annak filmadaptációjánál. A tengerentúlon a kultúraipar termékei között a társadalom minden rétege megtalálhatja azt, ami róla szól, és azt is, aminek segítségével kiléphet vagy elmenekülhet helyzetéből.

Magyarországon nincs igényes mainstream, hiányoznak a jól megírt bestsellerek és a széles rétegeket megszólító filmes történetek is. Hazánkban az elitista művészetfelfogás még a színvonalas mainstream alkotásokat sem becsüli, pedig népszerűségük miatt a problémaérzékeny, odafigyelő társadalmi közbeszédért a legtöbbet tehetnék, s hiányukat mindennapjaink durvaságában nap mint nap érezhetjük.

Így kell pitét csinálni

1987, Amerika, New Hampshire. A tizenhárom éves Henry Wheeler (Gattlin Griffith) szülei elváltak, apja új családot alapított. A fiú anyjával, Adele-lel (Kate Winslet) él, aki súlyos depresszióval küzd. Az elhanyagoltan is szép fiatalasszonynak óriási nehézséget jelentenek a hétköznapi teendők az autóvezetéstől a tűbefűzésig, ezért inkább nem mozdulnak ki. Konzerveken élnek, a ruhákat rendelik, a bankba a gyerek megy – aki megható ügyetlenséggel próbál anyjának segíteni. A hosszú, magányos nyári szünet végét jelző háromnapos hétvége, az amerikai munka ünnepe előtt, amit szeptember első hétfőjén ünnepelnek (a könyv és a film eredeti címe Labor Day) Henry és anyja a szupermarketbe mennek. A képregénypolcnál egy vérző férfi Henry segítségét kéri, szeretné, ha befogadnák néhány napra. Frank Chamberst (Josh Brolin) emberölésért tizenkilenc évre ítélték. Két év múlva szabadult volna, vakbélműtétje után azonban megszökött a kórházból. A férfi színleg túszul ejti a kis családot, hogy lebukása esetén ne essen bántódásuk. A vendéglátásért cserébe elvégez apróbb házimunkákat, megtanítja fiút a baseball alapjaira. Emellett olyan mesteri chilit és pitét tud készíteni, amely a legmélyebb élettagadást is feloldaná. Anya és fia erőt merítenek a férfi biztonságot adó jelenlétéből. Adele-nek a szerelemtől visszatér az önbizalma, újra érdekelni kezdi az élet, újra táncolni kezd. Adele és Frank előtörténete flashbackekben elevenedik meg. (spoiler!) Adele ízig-vérig nő volt, boldog, táncos, minden porcikájában életigenlő. Nagyon szeretett volna még egy gyereket, s belebetegedett, amikor egy abortuszt követően többször elvetélt, végül halott kislányt szült. A férje, noha tudta, hogy gyáva, elhagyta. Frank nem akarta megölni a feleségét, baleset volt a halála, de annyira lelkiismeretfurdalása volt, hogy jogosnak tartotta a büntetést. Eldöntik, mindezt maguk mögött hagyják, hármasban átszöknek Kanadába. Henry azonban nehezen válik meg ama kevéske gyökértől, ami a kisvároshoz fűzi. Első szerelme éppen kibontakozóban van Evelynnel (Brooke Smith), s a kislánynak elmeséli, mire készülnek. Szeretne elköszönni apjától is. Közlékenysége végzetesnek bizonyul: a rendőrség rátalál Frankre, aki újabb letöltendő évtizedeket kap. Henry felnő (Tobey Maguire), s a Franktől tanult pitével híres lesz. Ennek révén talál rá Frank, s érdeklődik az anyja sorsáról. A kapcsolat tizennyolc év után folytatódik Adele és Frank között.

„Kellemes, könnyű olvasmány”  – a regény

A filmmel egy időben megjelent a könyv is magyarul

Joyce Maynard regényíró magyar recepciója lassan halad a lekezeléstől az elismerésig. 2003-ban Bori Erzsébet így intézte el őt is, önéletrajzi kötetét is: „Lássuk, mitől is érdekes ennek az ötven felé járó amerikai nőnek az életrajza. Kizárólag attól, hogy valamikor az ősidőkben, tizenkilenc éves korában néhány hónapig együtt élt egy nagy emberrel, J. D. Salingerrel.” Pedig Maynard méltányosabb hozzáállást érdemel, hiszen azóta saját jogán talán sikeresebb is lett a „nagy ember”-nél, bár ő nem a „magas művészet” pályáján játszik. 1975-77 között a New York Times riportereként dolgozott, 1984-től heti rendszerességgel  jelentek meg a családi életet őszintén tárgyaló írásai, könyvkritikái. 1992-es To Die For című regénye ihlette Gus Van Sant 1995-ös filmjét. A parádés szereposztás (Nicole Kidman, Matt Dillon, Joaquin Phoenix és Casey Affleck) és a rendező neve megtette a magáét: a Majd’ megdöglik érte világszerte ismertté tette az írót is. Az önmagára találás évei voltak ezek; saját útjára lépését mutatja az a gesztusa is, hogy az 1990-es évek végétől Maynard az elsők között volt, aki napi kapcsolatba lépett az olvasóival az interneten. (Ellentétben a világtól elvonuló, elitista Salinger attitűdjével.) Ma ezt a facebook-oldalán teszi. 1999-ben jött el az ideje, hogy a maga részéről végleg leszámoljon a Salinger-mítosszal: megjelentette visszaemlékezéseit Salingerről, s anyagi okokból – kellett a pénz a három gyerek taníttatására – aukcióra bocsátotta az író hozzá írt leveleit is. (Érdekesség, hogy Peter Norton szoftverfejlesztő egyben megvásárolta a gyűjteményt, s visszaadta azokat Salingernek.) Ezt követően felváltva írt cikkeket, gyerekkönyveket és krimit. A Nyárutót 2009-ben publikálta. A kaliforniai Mill Walley-ben él, ír, és kreatív írókurzusokat vezet.

Joyce Maynard. Interjú az írónővel a Magyar Narancsban

A regény éppen annyira „kellemes, könnyű olvasmány”, ahogyan az Agatha Christie-könyvek, melyekben legtöbbször érezhető a fordulat, az, hogy „na, most átlépünk egy másik műfajba”. Ami Christie-nél a bűnregény, az Maynardnál a Cosmopolitan, a filmben a képregény – Henry, a tizenéves a képeslapos, rejtvényes, illetve képregényeket kínáló polcoknál találkozik Freddel. Maynard realista író, nála a bűn szükségszerű, amelynek nem az elkövetése, hanem a feldolgozása az igazán nehéz a becsületes lelkek számára. A tét nem a bűnhődés, hanem – mint Lars von Trier filmjeiben is – az emberi őszintétlenség és gonoszság mindennapiságának megértése, s az ellene való védekezés megtanulása. Különböző műfajokban és mélységgel mindhárom szerző a szembenézés, az önbecsapás alternatíváit vizsgálja, s kimondatlan javaslatuk is hasonló: nem szerencsés a kis tévedéseket az önigazolások sorozatával pusztító lavinává növelni.

„Melodráma” – a film

„Nem vagyok meglepve, hogy a Nyárutó film néhány igazán rohadt kritikát kapott, elutasítják, mint reményelenül valószerűtlent, s amellett mértéktelenül romantikust. Az biztos, hogy ha valaki a cinikus divat szerint akar élni, úgy is fog érezni. Ami engem illet, inkább abban hiszek, hogy ez a fajta szeretet és jóság lehetséges még.” – írja Maynard facebook-oldalán.

A rendező egy évig várt Kate Winsletre

Egy regény filmes adaptációjának első és legnagyobb téralakítási, látványbeli kockázata az, milyen módot választ a forgatókönyvíró arra, ahogyan a sok módon elképzelhető szövegből egy konkrét vízió valósul meg. Joyce Maynard íróként lehet homályos, amikor Adele házának fekvését taglalja, hiszen egyes szám első személyű elbeszélője nézőpontja egy tizenhárom éves, a világra kevéssé nyitott gyereké, akiről nem bizonyított, hogy térképésznek készülne. A filmváltozat azonban csak szűk kameraállásokkal tud védekezni az ellen, hogy míg a házban rettegni kell a hívatlan vendégektől, addig az udvaron aggodalom nélkül lehet baseballozni. Hangoskodnak is, pedig éjszaka még a szomszéd rovarriasztóján megperzselődött szúnyogok sercegését is lehet hallani.

Nevelődési története célhoz ért

Az adaptáció természete szerint a film tartalmilag is számos ponton eltér a regénytől, ezek közül két, fontos jelentéssel bíró momentumot ragadnék ki (spoiler!): a hörcsög halálát és Frank elárulását. A filmben nincs különösebb jelendősége Joe-nak, Henry hörcsögének. A könyvben Henry ellentmondásos érzéseit Joe halála katalizálja, s fordítja az anyja ellen az indulatait. Maga is nyilván csupán átmenetileg, gyilkos érzései szabadon engedésének ürügyeként hiszi el, hogy az anyja ölte meg a hörcsögöt (akit nem lett volna tanácsos volna magukkal vinni Kanadába), s ezzel a ténnyel ad magának felmentést az árulást eredményező fecsegésre. Az adaptációban nem egyértelmű, hogy Franket Henry barátnője, Evelyn árulja el, s így nem esik szó arról sem, miért: mert Henry visszautasította a kislány szexuális közeledését. Ezt a szálat fölfejtve jutunk el ahhoz, hogy a regény szexuális nevelődési történetét szinte teljesen elsorvasztja a forgatókönyv – a színészek elképesztően jó alakítása azért érzékelteti Adele és Frank boldog szerelmét, s a kisfiú irigységét. A fura kis bajkeverő, Evelyn föl is veszi a tízezer dollár vérdíjat, s nyomorult, magányos drogos sorsot vásárol vele magának. A filmben homályban marad ez a két fontos motiváció, ami a film jelentését pillangóeffektussal terheli: nem tudhatja az ember, miből mi lesz, mi mit eredményez.

Film és regény – mit ér a szabadság?

A költői kérdés csak  a regényben szerepel, a vége felé teszi föl az elbeszélő. Adele kezéről leveszik a rendőrök a kötelet, amit Frank azért hurkolt rá, hogy ne vádolhassák bűnrészességgel az asszonyt, s Henry úgy látja, mintha hiányzott volna az asszonynak az a kötél. A regény is, a film is a maga különböző eszközeivel a személyes szabadság megvalósíthatóságát kutatja. Sorrendben első metaforája Adele háza, a másik a börtön, a harmadik az ütött-kopott, ritkán használt, leromlott autó. A három tárgyat Frank köti össze, aki a házban hamar otthonra lel. Az autón rengeteget javít, s fontosnak tartja, hogy Henry is megtanuljon vezetni. Menekülésük eszköze lett volna, amibe belepréselik mindazt, ami addigi életük során fontos volt számukra, s amiből anya és fia nem pakolnak ki a meghiúsult kísérlet után, csak lassanként visszahordják az éppen szükséges holmikat.

A média révén az addig lúzernek tartott Henry egy csapásra híres lesz az iskolában. Lehetőségeket kap, kikerülhetne beszorítottságából. „Ennek a furcsa, ünnepi hétvégének az egyik legsajnálatosabb fejleménye az volt, hogy amikor elnyertem annak a lánynak a figyelmét, akről másodikos korom óta álmodoztam, semmi mást nem szerettem volna, csak hogy mindenki hagyjon békén. Először értettem meg, hogy az anyám miért döntött úgy évekkel ezelőtt, hogy egyszerűen sehová sem megy el hazulról. Habár az én esetemben ez kizárt dolog volt.” Nevelődési története célhoz ért. Szabadság az, amikor elfogadottan tartozol valakihez, a legkevésbé sem számít, milyen az ő társadalmi státusza, vagy mi róla a közvélekedés. Szabadsága következménye, hogy nem fájó már számára az apja árulása sem. Amíg kisfiúként az anyja bűvöletében élt, vele azonosult. Henry felnövése engedi meg, hogy képes neki megnyílni az apja, s el tudja ismerni: gyáva volt, amikor nem tartott ki a felesége mellett. A film lezárul Adele és Frank újra találkozásánál. A könyv elmeséli, hogy Henry Frank hatására, apját is megértve a saját kisbabájához lelassít, odafigyel rá, hogy tudja a gyerek, nincs egyedül. A szeretet alapvető ösztöne vezérli, nem társadalmi elvárások. S az ő kisbabájára már az anyja is képes jó szívvel nézni.

Ajánljuk:
• elvált szülők gyerekeinek
• minden szülőnek
• a hétköznapokat szeretőknek
• mizantrópoknak (hátha…)

Nem ajánljuk:
• cinikusoknak
• engesztelhetetlen haragvóknak
• az élet igazságosságában hinni nem tudóknak
• mizantrópoknak (ha mégsem hatna)

Nyárutó
(Labor Day)
színes, feliratos, amerikai filmdráma, 111 perc, 2013
r: Jason Reitman, fk: (Joyce Maynard regénye alapján) Jason Reitman, o: Eric Steelberg, v: Dana E. Glauberman, z: Rolfe Kent, sz: Kate Winslet (Adele), Josh Brolin (Frank), Gattlin Griffith (fiatal Henry Wheeler), Tobey Maguire (Henry Wheeler), Brooke Smith (Evelyn), Alexie Gilmore (Marjorie)

Bemutató: 2014.02.06.
Forgalmazó: UIP Duna Film

Boronyák Rita

• Publikálva: 2014.02.07. 14:37 • Címke: moziajánló